MDP Békés Megyei titkársági értekezletei 1951. január 19. - 1954. március 16.

1952. február 9.

Felvetődik a falusi politikai munkára vonatkozóan, hogy még mindig nem jutott le megfelelően a Politikai Bizottság dedember 2o-i határoza­ta alapján, hogy mi az,amit ténylegesen elakarunk érni a falusi tömeg- . munkával kapcsolatban. Nem másról mint arról vanszó}. hogy az uj fe­ladatodnak megfelelően végezzük a falusi politikai munkát, eddig a párt­ós kormányhatározatokat általában az állami feladatokat közvetlen mi haj tottuk végre, most ezta nem mi hajtjuk végre, hanem politikailag alá­támasszuk, politikailag megteremtjük a végrehajtás feltételét. Arról van szó, hogy ténylegesen a politikai munkánkkal teremtsük meg azt a tömeghangulatot, melyben a párt- és kormányhatározatok végrehajtása, be­tartása mellett szégyen és gyalázat legyen a kötelezettség nem teljesí­tése. Eddig az volt, hogy elmentek a népnevelőink a házakhoz, elmen­tek begyűjteni, tehát maguk hajtották végre az állami feladatokat. H ákosi elvtárs Referátuma után némi változás állott be, ténylegesen alulról bontakozott ki atömeghangmlat csirája, követelték a dolgozó parasztok, hogy a tanács szerezen érvényt a törvények betartásának. Meg kell mondani azt, hogy az előfeltétele meg van annak, hogy a tömeg­hangulatot megteremtsük, a tömeghangulat megteremtésének legalapvetőbb módszere a csoportos agitáció©. Feladatunk, hogy egy-egy határozatot alaposan feldolgozva ismertessünk a dolgozókkal, készitsük fel a dol­gozókat a határozatok végrehajtására, mi politikailag támasszukk alá egy-egy rendeletet. A politikai alátámasztás után az állami felada­tot a tanács maradéktalanul végrek tudja hajtani. Faladatunk a politi­kai munka szinvonalának az állandósítása, biztositani a megfelelő tö­meghangulat kialakulását, másrészt a tanácsokat fokozottabban ellen­őrizni és segiteni kell olyan vonatkozásban, hogy maradéktalanul tud- . janak érvényt szerezni a törvényes intézkedéseknek. Bókkal fokozottabb figyelmet kell, hogy fordítsunk a tanyai agitáció megjavítására, meg yénk lakosság ának 1/ 3-a kinn lakik a tanyavilágban. és ezeknek többsége kösépáparaüüt. Ilelyeü az ? ha egy-egy üzem patro­nálja a tanyai részeket, azonban emellett ténylegesen kinn kell megte­remteni az előfeltételét a megfelelő politikai munkának, egyrészt a ­kinnlévő kommunista la? a való támaszkodással, másrészt a pártonkivüli népnevelőkre való támaszkodással. Rengeteg formája van annak, hogy mi a párt- és kormányhatározatokat megfelelően ismertetni tudjuk, a kü­lönböző összejöveteleken ugy kell irányítani az elvtársaknak a beszél­getést, hogy a beszélgetésnek legyen politikai tartalma. Helyes az, hogy a sajtó gerjesztésére nagyobb figyelmet fordítsunk. Egész szélesen bonatkozik az ki, hogy nem értik a parasztkérftést, 2 do­log vetődött fel az eddigiek során, az, hogy némileg keveset foglal­koztunk kinn ezzel a kérdéssel, nekünk feladatunk, hogy fokozottabb figyelmet szenteljünk erre a kérdésre, megfelelően fel kell készíteni a szeminárium vezetőket ez anyag tárgyalására. Felvetődik az, hogy az ellenség tudja, hogy milyen méreg az, hogyha nem ismerjük megfelelően a parasztkérdést és azt igyekszik kihasználni. Pintér elvtárs felve­tette, hogy a pártszervezetek komoly foglalkoznak a tömeghangulat ki­alaki tásával, azonban ezen a téren látni kell azt, hogy még igen sok tennivalónk van, még fokozottabb mértékben kell arra irányt venni, hogy pártszervezeteinket ráneveljük arra, hogy ezt a kérdést a munkájuk középpontjába állitsák. Helyes az, amit a Pintér elvtárs a tanyai agitációval kapcsolatban felvetett, A z elvtársak elmondották azt, hogy a politikai iskolákon a lemorzsoló­dások megszüntetésében értek el komoly eredményeket, azonban ezen a téren még fokozni kell a munkánkat, fel kell készülni arra, hogy a. ta­vaszi munkák beindulásakor fokozottabban fog bekövetkezni a lemorzso­lódás és már ezzel a kérdéssel most foglalkozzunk. Nagy elvtárs fel­vetette azt, hogy nem tartja helyesnek, hogy a járási titkár elvtársak számoltassák be az elvtársakat, hogy mit végeztek, illetve hogyan néz ki az oktatás a községekben, igaza van az elvtársnak, hogy az agit.prop, osztálynak kell az oktatási munkával foglalkozni, azonban emellett a

Next

/
Thumbnails
Contents