MDP Békés Megyei titkársági értekezletei 1951. január 19. - 1954. március 16.

1952. október 4.

r - 10 ­általában áz összeegyeztetéstleat pártszervezeteink határidőre elvé­gezték, jó munkát végzett Orosháza járás, Békéscsaba város. Azt is ta­pasztaljuk, hogy az átjelentkezések meggyorsultak, azonban ez még mindig nem kielégitően megy.Jelentős tennivalók vannak még az átjelent­kezések meggyorsítása területén. Jobban foglalkoznak pártbizottságaink az elvesztett'tagkönyvek elintézésével. Azonban az utóbbi hetekben az a tapasztalat, hogy kissé vontatottan megy. A politikai előkészítésnél .vannak komolyabb lemaradások, 'nem értették még meg megfelelően az elvtársak, hogy e feladatot csak ugy tudjuk e­redményesen végrehajtani, ha fokozottabban támaszkodunk'a pnrtcsoport­vezetőkre. Nem támaszkodtunk elég bátran a pártcsoportokra. Amivel kap­csolatban azt vetjük fel, hogy a legközelebbi pártcíoportértekesletea a tagkönyvcserével kapcsolatos kérdéseket körültekiatően, alaposan meg kell tárgyalni. Elsősorban a pártcsoportokra való támaszkodás alapján kell, hogy biztosítjuk a tagkönyvcsere politikai előkészítését is. •i^zen tul népnevelőinknek, sajtónak is megfelelően kell foglalkozni a tagkönyvcsere előkészítésével. Különösképpen - ami a politikai előké­szítéssel kapcsolatos - nagy lemaradás van a tagdijfizetés rendezése területén.Az a tapasztalat, hogy a legnehezebb területeken a sorozatos megbeszélések ellenére nem történik meg azok az intézkedések, amelyek a probléma megoldását elősegítették volna. Nem megy olyan ütemben a tagdíjfizetés, mint-ahogyan a feladat végrehajtása megkívánja. Hiányos­ság van a tagdíjfizetés területén a gyulai járásban, az elmúlt hónaiban 60 %-os volt a tagdíjfizetés, va^y a mezőkovácsházi járás 60.4 %-os.A többi járás mind felül van a 80 %-on. A tagdijfizetés elsősorban poli­tikai munka. Helyes hogy ha a lemaradt területeken - Okány, Doboz, Al­máskwtrás «tb- előkészítünk a legközelebbi taggyűlésre 3-4 olyan párt­tag kizárását, akik a tagdijukat egyáltalán nem rendezik. A tagság összeírását 15-én meg kell kezdeni, -"jzt megelőzően a bizalmi­akkal alaposan át kell beszélni ezt a kérdést. Ugy kell előkészíteni ezt a munkát, hogy 3-4 nap alatt a tagság összeírása befejeződjön. A legközelebbi taggyűlésen a titkár elvtárs számoljon be a tagság állásá­ról, konkrétan hogy hogyan áll az alapszervezet,mennyi tag vplt és meny nyi tag van most, mennyi fizet rendszeresen tagdijat. A feladatot elsősorban a politikai előkészítést illetően kell, hogy alá húzzuk, a tagdíjfizetés meggyorsítása, a kizártak ügyének a gyors el­intézése, az elvesztett tagkönyvek rendezése, átjelentkezések meggyor­sítása, annak tudatosítása. A munka végzése közben nem szabad figyel­me nkivülhagyni a tagjelöltfelvétel tekintetében lévő problémákat,A ta­pasztalat az, hogy azt a visszaesés, amely az elmúlt kát hónapban követ kezett ! be ezt még nem tudtuk behozni, amely elsősorban a politikai mun­ka hiányosságát veti fel. Hogy a munkánkban megmutatkozó lemaradást behozzuk szükséges, hogy mind egyes pártfunkcionárius körültekintő, alapos tervszerűséggel, lelkes odaadó munkával, felelőségteljesen lásson a feladatok végrehajtásához. Ke hátráljunk meg a nehézségek láttán, hanem keményen oldjuk meg. Azon­ban közben ne tévesszük szemelől az ellenség aknamunkáját, ki ujabb­és ujabb módszerekkel igyekszik nehesiteni munkánkat. Hozz á szólás: -• . ** N Mikó elv/?társ Orosháza 73; Megmutatkozott az á hiányosság munkánkban, hogy a békekölcsönjegyzéssel kapcsolatosan az üzemek ellenőrzésére áll­tánk rá, elhanyagoltuk a paraszti területet, amely rányomta bélyegét munkánkra, üzemeink globálisan a város területén 122 %-ra teljesítették a penzumot. Termelőszövetkezeteink a 3o-i értékelés szerint 34.5 %-ban. Jelenleg a tengeritörés 59 %-ban van elvégezve, a begyűjtés 43.4 %-ban teljesítettük a tengeri területén. *

Next

/
Thumbnails
Contents