MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. november 1. - 1954. december 27.
1954. november 30.
. 2 . W A prop-konferencián tartott bevezetőelőadások, melyek már eddig /kettő/ meg voltak tartva, megfeleltek a követelményeknek, nagyon sokat segitet tek az egyes témák elvi kérdéseinek megmagyarázásából . A járási, de a megyei konferencián is tapasztalható volt, hogy sok propagandista nem érti a munkás-paraszt demokratikus diktatúra lényegét, osztálytártalmát. Nem értették a népi,nemzeti egység kialakulását hazánkban s ennek összefüggését az osztályharccal. /Ez még fokozottabban probléma a szemfoglalkozás okon./ Ezekről konzultációs öíkkét közöltünk, illetve közlünk a sajtóban. £ propagandisták többsége az első és második foglalkozásra is jól felkészült. Számos propagandista helyesen magyarázta az osztályviszonyokat, a munkás-paraszt szövetséget. Tapasztalható egyes propagandistáknál a felkészületlenség, a hosszú, eseményt felsoroló előadások. Ez leginkább"a~zzal járT,~hőgy az elvi kérdések elsikkadtak, a foglalkozások tul gyakolativá váltak. Egy sor foglalkozáson 'tapasztaltuk azt, hogy olyan fontos kérdés, mint a munkás-paraszt szövetség, nem kapott megfelelő helyet, pedig az első téma első részének ez az egyik főkérdése. Beszélgettek ugyan a munkás-paraszt szövetség létrejöttéről, annak gazdasági alapjáról, de pl. azt, hogy mi a munkás-paraszt szövetség megszilárdításának módszerei az uj szakaszban, hogy milyen ferde nemzetekkel találkozunk napjainkban e kérdésben, hogy tudjuk ezeket felszámolni - ez nem került alapos vita alá. Meg kell jegyezni,- ez bizonyos fokig a megyei-járási prop-konferenciákon is hiányzott. Számos prop^andista nem érti, hogy mit jelent az elmélet-gyakorlat egy"sége. Egyesek azt gondolják és aszerint cselekednek - hogy az elmélet.gyakorlat összekapcsolása azt jelenti, hogy számos gyakorla ti példát / sorolunk fel. Másoknál az a gyakorlat, hogy különválasszák az elméletet ;' a iyáTcoriattól, elvontan elvieskednek. Nem tudtuk még széleskörben megértetni, hogy az elmélet-gyakorlat összekapcsolása elsősorban azt jelenti, hogy az egyes elméleti kérdések megértetésével egyben mozgósítunk a párt- ós kormányhatározatok végrehajtására, illetve az egyes feladatok elvégzésére. A munkás-paraszt szövetség tárgyalásánál főfeladat lett volna - amit néhány helyen csináltat is- mo zgósítani a szék-" tanság, felszámolására, elmélyiteni a középparaszt szerepének, szövetségének szükségességét, utalni az~olyan nézetek helytelenségére, hogy az ilj szakasz politikája parasztpolltlk a stb. mert e hibák, nézetek ellen megyénkben is igen sok tennivaló van. Az a propagandista, aki nincs tisztába az elmélet-gyakorlat összekapcsolásának helyes módszerével, nem tud harcolni a dormatizmus és sematizmus ellen.