MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. január 4. - 1954. január 25.
1954. január 25.
M beszélgesenelc el. Szükséges az, hogy az egyes rovatok a területükhöz tartozó szarvek szaklapjait tanulmányózzák rendszeresen. Sok esetben tapasztalható az, hogy a sajtó olyan cikket közöl, ami már jó kéthete elvesztette az aktualitását. Írre a kérdésre is fontos felfigyelni. A következő dolog, amit felszeretnék vetni, a sajtó nyelvezete. Az utóbbi időben felvetődött az, hogy még mindig elég széleskörben uralkodik a bizonyos tolvajnyelv. Különösen a pártépitési cikkeknél van meg, de más területen la megtalálható. Elég sok a nyomdai hiba, a helyesírási hiba is. Jó volna ilyen szempontból is megvizsgálni a lap munkáját. Klaukó elvtársi Magam részéről nem tudok egyetérteni azokkal az elvtársattcaJL, afclfc ugy értékelik a megyei lap munkáját, hogy főleg a Központi Vezetőség határozata óta komoly javulás tapasztalható, sőt ahogyan a megyei pártbizottság kiegészitő jelentése megállapítja, jelentős javulás tapasztalható. Mindkét jelentés azt állapítja meg, hogy az utóbbi időben a lapnál komoly visszaesés tapasztalható. Ha jelentós javulást tudtunk elérni, akkor mivel magyarázzuk azt, hogy egyes határozatokat nem dolgoztunk fel megfelelően. A szerkesztőség jelentése az első oldalon felveti azt, hogy a határozat előtt a párt belső életében megmutatkozó hibák felszámolásához - bírálat elfolytása, kiskirályoskodás, a pártdemokrácia gyakori megsértése - lapunk kevés segitséget adott. Azt hiszem, hogy a Központi Vezetőség határozatából ugy a júniusi, mint az októberi határozatából ezek mint fő kérdések, mint fő feladatok álltak ugy a megyei pártbizottság, ezen belül a megyei pártsajtó előtt is. Kétségkívül igaz, hogy van bizonyos javulás, de csak bizonyos javulás a lap munkájában. Emellett vannak feladatok, melyek a Központi Vezetőség határozatából adódóan végre lettek hajtva, olyan tekintetben, hogy többet foglalkoznak a dolgozók panaszaival, sérelmeivel. Én magam sem értek egyet azzal, hogy nincs meg a tekintélye a lapnak. Ilyen formában felvetni a kérdést nem lehet, természetesen vannak jogos kifogások a lappal szembe, de emellett meg van a tekintélye. Amióta Máté elvtárs átment a szerkesztőséghez van változás a munkák megszervezése terén, általában az elvtársakkal való foglalkozásnál van bizonyos javulás. Azonban ezen a téren sokat kell még tenni. A jelentés még mindig foglalkozik azzal, hogy a szerkesztőségen belül milyen problémák vannak, egyes elvtársak részéről önteltség mutatkozik meg, lebecsülik a más munkáját. Amig ilyen nézetek lesznek, ez addig rányomía bélyegét a munkára. Maga az a tény, hogy felvetődik a birálat elfojtásának a kérdése, ez komoly feladatot jelent egyrészt a megyei pártbizottság felé. Ilyen szempontból sem nyújtottunk megfelelő segitséget a Máté elvtársnak. Máté elvtársnak többet kell egyénileg foglalkozni az ottani elvtársakkal, gondolok a Tóth elvtársra es a Oserei elvtársra. Dt emellett a megyei pártbizottság is foglalkozón velük időközönként. A jelentés arról ir, hogy bizonyos kapkodás tapasztalható az elvtársak munkájában. Ha a tervszerűség meg van, ha van minden egyes rovatnak terve, ha minden egyes rovatnak meg van az ő tennivalója, ha ezt betartja, nem szabad, hogy kapkodás álljon be. Alapos segitséget kell adni a soronlévő feladatok megoldásához. Pl. felvetődik a vezetőségválasztásnak a kérdése. Vannak községi párttitkár elvtársak, akiknek igen jó módszereik vannak az ujjáválasztás megszervezését illetóed. Itt fel lehetne vetni a békésszentandrási községi párttitkár elvtársat. Nem voIna rossz, hogyha maga a titkár elvtárs ima ezzel kapcsolatban cikket. Ezen a téren fontos feladata van a sajtónak, segiteni a pártdemokrácia elvének betartása, terén, a demokrácia érvényre jutásában, ennek megértetésében. A gyakorlat azt igazolna, hogy ezen a téren még mindig vannak komoly tennivalók. Központi kérdés a megyei lap számára, hogy a Központi Vezetőség dedember 19-1 határozatát népszerűsítse, foglalkozón vele, visszatérjen erre a határozatra. Teljesen egyetértek azzal, hogy a megyei pártbizottság egyes osztályai nem segítik megfelelően a lap munkáját, amely a sajátmaguk feladatának az