MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. november 16. - 1953. november 30.
1953. november 24.
társ felvetésével, bog* rendkivül komoly alkalom a kádármunka megjavítását illetően a közeljövőben lévő- vezetőségujjáválasztás. Bzzei kapcsolatban azt javaslom, hogy már most jó előre, különösen a párt- és tömegszer vezetek osztálya a pártapparátus összetételének megjavítása érdekében közösen a többi osztályokkal, járási bizottságokkal 'alaposan felmérni a jelenlegi helyzetet. Bzen a téren konkrétan célkitűzést szabni meg, különösen felvetődik az, hogy kevés & munkás, hogy ezen a téren milyen célt fogunk kitűzni, milyen arány ben kivánjuk megjavít.: ni a munkások arányát. Bzen belül felvetődik az értelmiség bevonása. Egy sor olyan probléma vetődik fel, mint pl. a nők bevonása, amire konkrét terv kidolgozása ssükséges. ugy gondolom, hogy ez alapvető feltétele annak, hogy megj vitsuk a munkát. « Különösen a Központi Vezetőség júniusi határozata óta a káderek elbírálást és - kiválogatása területén van javul ás. A Part politikájával nem össze egyeztethető elbírálás a káderekkel kapcsolatben kevesebb esetben fordul elő.Azonban éppen ennek következtében & káderek beállitásánál mutatkozik olyan jelenség, hogy tul mereven rag&.szkodunk ahhoz, hogy egyes elvtársak múltját a nagyapjáig, sőt tovább visszamenőleg megnézzük, llsősorban nem abból indulunk ki, hogy az elveárs a felszabadulás óta hogyan végezte munkáját, hogyan állt: meg a helyét. Bzen a téren a megyebisottságon belül és a járási bizottságoknál, a pártapparátus egészében komoly javit?ni v* ló van. Különösen félvetődik az a probléma, hogy az ujjonan beállitot't elvtársakkal a beállítás o/fcán keveset foglalkozunk. Nem vesszük azt megfelelően figyelembe, hogy ez az elvtárs uj feladat elé lett állitva. És,hogy megfelelően eltudjon indulni a munka végzése területén, sokkal alaposabb segiciség szükséges, mint azok felé az elvtársak felé, akik régebb idő óta ebben a beosztásban vannak. Nem általános módszer a mesyebizottság munkájában és a mi munkánkban sem, hogy az ujonan beáliitott elvtársak felé tartalmasabb segitséget nyújtsunk, hogy megfelelően tudjanak megindulni az uj területen. Az utóbbi hónapok során előfordult az a járási bizottságoknál, községi pártbizottságoknál, vagy más területről kért információknál, hogy nem a valóságnak megfelelően jellemzik az illető elvtárs munkáját, egyéniségét.Bzen a téren kell, hogy javitsuk a munkánkat, hogy az információk megfelelőek legyenek. Sok ember sorsa dől el egy_egy információ alapján.Snnek alapján nagyobb lelkiismeretességgel, nagyobb meggondolással kell összeállit-ni az információkat. Ő ze elvtárs; Vannak hibák és hiányosságok Párt vonalán a kádermunka terüTetén. Bz még hatalmasabb mértékben áll fenn gazdasági kerületen.A földmüvelésügyi minisztérium Mezőhegyesi állami gazdaság szakemberinek ideiglenes megbízatásukat és kinevezésüket az aratás kellős-közepén küldte ki, loo-15o forinttal csökkentette fizetésüket. Akkor, amikor a legdöntőbb, legnehezebb munkát kellett végezni, letörte ezeket a gazdasági vonalon dolgozó kádereket, bizonytalanná tette őket, nem tudták minden figyelmüket a munka irányitására és ellenőrzésére összpontosít ni. Azonnal reagál tunk a minisztérium felé, amire megérkezett a válasz, hogy nem lesz csökkentve a fizetésük. Velem a miniszterhelyettes elvtárs egyetlen félórát 55 év óta nem foglalkozott, amióta Mezőhegyesen vagyok.Amikor leült velem és felvetettem a problémákat, azt mondotta, nogyha időm volna sajnálnám magukat. Bz nem adott ambiciót a munka elvégzéséhez. Azokon a problémákon, amelyeket felvetettem csak a miniszterhelyettes elvtárs tud változtatni, lo ezer holdra felfutottunk, azonban egyetlen gépet, fogaterőt nem kaptunk. Ezzel kapcsolatban nem ezt a választ vártuk volna a miniszterhelyet tes elvtárstól. Felvetődik az, hogy a pártbizottság részéről a gazdaság-, ban a szakemberekas idegennek tekintik. Nem adnak komoly politikai' támogatást munkájukhoz. Nem beszélgetnek el ezekkel a szakkáderekkel megfelelően. Javasoltam}, hogy menjünk ki azokhoz az üzemegységekhez, ahol prob-