MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. február 1. - 1954. március 12.
1954. március 8.
tagosítás, valamint a túlkapások a begyűjtés terén - a fenti hibákból eredő durva bánásmód a dolgozó parasztsággal* Izek a hibák elsősorban a megyei pártbizottságtól indult ki* Sok esetben a helytelen vezetésből, instruálásból és a mindenáron való eredmények eléréséből adódtak elő* Példa erre a békéscsaba városának a fejlesztése* Sánási elvtárs elmondotta és ezt több elvtárs is érintette, hogy nem okultunk eléggé a Sarkadi esetből, pedig as a megyebizottság és a megyei tanács szeme előtt játszódott le* Amikor felvetette az M. felé személyszerint a Bányai elvtársnak, hogy Békéscsabánál nincs meg a tagosításhoz szükséges százalék és nem szabad elsietni a munkát, mert megsérti juk a termelőszövetkezetek elvét, Bányai elvtárs azt kérdete - mit csinálnak a szakembereid, tanán nem tudnak százalékolni, amikor a nem létezd és törvényellenes százalékot a Maiáss elvtárs és a Ferenc Gyárlés elvtárs nem volt hajlandó megcsinálni, a Bányai elvtárs as AVH-nak adta át as ügyet és feljelentette, hogy a MT* szakemberei szabotálják a termelőszövetkezeti csoportok szervezését és tagosítását* Jogosam vetődik fel most a felelősség kérdése, hol vannak most azok az elvtársak, akik ezt az utasítást adták/ Tudomásunk szerint ki lettek tüntetve/* A hibákat súlyosbítja as, hogy a KV, június 27-2s-i határozata után sem történt megfelelő változás, nem vontuk le a következtetést az elkövetett hibákból, hanem bizonyos mértékig tovább folytattuk azokat* * A megyei Pártbizottság sem, igy a Megyei Tanács sem elemezte megfelelően a termelőszövetkezeteink helyzetét* Nem vettük a kilépéskot eléggé birálat alá, hegy a nagymérvű kilépések oka egyrészt a túlzott erőszakos fejlesztésből adódik, ami a se gyei pártbizottságtól indult ki* Másrészt nem vettük figyelembe és csak később jutott as ...B-nek tudomására* hogy a tömegektől elszakadtunk, aminek legdöntőbb oka a pártunk parasztpolitikájának a megsértése* Ebből következett a további hiba, amik méginkább súlyosbították a parasztpolitikánkon ejtett csorbát* Példa erre a termelőszövetkezeti csoportok vezetésében az éles szegényparaszt és középparasztok közti ellentét, a középparaszt háttérbe szorítása* /&ég jelenleg is*/ mindezek a hibák a megyei pártbizottság nem megfelelő gyenge kapcsoló tát mutatja a tanácsok felé, valamint az is, hogy a tszcs-k megszilárdításával kapcsolatban a tanácsok mechanikusan dolgoztak* Munkájukban csak arra szorítkoztak, hogy minél kevesebb tagja lépfen ki,