MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. február 1. - 1954. március 12.
1954. február 22.
felvetett.Fennáll annak a v eszély e, hogy a poJAtikai munka halyej tt egy I párhel yen büntef ea kii átág"hnT~^"Ty á aesevel ren delték be a do ljgojró í ras~2íbkat a tervfelbontással kapcsol atban7~BiekTen 2ö forintot vetettek | fel, Okányban Ioo forintot. Erre feltétlenül fel kell figyelni, hiz- \ tositani, hogy mentesen minden ilyen elhajlástól történjen meg az előre-, hozás.Egyetértek a Polyák elvtársnővel, hogy mindezeknek a munkáknak a végzését illetően, mint emelőt a kongresszusi versenyt kell kihasználni. Ezzel mi már sokat foglalkoztunk, 4 ezren felül vannak vállalások. Azonban ez még nem kielégitő, feltétlenül konkrétabbá kell tenni, elsősorban konkrét szervező munkát végezni, ügyelni kell arra, hogy reális vállalások történjenek, ellenőrizni a vállalások teljesítését. Megfelelően biztositani kell a vállalások teljesítésének a népszerűsítését, amelyhez szükséges a haagoshiradó és egyéb eszközök felhasználása. A kongresszusra való méltó felkészülést ugy vigyük, és harcoljunk azért, hogy a kongresszusi verseny során, az áprilisi értékelésnél az elsők legyünk. Jogosnak tartom azt, a&it az elvtársak a jelentésben felvetnek a párt segítését, ellenőrzését illetően. Legnagyobb pozitissuma a jelentésnek, hogy bátrabban mer bírálni, ettől az elvtársak ne térnének el. Legnagyobb hiba és a lemaradás okaként vetődik fel a befele-fordulás. Bár az elmúlt héten a járási titkár elvtársakkal megtárgyaltuk, ennek még nem nagyon érződik az eredménye, valószínű, hogy az elkövetkező hetek, napok során érződni fog. A helyzet az, hogy általában a pártmunkában nem kap helyett a begyűjtési munkával való foglalkozás, lekötött bennünket a vezetőség ujjaválasztásának előkészítése, termelőszövetkezetek- • bői kilépett dolgozó parasztok ügyének rendezése. Nem foglalkoztunk megfelelően a begyűjtési munkával. Ezt a helytelen állapotot fel kell számolni. Éppen ezért aelyes az első javaslati pont a jelentésben olyan J módosítással, hogy rendszeresen kisérjék figyelemmel a pártbizottsá- ' gok, pártszervezetek a begyűjtéssel kapcsolatos politikai, szervezeti, technikai feladatokat. Nem gondolom felvetni itt azt, hogy biztositani kell, hogy egy héten belül tárgyalják meg a begyűjtési munkát. Az a határozott kifejezés, hogy rendszeresen kisérjek figyelemmel, szükségszerűen tűzzék napirendre a begyűjtéssel kapcsolatos partpolitikai munkát, valamint egyes kérdéseket, ez segíteni fog, hogy a hibákat felszámoljuk. A rendszeres figyelemmel való kisérésen belül leglényegesebb a pártpolitikai munka megjavítása. A helyzet az, hogy általában a^jgártpnli ti kai munkájában visszae sés__van t nem folyik rendsze resen a töm egek között más kérdésekkel kap csp.l.atban, igy a~ begyüjtésser~kapcsolat'ban sem, üirr e eroxeszltéseke t mimagunk sem teiTcunk, hogy ez rendszeresen f oly non, hogy a népnevelők, mi elvtársaink felkészülten foglalkozzanak vele, inkább magunk végeztük, nem támaszkodtunk megfelelően a mi elvtársaink erejére. Ennek következtében alakult olyan helyzet, hogy nem foglalkoztunk megfelelően a törvényesség mindkét oldalával. Nem foglalkoztunk azzal megfelelően, hogy mit jelent az állam iránti kötelezettség teljesítésének a kérdése. Egy kicsit ugy vetődik fel, hogy érezzük, tudjuk, hogy a régi módszerekkel nem lehet b együjtenij^jd e az uj helyzetnek megfelelően hogyan törtenjene a foglalkozás age gyü^jWs ke rdéjséve!, meg n em la-cja e az elveársak meg-; psieiö isnvTtfüetkunk az elvi kérdések tisztázása mellett, azt is tisz- <4 tazni "fcei.1, hogy uj módon foglalkozzanak pártbizottságaink, pártszervezeteink a begyűjtés kérdésevei és mindenekelőtt felvetődik a tömegkapcsolat széleskörű megjavítása, rendszeres politikai munka biztosítása a tömegek között. Rendszeresen neveljük és foglalkozunk a tömegekkel, ami pedig az aktivistáink, népnevelőink, politikai munkásaink alaposabb, körültekintőbb felkészítését igényli. Ilyen szempontból helyes, hogy ezen a héten népnevelő értekezleten ezeket a kérdéseket meg fogjuk beszélni, ehhez segédanyag is készül. Jobban kell nekünk általában a politikai munkánkban nevelni az állam iránti kötelezettség tel