MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. szeptember 13. - 1954. október 25.

1954. október 4.

tának végrehajtásából adódó hiányosságokra vonatkozóan, mit akar a já­rási párt-végrehajtóbizottság tenni, mindenek előtt politikai vonat­kozásban. Ilyen szemppntból a határozati javaslatok nem is vetik fel a tennivalókat, holott a megyei part-végrehajtóbizottság megvitatta volna, hogy mennyire helyesek azok a tennivalók. Harmadrészt nem elég­gé önkritikusan veti fel maga felé az egyes hibákat, hiányosságokat, épen abból adódóan, hogy az elvtársak nem eléggé ismerik a járásuk­ban livő jelenségeket. Felvetődött a szektans-szellemnek a kérdése, azoaban erre nem tér ki megfelelően a.jelentés. Ami azt mutatja, hogy az elvtársak nem látják megfelelően ennek a Veszélyét. Ami a termelőszövetkezetek megszilárdítását illeti: kétségkivül, hogy megyénk területén, igy a békési járásban is értünk el eredményeket. Bár igaz, hogy téinaalőszövetkezeteinknél a földterületet, taglétszámot figyelembe-véve, ilyen szempontból csökkenés van. Voltak termelőszö­vetkezetek, ahol komoly hibák, hiányosságok voltak a terméseredmények szempontjából, ma ezek másképen néznek ki. Javult a. vezetés, irányí­tás is az egyes termelőszövetkezeteknél. Jelentős az a tény, hogy az 1954-es esztendőben termelőszövetkezeteink átlagtermése túlszárnyalta az egyénileg dolgozó parasztok termését. Hiba volna nem látni ezt az egészséges folyamatot, egészséges fejlődést. Bár kétségkivül az is hiba volna, ha nem szorgalmaznánk tovább. Vagy eredmény az, hogy a jú­niusi határozat után ebben az esztendőben sokkal nagyobb létsz mban ' sikerült bevonni a családtagokat az aratás-cséplési munkálatokba, mint a korábbi^években. Kevésbbé sikerült elérni eredményeket a Központi Vezetőség'ezév júniusi határozatának végrehajtásábah, etéren meg kell mondani, nem mentünk előre. Még pedig azért, mert etéren a határozat­hoz való hozzáállásnál voltak komoly hibák és hiányosságok. A júniusi határozat végrehajtása területén nem értünk el megfelelő eredményt. Mu­tatja ezt az a tény, hogy annak ellenére, hogy a termelőszövetkeze­tek nem zárnak rosszul, mégis mindössze 29o család, 34-4- tag lépett be a termelőszövetkezetbe, és mindössze loo9 holddal. És a belépő tagok között mindössze 44 középparaszt van. Bz a szám - amely figyelemre mél­tó - arra készteti a megyei pártbizottságot, hogy politizáljon e szá­mokon keresztül, kutassa fel, hogy mi annak az oka, hogy mindössze 44- középparaszt lépett be a termelőszövetkezetbe. Kilépni szándékozók száma 1787 fű, ebből 722 kérte vissza kilépési nyilatkozatát. Több mint ezer azoknak a száma, akik tov bbra is ki­akarnak lépni a termelőszövetkezetből. Ennek több mint 5o százaléka a békési járásban van, több mint 600 kilépni szándékozó van a békési járásban.Ez más képet mutat, mint amit a Virágos . elvtárs elmondott válaszadásában. Ez kétségkivül azt sronja maga utan, hogy keressük meg annak az okát, hogy miért csak ilyen eredményt tudtunk elérni. A lemaradás oka véleményem szerint mindenek előtt abban keresendő, hogy a Központi Vezetőség júniusi határozatnak nem lett meg a megfelelő tekintélye, megfelelő súlya, mint olyan határozatnak, amely a pírt III. kongresszusa után látott napvilágot, és a párt III.kongresszusa által meghatározott tennivalókat foglalta magába és szabta meg a konkrét tennivalókat a pártbizottságok számára. Hogy ez mennyire igy van, nem egy járási pártbizottság ezt a határozatot nem mint a Központi Vezető­ság határozatát tekintette, hanem T a határozatban foglalt szempontok­ról beszélt. Nem hangsúlyozva ki, már pedig ez a Központi Vezetőség határozata, amely ilyen tekintetben kötelező ránk, és olyan határozat, amely komolyan elősegíti pártbizottságaink munkáját. Bz történt a bé­kési járásban is,hogy az elvtársak csak a határozatban foglaltakat em­legették.De ez történt a más járásokban is, és egyetértek a megyei párt végrehajtóbizottság mezőgazdasági osztályának a tájékoztató jelenté­sével, hogy ez a feladat az utóbbi időben le került napirendről. Nem

Next

/
Thumbnails
Contents