MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. szeptember 13. - 1954. október 25.
1954. október 4.
a megjelenése után komolyan hozzá-fogtak a határozat végrehajtásához. Azonban meg kell mondani, hogy az utóbbi időben sem a békési járás sem a többi járásaink nem foglalkoztak megfelelően a határozat végrehajtásával. A békési járásban is komoly gondot kozott az elvtársaknak ennek a beszámolónak az elkészítése, éppen azért, mert az utóbbi id^őben nem folyt ezen a téren megfelelő munka. Mint a beszámoló is bízonyitja járási pártbizottságaink, állami szerveink, községi, helyi szerveink nem foglalkoznak a termelőszövetkezet megszilárdításának kérdésével. Különböző nézetek merülnek fel a termelőszövetkezetekben. Alkalmat adunk az ellenségnek a munkája kibontakoztatására, mert nem harcolunk megfelelően az ő érveik ellen. Különösen élesen vetődik fel a békési járásban a szektáns nézetnek az eluralkodása. A kamuti dolgozók között volt leginkább kibontakozva ez a helytelen nézet a középparasztokkal szemben. Most is a kulák tejszopása szintén Kamútrói indul ki, amit az elvtársak nem szereltek le megfelelően. Nap mint nap felüti a fejét, ha nem folyik ellene megfelelő harc. Az egyik dolog, ami nehezitl a termelőszövetkezetek továbbfejlődését, ez a helytelen nézetek levezetése. A másik, ami mutatkozik szintén megye-szerte, egyes termelőszövetkezetek vezetőinek és tagságának a spekulativ magatartása, számvetései. Nem vesznek fel a termelőszövetkezetbe uj tagokat azért, mert félnek attóljr hogy az ő számításukat ez megzavarja, kevesebb lesz a jövedelmük, Szt tapasztaltuk konkrétan Eleken is, ahol a Borbély elvtárssal együtt résztvettünk egy értekezleten, ahol a tsz vezetők és párttitkár ok voltak együtt. Az ellenállásuknak az volt a fő kérdése, hogy meg fogja zavarni az ő gazdálkodásukat,'ha bevesznek-uj tagokat, akkor jövőre nem fognak olyan jövedelmet elérni, mint ebben az évben. Holott a községben minden dolgozó paraszt - a termelőszövetkezetek különösebb tudatosítása nélkül - tudja, hogy mennyi a termésátlaguk, de távol-tartjak magukat az egyénileg dolgozó parasztoktol. Csak suttogják, hogy egyes termelőszövetkezeti tagok mennyi tengerit takarítottak amit meg sem közelit az egyénileg dolgozó parasztok tengeri termése. Nehéz leszerelni ezeknél az embereknél az ellenállást, minden érvet megmozgatnak arra, hogy az igazukat bebizonyítsák. Különösen felvetik a földrendezésnek a kérdését, ha nem tudnak tagositott földet biztositani, akkor nem tudják az agrotechnikai eljárásokat alkalmazni. Ezek ellen az érvek ellen bár tanácsainknak és pártszervezeteinknek megvan az ellenérv, az, hogy a termelőszövetkezetek helyes" szervezéssel, ha nem is egységes, tagositott táblit, de nagyobb táblákat ki tud n ak alakitani, ahol össze tudnak hozni 18-2o holdat, ahol tudnak gépi munkával dolgozni. Meg kell azt mondani, hogy nem folyik megfelelő munka az osztályunk ré széről. Molnár elvtárs az utóbbi hetekben járta a járásokat, közsé- . geket, és meg kell mondahi azt, hogy a közsági vezetőink még kevésbbé foglalkoznak a termelőszövetkezetek megszilárdításával, a termelőszövetkezetek továbbfejlesztésével. Egyáltalán elgondolásunk sincs még az olyan helyeken sem, mint Kétsoprony, vagy más olyan helyeken, ahol a termelőszövetkezetek kiváló eredményt értek el ebben az évben. Nem ismerik fel azokat a lehetőségeket, amelyek a községben adva vannak. A jelentés is felveti azt, hogy ahol foglalkoztak az elvtársak a békés járásban is - a kilépni szándékozókkal, ott-van eredmény.Több termelőszövetkezetben éLég szépen visszakérték a kilépési nyilatkozatot. Viszont ott,-ahol senki sem törődik azokkal az emberekkel, azokon a helyeken természetesen az ellenség érvei érvényesülnek. A beszámoló felveti a termelőszövetkezeti demokrácia megsértését, lábbal tiporják a termelőszövetkezeti demokráciát. A Központi Vezetőség határozata után a j írási párt-vógrehajtóbizottság titkáraival Biró