MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1955. július 4. - 1955. augusztus 29.

1955. július 25.

m különösen közrejátszik az, hogy például Békéscsabán jelenleg i» 2o,l százalék a tsgdijflsetósi átlag. A legjobb járásokban ls 50-60 százalék, például gyulán, sarkadon, stb* A pénzgazdálkodásnál is van probléma, és egyéb területen. Bár van ren­den könyvelés nálunk is ós jo» inkább az alap3zervezei.ekaól ven n hiba, ao^y rendezvényt csín Inak, van olyan ala szervezet, amely­nek 3.000 forintja is volt a tavasszal, ós nem e^y esetben helyteleaül haszalták fel. UB volt olyan eset is, nogy a JJÍSZ vezetők saját hasz­nálatukra vettek el pénzt, amiért aztán be is lettek jelentve. Székházaink most már majanem mindenütt van, és jó pár helyen már rend­be is hozták, abbén segít a tanács is több helyen, mint például Mező­berénybea, stb. «e egy pár helyen még a széfcaásafc eléggé rossz álla­potban vannak, amit meg kell javitani, és a uisz-ek nagy részének nincs annyi pénze, hogy a reaobenozás költségeit fedezhessék. Persze, a fiatalok, ahol megcsináljak társaaalmi munk val, nagyon jé. MÍ ae ősszel tartunk előadásokat a Szervezeti Szabályzatból, amiben külön hangsúlyozzuk a tagdíjfizetés jelentőségét, és a viszonyét a Disz tagnak a Dlse-hes. Másrészt a heten JB titkárokkal is megbeszél­tük ezt a kérdést, hogy az országos átlag alá estünk a tagdíjjal, iá­zen túlmenően Bise VB elé hozzuk, ós kérjük, ho.sy a VB is nyújtson segítséget ezen a térea. Szatmár i elvtársi ügy goadoljuk, hogy a jelentés általában helyesen vetik fel azokat az eredményeket, amelyeket az osztály elért Békés megyében. Ven azonban egy-két hiányossága a jelentésnek, amire as elvtársak rámutatta, hogy a uisz-szel nem foglalkozik, másrészt, hogy a javaslatok nem megfele­lőek ós nem biztosítók arra, hogy az a fejlődós, ami e^y jó éve meg­indult az osztály munkájában, az hogyan fog folytatódni ezeknek a ja­vaslatoknak alapján. Egyetértek azzal, hogy más javaslatokat, jobbakat és egészségesebbeket kell kidolgozni, olyan módszerbeni dolgokat, ame­lyek tényleg előreviszik a muakát. Ae elmúlt félévben ugy értékeltük, hogy van rejlődés a gazdasági osz­tály munkájában. Azonban szeretnék elmondani néhány problémát, amit véleményem szerint fel kell számolni. Először is a tagdijrlzetéssel kapcsolatban. Itt az a helyzet, hogy sehol sem egyezik például a PfÖ által jelentett nyilvántartott tagok létszáma a gazdasági osztály, tag­di jösszesitőjében jelzett nyilvántartottak létszámával. Bem emisszem pontosan, de kb. ezer differencia vaa a kettő között. Nekünk országos tapasztalatunk arra mutat, hogy az alsóbb szervek, éppen azért, hogy a negyei pártbizottságok nagyon szorgalmazzák ezt a muakát, szépítik a tagdíjfizetést. Ezt Békéé megyében ée más helyeken ls tapasztaltuk. Valószínű, hogy ez a közel looo taglétszám különbség ebből adódik. Javasoljuk, hogy a PTO és a gazdasági osztály alaposan foglalkozzon ezzel a kérdéssel, annál is inkább, mert ml a közeljövőbea nem vess­ssüfc tudomásul ast, hogy ilyen egyáltalán előadódhat. Van arra lehe­tőség, hogy szinte emberről-emberre menve egyezzen a nyilvántartás. Másik kérdés, a tagdijbeszedéssei kapcsolatban a bevételi tervek tel­jesítése. Ugy gondo om, hogy Igen komoly tennivaló vaa ezen a téren is. Bet mutatja a 91,5 százalékos teljesítés. Közel aea loo forint a dif­ferencia az előirányzathoz képest. Es itt nemcsak a gazdasági osztály­nak, hanem elsősorban a PTO-nak van mit tennie, és általában a végre­hajtóbisottságnak. Kicsit a jelentésben a gazdasági osztály magára vállalja a tagdíjfizetést, és ez aem helyes, mert elsősorban a PTO a felelős, és emellett a gasdaságl osztály. • : •v;i-v- \

Next

/
Thumbnails
Contents