MDP Békés Megyei aktívaértekezletei 1948. július 3. - 1954. október 30.
1954. január 19.
Mert ha ezt aem tesszük, ezek a hibák a szövetkezeti mozgalom lejáratásához vezetnek, a középparaszttal való meghasonulásra, a szegényparasztság dezorganizálására, egész politikánk megzavarására. Ss mindebből természetszerűleg következik, hogy meggyengi.tjük, sőt lehetetlenné teszszük szocialista épitésünk fejlődését. Gátoljuk és megakasztjuk a pártós a kormány határozatainak végrehajtását, különösképpen a legutóbb megjelent nagyjelentőségű, egész mezőgazdaságunk fejlesztését szolgáló r határozat végrehajtását. Olyan következménnyel jár, mint ahogyan azt ienin elvtárs tanitja: "Összekeverni a középparasztot a kuláksággal, bárrailyen mértékben is kiterjeszteni rájuk a kulákság ellen irányuló rendszabályok at, ez annyit jelent, mint a legdurvább módon megsérteni nemcsak a szovj et-hatalom valamennyi dekrétumát, nemcsak egész politikáját, hanem a kommunizmus alapelveit is." Mindezek'az elkövetett súlyos hibák azt mutatják, hogy nem sikerült a megyei pártbizottságnak a Központi Vezetőség határozata után sem változást elérni pártfunkcionáriusaink jó-részénél, hogy uj módon dolgozzanak. Hogy megértve a párt politikáját, mindenekelőtt a politikai munkát előtérbe helyezve, a funkcionáriusok és a párttagok nevelésén kereszgül tudjuk biztositani a határozatok végrehajtását. Mindezekért az elkövetett hibákért elsősorban a megyei pártbizottságot és személy szerint engem terhel a felelőség. Hogy nem tettünk meg mindent, ismerve a hibákat, hogy azok gyors felszámolása biztosítva legyen. ^ A megyei pártbizottság elvi, politikai irányitása, vezetése nem megfelelő. A vezetés felszines, nem hatol a problémák mélyére, í*em von le a jelenségekből következtetéseket és nem harcol eléggé szívósan a hozott határozatok végrehajtáséért. A termelőszövetkezetekből kilépett dolgozó parasztokhoz való helytelen viszonyt maga a megyei pártbizottság is a különböző jelzések alapján már régeg. látta, azonban nem vont le elvi következtetéseket - a konkrétan felvetődött kérdésekben esetleg intézkedtünk, |ami oda vezetett, hogy most január közepén, hónapok multán kell összpontosítanunk erőinket, hogy ezeket a súlyos hiányosságokat felszámoljuk, általában ismerte a megyei pártbizottság a középparasztsághoz való viszonynál megmutatkozott helytelen megnyilvánulásokat, szektánságokat. De tervszerű, hatékony intézkedéseket nem foganatosított azok felszámolására. Nem neveltük eléggé a pártapparátust, a párttagságot a párt politikájának szellemében és nem biztositottuk tervszerűen, hogy ezek a zavaros, hely telén nézetek, azok okai és következményei világosan álljanak a mi elvtársaink előtt, hogy ae megértés alapján azokat felszámolva helyesen hajtásuk végre a párt határozatait, ma bár felvetődött, de nem tanítottuk eléggé a mi elvtársainkat, pártfunkcionáriusokat arrá, hogy Pártunk Központi Vezetőségének határozatai alapján megértsék az uj módon való dolgozás jelentősegét és módszereit. Az is hiba, hogy október után lezártnak tekintettük a termelőszövetkezetek megvédéséért folyó hardot, hogy a későbbi idők során nem kisértük megfelelő figyelemmel a munkájukat, sőt esetenként a termelőszövetkezetek helytelen megnyilvánulásinak uszályába esve / a mindenáron való megvédés jelszava alatt/ elnéztük ezeket a túlzásokat, amelyeket a kilépőkkel szembe tanúsítottak. Nem láttuk, hogy ez a magatartás éppúgy árt a termelőszövetkezetek tekintélyének és megszilárdulásának, mint a kilépőknek. Nem dolgoztuk fel megfelelően a mi elvtársaink között, hogy a termelőszövetkezetekből kilépett tagok a holnap szövetkezeti tagjai. Hogy okos politikával ne az ellentétek, hanem az együttműködés, a barátság mélyüljön. Hogy ne sértődöttséggel és mély sebekkel, hanem rokonszenvvel váljanak el a termelőszövetkezettől. Hisz a kilépettek száz és százai mondják el, hogy nem azért léptek ki a termelőszövetkezetből, mert nem értenek egyet a termelőszövetkezeti gazdálkodással. Hanem azért, mert vagy nem voltak megelégedve a szövetkezet vezetésével, gazdálkodásával, vagy mert egyéb konkrét sérelmeik voltak, vagy jórészük az árral sodródott. Ott is súlyos hibát követett el a megyei pártbizottság, hogy nem alkalmazta pártszerüen ezeknek a súlyos hibáknak az elkövetőivel szembe a felelőségrevonást párt, állami és tömegszervezeti vonalon egyaránt. Aminek következtében alakult ki ilyen ál-