MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. március 15. - 1954. április 26.

1954. április 12.

beruházásokra volna szükség. A MEDOSZ megrendezésével 195>,október 8-án tartottunk egy ér­tekezletet, ahol résztvettek az állami gazdaságok igazgatói, ü­zemi bizottság elnökei. Ezen az értekezleten felvetettem a SZOT ciális normák betartásának kérdését. Felhívtam a figyelmet, hogy a következőben a legszigorúbban ellenőrizni fogjuk azokat az össze­geket, amelyet szociális beruházásra kapnak, ezeket az összege­ket más célra nem szabad felhasználni. Amennyiben más célra köl­tik el ezt a pénzt, a legszigorúbban fogunk eljárni az igazgató elvtársakkal szemben. Az én területemhez 2o állami gazdaság tartozik. zek közül 16-nál folytattam eljárást. Megcsináltuk azt, hogy az állami gazdaságok területén bizottságokat szerveztünk, amelyben benne volt az állami gazdaság igazgatója, párttitkár, üb. titkár, főkönyvelő, az illetékes körzeti orvos, felmértük, hogy melyik ál­lami gazdaságban milyen problémák vannak. Arra kérem a megyei párt­bizottságot, hogy a pártbizottságok jobban foglalkozzanak az álla­mi gazdaságok pártszervezeteivel, hogy az állami gazdaságok párt­szervezeti foglalkozzanak a dolgozók problémáival, foglalkozzanak jobban a dolgozók ellátásának a kérdésével. Nagyobb probléma még a tejipari üzemek területén mutatkozik meg.Mi pontosan felmértük a tejipari üzemek területén lévő hiányosságokat, megállapítottuk, hogy mennyi összeggel lehetne rendbehozni a tejipa­ri üzemeket. 2.millió 800 ezer forint összeg jött ki, azonban ezt nem kaptuk meg. Arra kérem a megyebizottságot, hogy segitsen ezen a téren, hogy a tejipari vállalat kapjon nagyobb összeget. Hozzászólások; Diósi elvtárs: A jelentés túlságosan részletes, nem egészen ugy néz Ki, mmzna a megyebizottság számára készült volna. Igen fontos kérdéseket kihagy a jelentés, ugyanakkor foglalkozik jelentéktelen kérdésekkel, mint pl. az, hogy az egyik gépiró hogyan végzi a mun­káját. Elsősorban azzal kellett volna foglalkozni, hogy a kór- • házi ágyak kihasználása hogyan néz ki. Ezt annál is inkább fontos felvetni, mivel a gyulai kórház lo93 ággyal rendelkezik, az ország második legnagyobb kórháza.A jelentésnek kellett volna foglalkozni a véradó szolgálat kérdésével. A jelentós akkor lett volna ered­ményes, ha a megyebizottság ezen keresztül valóban a megye egész­ségügyi helyzetet látja. Az egészségügyi helyzet sokkal jobb meg­itelesem szerint, mint ahogyan azt a jelentés felveti. A jövőre néz­ve szükséges, hogy a valóságos helyzetnek megfelelő jelentés ke­rüljön a megyebizottság elé. Helyes lett volna, ha a jelentés fel­veti ezekben az intézményekben lévő pártszervezetek munkáját. Azzal is foglalkozni kellett volna a jelentésnek, amely elsősorban politikai kérdés, a két kórház közötti ellentétnek a kérdésével. Oda kell hatni, hogy ezc a meglévő ellentétet a pártszervezeteken keresztül felszámoljuk. Nem értek azzal egyet, hogy a békéscsabai kórházban a problémát csak u^ pavilon építésével lehetne megoldani. Egy osztály más épületbe való helyezésével is meg lehet oldahi a problémát, A közegészségügyi felügyelő elvtárs felvetett egy sor beruházási ösz­szeget, amely még kellene. Ezzel kapcsolatban azt vetem fel, hogy e­lőször azt kell elérni, hogy mindazokat a beruházási összegeket, a­melyefc megvannak, erre a célra használják fel. A meglévő összegeket kell felhasználni teljes-egészében. Az ipari üzemek vonalán fel­vetem a védőételek kérdését.Helyesnek tartom azt a kérdést, amit a llaukó elvtárs felvetett az üzemi balesetekkel kapcsolatban. Igen gya­kori az a Jelenség, hogy a különböző gépekhez felszerelt ovóberende­zést, munkásvédelmi felszerelést nem kapják meg, illetve nem rakják fel. Ez az egészségügyi felügyelőség igen jelentős feladatát képezi.

Next

/
Thumbnails
Contents