MDP Békés Megyei titkársági értekezletei 1951. január 19. - 1954. március 16.

1953. április 24.

Emellett nagy gondot kell fordítani a megyei, központi kiadványok felhasználására, 3./ Fokozottabban kell foglalkozni a termelés prob­lémaival, a választ si békeversenynék'a kérdésével, Miért vetődik fel fokozottabb mértékben a nemzetközi helyzettel való foglalkozásnak a kérdése? A tapasztalatok azt igazolják, hogy az utóbbi hetek és hónapok során történt események, változások a nemzetközi hely­zetben - nem eléggé megértettek még funkcionáriusaink körében sem, de különösen a tömegek között. Az ellenség ugy állitja be az utóbbi he­tek eseinérjyeit, a nemzetközi helyzetben lévő változást, hogy az nem a Szovjetunió és a béketábor erejét, hanem a Szovjetunió és a béke­tábor erejének a gyengeségét jelenti. Gondolok itt a sebesült hadifog­lyok kicserélésénél lévő eseményre, mely a békeharc során elért óriási jelentőségű esemény, amit a Szovjetunió békepolitikája kényszeritett ki, Ugy állitj .k be, hogy a Szovrjetunió nagyszerű javaslatai, melyek a békére irányulnak - ez a gyengeség jele. Ez a mi részünkről nevetséges­nek tűnik, azonban kint a gyakorlatban ez felvetődik. Félreérthetetlen tény mi előttünk, hogy a Szovjetunió békepolitikájának, á Szovjetunió következetes, harcos békemelletti kiállásának, a béke- ­tábor erejének az eredménye a nemzetközi helyzetben lévő feszültség enyhülése, A Szovjetunió bókepolitikáje, bátor javaslata az, amely a sebesült hadifoglyok kicserél-sét eredményezte, A Szovjetunió béke­politikájanak eredménye, hogy a holn: pi nap folyamán összeülnek a fegy­verszüneti tárgyalások folytatására. Az amerikai imperializmus az u­tóbbi idők során, különösképpen a választásokkal párhuzamban egyre agresszívabbá vált, ^ppen az agresszivitásukat fejezte ki az a tény, hogy megszakították a fegyverszüneti tárgyalásokat Nyugaü-Európával, meggyorsították a fegyverkezést, a háborúra való felkészülést. Általá­ban azzal találkoztunk, hogy a kommunisták ellen, békeharcosok ellen terrort alkalmaznak. Most éppen azt látjuk, hogy éppen a Szovjetunió békepolitikája ered­ményeként az,amerikai imperialisták politikája bizonyos mértekig sarok­ba szorult. Éppen a Szovjetunió ereje, a béketábor ereje következtében, az imperialista államokban is az egyre erősbödő békemozgalom kibonta­kozásának következtében kényszerült az amerikai imperializmus bárá­nyabb bőrbe. Ennek eredménye az, hogytárgyalásokra kényszerült, el kel­lett, hogy fogadja a Szovjetunió békepoiitikája következtében napvi­lágot látott javaslatot, amit egyben a saját'tömegeik nyomása is előse­gített. Mert hisz nyilvánvaló, hogy Eisehhower ugy v került hatalomra, hogy azt igérte, ho <y megszünteti a koreai háborút.• "Azt látjuk, hogy az imperialista országokban nőtt az ellenállás a hiborus keretszerző-' dések ratifikálása ellen. Olyan tányek bizonyítják félreérthetetlenül a béketábor eBjét, mint a Japán, a Bán választás, ahol ugyan nem a kommunisták kerültek hata­lomra, de az a háborús kormány, akinek kifejezett programmja volt a haboru - ezek megbuktak. Olyanok kerültek hatalomra, akik legalábbis szavakban nem mondják ki, hogy a háború előkészítése érdekében te­vékenykednék, Tehát Japánban a háborús kormány megbukott, Dániában, ahol arról volt szó, hogy ^merikai repülő támaszpontot építenek, amely nyilvánvaló, hogy a Szovjetunió ellen szolgált volna, az a. kormány, a­mely ez mellett-állt ki - mefebukott. Miért kell, hogy mindezt elmondjuk? Ahért, mert arról lenne szó, hogy csökkent az imperialisták által előkészített háborús veszély, most már nyugodtan babérainkra ülhetünk? Szó nincs rola. Azért, hogy valamennyit enyhült a nemzetközi helyzet, nem jelenti azt, hogy mi lebedsüljük, nogy m i agy percre is megpihanhetnénk a babérainkon. Azonban nem baj ha mi látjuk, nem baj, ha a mi elvtársaink, népnevelőink a tömegek között munkájukban erre a tényre támaszkodnak, felhasználják fegyvernek.

Next

/
Thumbnails
Contents