MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. január 4. - 1954. január 25.

1954. január 14.

-9- X felelően, a szövetkezet helyzetének ismeretében végezzék a munkát. Ez­zel tudjuk nekik bebizonyítani, hogy ha bár követtünk el hibákat, de törekszünk arra, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk és törvényes alapon ' . orvosoljuk a jogos sérelmeket* Nekem is az a véleményem, hogy ez a. me­gy ebizovtsági ülés és ezen az ülésen hozott határozat elő-±'ogja segite­ni azt, hogy változtassunk a helyzeten, orvosoljuk a dolgozó parasztok problémáit. Azt szeretném még hozzátanni, hogy azok az intézkedések, a­melyeket most teszünk ne csak mappányszerüek legyenek. Ez több.hónapra,' évre kiterjedő munka. A középparasztokkal való viszonynak a javitása egyik ±'ő szempontja kell, hogy legyen a megyei pártbizottság, pártszervezetek, állami szerveink munkájának. Mert ez a helyzetet nem- lehet csak azzal felszámolni, hogy rendezzük a kilépők ügyét. A párt és állami szerveink vezetőit még hosszú ideig nevelni kell arra, hogy helyesen tudjanak bán­ni a dolgozó parasztokkal, mozgósítani tudják áket a párt- és kormány­határozatok végrehajtására. Mert. másképpen nehézségeink lesznek a jö­vőben is, ugy az aratásnál, mint a vetésnél és nehézségeink lesznek a párt és a minisztertanáds együttes határozatának végrehajtásánál is,- ha nem változtatunk állandó SZÍVÓS harccal ezen a helyzeten. Klaukó elvtárs: A jelentéssel egyetértek. Véleményem szerint ahogyan a jelentés feltárja a hibákat és hiányosságokat, amelyeket a kilépőkkel szembe elkövettünk, reális helyzetet mutatja be a megyei pártbizottság­nak. Ennek alapján az a brigád, amely kint dolgozott, eredményes munkát végzett ezen a téren. Ennek alapján a megyei pártbizottsági ülést köve­tően tisztább, világosabb képet tudunk nyújtani a megyei pártválasztmány­nak, sokkal alaposabban tuajuk feltárni azokat a hibákat és hiányossá­gokat, amelyek jellemzőek a munkára. Egyetértek a jelentés azon részé­vel, amely a megyei pártbizottság felé állapítja meg a hibákat és hiányos­ságokat, ezzel kapcsolatos feladatokat. Az a véleményem, hogy ez nem az első megállapítás a megyei pártbizottság Munkájával szembe. Volt már i~ lyen megállapítás, amely alaposan aláhúzta a megyei pártbizottság felelő­ségét* Ezek a problémák, törvénysértések azáltal következtek be ? hogy a megye pártvezetése, párt vezető, irányító munkága nem volt eléggé har­cos. Nem harcolcunk magunk sem megfelelően a meglevő hibák és hiányos­ságok felszámolásáért. Igaz, hogy a megyei pártbizottság intézkedett a­tekintetben, hogy javitsuk ki ezeket a hibákat, Azonban a megyei párt­bizottságnak nemcsak egyes területen kellett volna oltani a tüzet, hanem sókkal melyebben meg kellett volna nézni, felmérni az egész megye prob­lémáját. Éppen ezért ez komoly tanulságként kell, hogy szolgáljon a megyei pártbizottság munkájával kapcsolatban. Érzem a sajátmagam felelőségét^ nem eléggé következetesen harcoltam a hozott határozatok végrehajtásáért. Semmi-esetre sem lehet arról szó, hogy nem láttuk^ hogy milyen súlyos px'oblémák vannak, hiszem mi vetettük fel azokat, es még sem hoztunk kö­vetkezetes határozatot azok kijavítása érdekében. A határozati javaslat­tal egyetértek. Alkalmas arra, hogy a megyei pártbizottság, tanács sok­kalta következetesebb munkával ebben a hónapban a legproblémásabb terü­leteket tisztázza.Ehhez az szükséges, hogy a megyei pártbizottság a ve­zető, irányító munkáját megjavítsa. A megszabott feladatok gyakorlati vég­rehajtásáért jobban kell harcolni a megye, járási pártbizottságoknak* Nagy elvtárs a legproblémásabb területtel rendelkező járási pártbizott­sági titkárokkal átbeszélte azokat a tennivalókat, amelyeket ezen a té­ren meg kell indítani. A gyakorlati tapasztalataink azt mutatják, hogy ezzel a munkával kapcsolatban nem mindenhol fogtak hozzá következetesen a mi elvtársaink. Ez volt a tapasztalatom a békési járási pártbizottság­nál is. Ahol Ocskai elvtárssal több mint egy hete meg lett beszélve ez a kérdés. Azonban még mindig nincs tisztaképük, hogy a járás területén hány kilépő termelőszövetkezeti tagot érintenek azok a problémák^ amelyek ilyen szempontból a legnagyobb mértékben a békési járásban nyilvánulnak meg. Nincs megfelelő képük arről, hogy mennyi azoknak a termelőszövet­kezeteknek a száma, amely a legproblémásabb, holott több mint egy hete konkrétan megállapodtunk abban, hogy etekintetben mérjék fel a maga va-

Next

/
Thumbnails
Contents