MDP Békés Megyei titkársági értekezletei 1951. január 19. - 1954. március 16.
1952. május 17.
lalkozik a begyűjtés kérdésével, de főképpen csak a toíás és beromfi beadásnak a kérdésével, de a sertesbegyüjtésnek a kérdésével nem foglalkoznak megfelelően. Disz szervezeteink kevés segitséget adnak pártszervezeteink és tanácsaink ezirányu munkájához, Tanácsaink vonalán különösen az állandó bizottságokra hárul jelentős feladat, amely területen hibák vannak az irányban, hogy az állandó bizottságok az utóbbi időben nem igen működnek, A legtöbb helyen hiányzik e hiányosságok mellett a megfelelő verseny szervezés, a verseny kiszélesitése, annak kiértékelése, A jelentések és tapasztalataink alapján az orosházi járásban van a legtöbb felajánlás ilyen irányban, a gyulai járás eredménye nem mutatja meg azt, hogy ott több mint 7oo felajánlás van. Azonban meg kell mondani, hogy ezekben a járásokban a verseny"megfelelő értékelése hiányzik s hiányzik a jól teljesitők népszerűsítése, pl. Nagyszénáson, hogy legyen valami a szemléltető agitáción kiirva, kiirják egyszerűen a neveket és ezzel megoldottnak tekintik a problémát. Van ennél súlyosabb eset is, amikor kiirják a versenytáblára a jól teljesítőket és a rosszul teljesítőket, de helytelenül pl, Gyomán az egyik alkalommal a versenytáblára ugy iri-ák ki, iogy fel volt írva a táblára a szabotáló kulákok és alá a dolgozó parasztok neveit irták, akik elvoltak maradva a beadásban, helytelen az, ha az elmaradott dolgozó parasztok neveit a szabotáló kulákok alá irjuk. Általában azt lehet megállapítani, hogy bár minden értekezleten foglalkozzunk a szemléltető agitációval, a verseny nyilvánosságával, azonban javulás nem igen mutatkozik, meg kell mondani, hogy leiek-nélküli munka megy ezen a területen, amelyen feltétlenül javítani kell, Komoly mozgósító hatása van azokon a helyeken, ahol megfelelően tudják alkalmazni a szemléltető agitáció módszereit, sok javaslatot tettünk már azzal kapdsolatban, hogy az orosházi Ludas Matyit más területeken is terjesszék ki, azonban meg kell mondani azt, hogy ez még az orosházi járásban sincs meg megfelelően, A beadás kérdésével foglalkozva, foglalkozni kell a tszcs, állami gazdaságokkal is, a megyében 153 tszcs, van, akiknek beadási kötelezettségük van. Ezek közül a tszcs-k közül tojásból 14, baromfiból 17, sertésből 29 tszcs teljesítette félévi beadását. Az eddigiek folyamán 86 tszcs-nél kötelezvénnyel biztosítva van a félévi terv teljesitése, lo tszcs-nél csak részben van biztositva, igen nagy szám az, amelynél nincs biztositva. Ezen a területen komoly feladat van pártbizottságaink és tanácsiak előtt, már korábban foglalkoztunk azzal, hogy a tszcs-nél az előfeltétel biztosítására kell rámenni, ahol nincs meg, ahol megvan, a hizlalás meggyorsítására kell rámenni,Azonban megmutatkozik az, hogy nem foglalkoztunk megfelelően ezzel a kérdéssel amit mutat az, hogy igen sok tszcs van, ahol probléma az, hogy hogyan és miként teljesitik a beadási tervet. Igen fontos feladat az is, hogy az egyább folyó feladatokkal összekapcsolva állandóan el enőrizzűk a tszcs-ben a beadási tervek teljesítését, ellenőrizzük, hogy hogyan és miként foglalkoznak a sertéshozálalással. Fontos féladat, az, hogy tszcs, pártszervezeteink foglalkozzanak a tszcs, beadási tervének teljesítésével, állandóan napirenden tartsák, «a foglalkozzanak "a taggyűléseken is ezzel a problémával, de azon tul az intézőbizottság felé is, az intézőbizottság rendszeresen tudassa azt, hogy hogyan állnak a beadási terv teljesítésével, az előfeltétel biztosításával, milyen tervet dolgoztak ki, hogyan tudják azokat teljesiteni. Az állami gazdaságokban is a sertésbeadás problémája vetődik fel, eddig 34.4 %-ra teljesítették tervüket, Vannak olyan tapasztalataink az állami gazdaságokkal kapcsolatban, hogy van náluk 25-3o-4o drb. hizó megbízva 15o-16o kilósak, ezt külön hizlalták a konyha részére, ezt nem akarjuk beadni a tervteljesitésbe. Olyan irányú határozat született, hogy az állami gazdaságok elsősorban kötelesek biztositani a tervteljesitését.