MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. augusztus 3. - 1953. szeptember 21.

1953. augusztus 10.

3li Igaza van Frank elvtársnak akkor fogjuk tudni helyesen végrehajtani a feladatokat, ha sokkal nagyobb figyelmet szentelünk a termelőszövet­kezetek pártszervezetének munkája megjavitására, termelőszövetkezeten belül végzett politikai munkára, kommunistákkal való foglalkozásra. El kell érni, biztositani kell, hogy a termelőszövetkezetek 'pártszerveze­tei alaposan fellegyenek készítve az előtte álló feladatokra - konkré­tan a kommunistákkal való foglalkozástól kezdve a pártcsoporcok, nép-., nevelőkkel való rendszeres foglalkozásig.Amely termelőszövetkezetben nincs pártszervezet, ott teremtsük meg a pártszervezet létrehozásának a feltételét, amelyet már korábban is felvetettünk, hogy bizonyos mérvű En­gedményeket kell tennil Becsületes, a termelőszövetkezet munkájában ak­tivan résztvevő, szövetkezet mellett kiálló elvtársakat vegyünk fel tag­jelöltnek, tagnak, hogy.megtudjuk alakítani a pártszervezet, hogy szi­lárdbázis legyen ott. Ezt mégegyszer alaposan át kell beszélni a járá­si pártbizottságokkal, élővenni azokat a termelőszövetkezeteket, ahol nincs pártszervezet és konkrétan megbeszélni, hogy hogyan tudjuk megte­remteni a pártszervezet megalakításának az előfeltételét. Nem kap meg-, felelő szerepet sem ott, ahol pártszervezet van, de különösképpen ott, ahol nincs pártszervezet - a DI,£,Z-szervezettel való foglalkozás.Általában a párt részéről nem támogatják megfelelően a fiatalokat, nem bizzák meg őket konkrét feladatokkal, most a kormányprogramm alapján lévő nagy problémák megoldásával kapcsolatban. Ezen a helyaeten sürgősen változ­tatni kell. Látni kell azt, hogy a fiatalokra való támaszkodással sok­kal könnyebben megtudjuk oldani a problémákat. Jobban kell, h&gy támasz­kodjunk az ívINDSZ munkájára. Egyetértek azzal, amit a Timó&yity elvtárs­nő felvetett, hogy a problémás területeken fokozottabban meg kell erő­síteni a vezetést, nekünk abban segitséget kell adni, hogy tényleg oda aktiv, jól dolgozó asszonyokat tudjanak beállítani. Biztositani kell a termelőszövetkezeti asszonyokkal a tervszerű foglalkozást. A tapasztalat azt igazolja, hogy nagyon sok függ az asszonyoktól. Az értékelés alapján tervszerűbben és aktívabban kell tevékenykedni azon, hogy a szilárd bázis megteremtődjöné Lényegileg erre a bázisra való támaszkodás alapján oldhatjuk meg a feladatokat, pártbizottságaink ne maguk legyenek azok, akik minden esetben kint konkrétan intézkednek, ha­nem legyen 15-2o tag, akikre támaszkodva megtudjuk oldani ezeket a fela­datokat. Igaza van a Klaukó elvtársnak abban - és ez különösen felvető­dik az orosházi járásban - hogy általában a középparasztságról való le­mondás van meg, amit fel kell számolni.Bázis megteremtésénél vegyünk ar­ára irányt, hogy az olyan középparasztukat, akik eddig ingadoztak, de megtudtuk győzni őket. - vonjuk be a munkába, nagy segítséget fognak je­lenteni a középparasztság felé végzett munkánkban. Egyetértek azzal, hogy felmérjük mely termelőszövetkezet, melyik termelőszövetkezetet pat­ronálja, azonban nem 13-ig, hanea 15-ig. Tehát stabil, jól dolgozó ter­melőszövetkezetek adjanak segitséget a több problémával rendelkező ter­melőszövetkezetnek. Helyes a kölcsönös látogatásnak a megszervezése, itt a főirány az, hogy a jó termelőszövetkezetek saját példája alapján konk­rétan a rosszul dolgozó termelőszövetkezeteknek a helyszínen nyújtson segitséget. Biztositani kell, hogy rendszeresen foglalkozzanak az erősebb termelőszövetkezetek a gyengébb termelőszövetkezetekkel. Emellett tovább­ra is visszük a gyengébb termelőszövetkezetek patronálást. Nagyobb fi­gyelmet kell fordítani a gépállomás és az üzemi patronás csoportok részé­-ről adandó segítésre. AZ a tapasztalat, hogy a megszilárdítás munkájá­ból a gépállomásaink nem veszik ki részüket ugy, mintahogyan kellene. Ál­talában a termelőszövetkezetekből kikerült traktorosok, kombajnisták, » párt- és Dísz-tagok nincsennek megfelelően felhasználva a termelőszövet­kezetek megszilárdítását, termelőszövetkezeten belül lévő politikai mun­ka megjavítását illetően. Ugy a gépállomási, mint pedig az üzemi pat­ronás csoportokat fokozottabban kell, hogy felhasználjuk. Feltétlenül helyes emellett, ha állami gazdaságaink saját erejük figyelembevételével segítséget adnak a 3r termelőszövetkezeteknek, mindenek előtt elsősorban a

Next

/
Thumbnails
Contents