MDP Békés Megyei aktívaértekezletei 1948. július 3. - 1954. október 30.

1954. január 19.

A hibák: felszámolását csak ugy fogjuk tudai biztositani, ha megértik és világosan látják az elkövetett hibák okait és következményeit. És most, amikor a kilépettekkel kapcsolatban a törvénysértések, jogtalan intéz­kedések orvoslása folyik, amihez nagy segitséget adott a "Szabad Nép" ve­zércikke, - most különösképpen nagy gondot kell forditanunk a termelő­szövetkezetekre. Vigyáznunk kell, hogy nehogy az ellenség ujabb bom­lasztó, vagy zavartkeltő tevékenységet tudjon folytatni. Az este kap­tunk olyan jelentést, hogy a gyomai "Rákóczi" termelőszövetkezetnél az ellenség zavarkeltése következtében több felszerelést, lovat kivittek, több szövetkezeti tag ennek alapján kilépett a termelőszövetkezetből. A^kilépettek ügyének a rendezésénél természetesen, mint ahogyan a "Szabad Nép" vezércikke is leszögezi a törvényes rendelkezéseknek, a törvényszab­ta lehetőségeknek megfelelően kell, hogy eljárjunk. És itt biztosita­nunk kell azt, hogy még ebben a hónapban ezek a konkrét, jogos panaszok, törvénysértések fellegyenek számolva. Nem arról van szó, hogy engedmé­nyeket tegyünk a kilépett dolgozó parasztokkal szembe, nem arról van szó, hogy a termelőszövetkezetek fejlődésének rovására oldjuk meg a kilépet­tek ügyét. De arról van szó, hogy a termelőszövetkezetek fejlődése szem­pontjából is káros gyakorlatot felszámolva, a törvények maradéktalan be­tartásával ezeket a durva magatartásokat számoljuk fel. Pártbizottsá­gaink és állami szerveink, mindenekelőtt a tanács erői összpontositásával, a terület alapos felmérése alapján, lent a területen, a termelőszövet­kezetek, de a kilépő dolgozó parasztokkal való megbeszélés utján, megértet és megegyezés utján - biztositsuk azok felszámolását. Az elmúlt héten már tettünk konkrét intézkedéseket ezek gyors végrehaj­tására, ^zonban, mint ahogyan a megyei pártbizottság, valamint a választ­mány szombaton megállapította az tapasztalható,,hogy még mindig nem értik meg kellően, különösen tanáncsszerveink, - de pártbizottságaink hozzá­állásánál is van még tennivaló - ezeknek a súlyos hibáknak a felszámo­lását. Bizonyos mérvű ellenállás tapasztalható a végrehajtás gyors in­tézésénél. Nem értik, hogy most konkrét intézkedésekkel, okos politikával, a kilépőkkel való foglalkozással eltudjuk érni, hogy ezeknek a dolgozó parasztoknak a hozánk való viszonya megjavuljon, visszatérítjük őket T a termelőszövetkezeti mozgalom felé. A velük való foglalkozással eltudjuk érni, hogy teljes erővel és kedvvel tudjanak a párt, kormányhatározatai­nak végrehajtásába bekapcsolódni. Az elkövetett hibák konkrét gyors fel­számolása mellett politikai munkánkban külön figyelmet kell szentelnünk annak megértetésére, hogy a termelőszövetkezetekből kilépett becsületes dolgozó parasztok, akik visszaakarnak menni, akik meggondolták magukat és most újból a szövetkezeten belül aiarják végezni munkájukat - ezeket visszavegyék. Tűrhetetlen az a magatartás, hogy a mi elvtársaink, ter­melőszövetkezetek vezetői mereven visszautasítják, nem látják, hogy ezzel ezekkel a dolgozó parasztokkal meggyülöltetik a szövetkezetet, hogy az egész szövetkezeti mozgalom továbbfejlődését gátolják. És azt is bizto­sitanunk kell, hogy az elkövetett súlyos hibákért azokat a párt-, állami funkcionáriusokat, gazdasági funkcionáriusokat, akik felelősek, felelő­ségüknek megfelelően felelőségre kell vonni. Mindezeket ugy kell megoldanunk, hogy a közvetlen előttünk álló felada­tok jó végrehajtásával összelegyen kötve. Mindenekelőtt gondolunk arra, és ez elválaszthatatlan az elmondottak jó megoldásától, hogy a mezőgazda­ság fejlesztésére vonatkozó nagyjelentőségű párt- és kormányhatározat is­mertetésével és végrehajtására való konkrét mozgósítással szorosan kap­csoljuk össze. Ezt a feladatot csak azok a pártszervezetek ? azok a párt-, állami, gazdasági funkcionáriusok, azok a kommunisták tudják jól megol­dani, akik maguk is tanulmányozza^ a párt politikáját és nemcsak felüle­tesen, hanem az elméleti alapjaival együtt ismerik meg és sajátítják el e politikát.Jelenleg még az a veszély áll fennk hogy a dolgozó parasztok és középparasztok jobban értik és tanulmányozzák ezeket a határozatokat, mint a párt tagjai.

Next

/
Thumbnails
Contents