MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. december 7. - 1953. december 21.

1953. december 14.

Látni kell azt, hogy az állami fegyelem megsértése egyetjelent a párt­fegyelem megsértésével.A párt- állami fegyelem azt jelenti, különösen most az uj szakaszban, hogy az eddiginél sokkal következetesebben kell harcolni a határozatok végrehajtásáért. A pártnak helyes a politikája. A pártszervezetek vezetői részéről azt kell elmélyíteni, hogy a határo­zatot tényleg lent a széles tömegek között nézzük meg, kérjük ki a dol­gozók véleményét. Ha ezt nem ellenőrizzük, nem vesszük figyelembe a tö­megek véleményét, akkor nem fogjuk helyesen végrehajtani pártunk po'iti­káját. Frank elvtárs: A Központi Vezetőség határozatának, uj kormányprogramm végrehajtásában nagyon komoly szerep hárul a tanács-szerveinkre. A kor­mányprogramul végrehajtásának egyik előfeltétele a párt- és tömegek közötti kapcsolat, ezenbelül a tanács és tömegek közötti kapcsolat Iciszélesül­jönj Ebből a szempontból nem értek egyet azzal, amit a jelentés második oldala felvet. Bizonyos mórtékig tárgyalja, hogy pártbizottságaink nem értik eléggé, hogy hogyan történik a tanácsoknak a tömegekkel való kap­csolat kiszélesítése. A jelentós felveti, mint jó dolgot, hogy a Békés­szentandrási pártbizottság határozatba hozta, hágy a tanács mennyi kis­gyülést tartson. Azt látni kell, hogy a kisgyülósek tartása a pártszerve­zetek egyik fő módszere. Az állam és tömegek közötti kapcsolat megszilár­dítása érdekében azi kell, hogy a tanács biztosítsa a törvényesség mind­két oldalának a betartását. Ha ezt biztosítsák lényegesen elmélyül a ta­nács és tömegek közötti kapcsolat.. Itt felvetődik az, hogy a dolgozó pa­rasztok is tartsák be a törvényeket, a tanácsok is'tartsák tiszteletben a törvényeket. Máté elvtárs felvetette, hogy Battonyán 4-én 18oo idézést küldtek ki a tanács részéről. Képtelenség ezt egy nap alatt elintézni, 5-én 7oo-at küldtek ki. Ez semmi esetre sem a tanács tömegkapcsolatának a megszilárdítását jelenti. A tanács, tömegek közötti kapcsolat megszilár­dítását az is jelenti, ami egyébként a tanácsoknak fő feladatát kell,hogy képezze, a dolgozókról való gondoskodás kérdése, a jogos panaszok orvos­lása, most a tanácsüléseken felvetődő jogos problémákat tanácsaink a­zonnal, gyorsan elintézik, mélyíteni fogja a tanács tömegkapcsolatát. Párt­szervezeteinknek rá kell irányítani a figyelmet ezekfe a problémákra, a­melyek felvetődtek.Az a hiányosság vetődik fel pártbizottságainknál, párt­szervezeteinknél, hogy eléggé általános az ellenőrzés, és hogy az ellen­őrzés nem a Központi Vezetőség határozatának végrehajtása tükrében törté­Kik. Hogy tanácsszerveink hogyan hajtják végre azokat a határozatokat, melyet a Központi Vezetőség a tanácsszervek felé hozott, hogy hogyan 2a jt­sák végre azt, amit a kormányprogramra biztosit a dolgozó parasztoknak. Ugy gondolom, ás mi magunk tapasztaltuk, hogy nem eléggé a tömegekre való támaszkodással türténik a tanácsok munkájának ellenőrzése. Az utóbbi ü 5­ben számtalan példa bizéayitja, hogyha a tömegekhez lemegyünk, ott érdek­lődünk a problémákról, a határozat végrehajtásáról, ott a teljes valóságá­ban merülnek fel a problémák, kiderül az, hogy hol vannak a hibák. Ugy gonddom, ha azon az utón Visszük a munkát, melyen elindultunk, akkor jelen­tősen tudjuk javítani a tanácsok felé történő ellenőrzésünket. Felvető­dött a tanácsiunkcionáriusok politikai képzésének a kérdáse: A szarvasi járási pártbizottság által elkészített jelentésből ugy tűnik ki, hogy ezen a téren különösebb problémák nincsennek. általános jelenség az a megyében, hogy az egyik legnagyobb probléma ezen a téren van. A szakmai képzésüket ugy, ahogyan végzik, de a politikai képzés nem megy megfelelően, hivatkoz­ak arra, hogy politikai oktatásban vesznek részt, illetve szakmai oktatás­ban vesznek részt. Azonban iatni kell azt, hogyha a vezetők politikailag nem fejlesztik magukat éppen olyan hiba, mintha szakmailag nem fejleszte­nék magukat. Nekünk az a tapasztalatunk, sajnos a megyei tanácstól kezd­ve, a községi tanácsokig bezárólag, hogy a tanácsfunkcionáriusok nem mutat­nak $0 példát a politikai oktatás tekintetében. Ha ugyan el is mennek egy-

Next

/
Thumbnails
Contents