MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. augusztus 3. - 1953. szeptember 21.

1953. augusztus 10.

ó& azonban észrevették az elvtársak és elzárták a bélyegzőt, Izeknek a vezetőségből való leváltása történik. Korábban, amikor 16 termelőcso-' port feloszlását vetettük fel - nem reálisan mértük fel. Azt néztük, hogy melyik tsz-nek nincs közös vagyona, nem az alapszabály szerint dolgoznak, ugy gondoltuk, hogy ezek lesznek majd, akik széjjel fog­nak menni. Ez nem áll, jelenleg 5 küldte be a jegyzőkönyvet, azonban ezek sem fognak felbomlani, van olyan bázis, hogy a termelőszövetkeze­tet megtudjuk tartani. Tömegszervezetek munkájával kapcsolatban: Van olyan termelőszövetkezet, ahol a DlSZ-fiatalok bejelentették, hogy az ősszel kiakarnak lépni, ne járjanak ki hozzájuk, azonban a járási DISZ­bizottság a többszöri segitség alapján megváltoztatta a helyzetet.Az tapasztalat, hogy az MNDSZ részéről több segitség van adva, mint a DISZ részéről. Minden községben tudatosítsuk azt, hogy a nagyszénási Dózsa tsa-ben egyetlen-egy kilépő sincs ? sőt belépés van.Szabó elv­társ felvetette a munkatervnek a kérdését, 2 hónapos munkaterv le­fektetéséről van szó, hogy a gépállomás politikai vezetői, tsz. párt­titkárai lássák a tennivalókat és aszefint dolgozzanak. Rákosi elv­társ beszéde után, taggyűlések után ugy értékeltük, hogy könnyebbült a munkánk. Azonban később a gyakorlat nem ezt mutatta, ujabb aláírás­gyűjtések történtek. A hallgatók kiválogatását százalék-arányban a járásunk területén nem tudom megmondani, a Központi Vezetőség határoza­ta alapján a kiválogatásnak 7o-8o százalékánál kellene tartani, azon­ban ez még nincs meg. Az a tapasztalat, hogy megint kezd eluralkod­ni azj; hogy papiron kiirják, azonban az elbeszélgetés nem történik rareg. A gyegébb termelőszövetkezeteket az üzemek részéről is patronálják, % legjobb elvtársak azok, akik patronálják a termelőcsoportokat, álta­lánosan nem lehet minden népnevelőt kiküldeni, aki nem ismeri a tss problémáit, nem tud megfelelő eredményt elérni. Blahut elvtárs felvetette, hogy a megyében tapasztalható, hogy a ta­nács vezetői a rossz termelőszövetkezeteket elhanyagolják. Az I.tipusu termelőszövetkezetek nálunk is elvannak hanyagolva. Általában nem ta­pasztaljuk azt, hogy a tanácstól az elvtársak félnének kimenni a prob­lémásabb termelőszövetkezetekbe. Nagy elvtárs kérdezi, hogy a járás­ban hány termelőszövetkezet segiti egymást, ez még nincs kiépülve meg­felelően, Van olyan termelőszövetkezet, amery behordott, és átadta a fogatot a másik termelőszövetkezetnek. Járásunkban mintegy 17 termelő­szövetkezetnél szerveztek aláírásgyűjtést. Tapasztalható az, hogy ter­melőszövetkezeteinkben, várakozási 'álláspont van, nem tudjuk megállapí­tani, hogy a kilépéshez húznak, vagy megmaradnak termelőszövetkezeti tagnak. Bányai elvtárs: A tagnapi értekezlezekről általános megyei tapasztala­tunk ninds. Mi mintegy lo-15 kizárásról tudunk termelőszövetkezeteink­ben. « termelőszövetkezeteken belül megindult az őszi kalászosok ve­tésének a tervezésé, melyre,nekünk nagy figyelmet kell fordítani. Hozzászólások: Frank elvtárs: A termelőszövetkezetek partszervezeteinek munkájához sze­retnék hozzászólni a tsz megszilárdítással kapcsolatban. A ni elvtár­saink a multhét folyamán kint voltak, az osztályértekezleten megbe­széltük a tapasztalatokat. Felvetették azt a problémát, hogy a terme­lőszövetkezetekben a pártszervezetek munkája nem kielégítő a termelő­szövetkezet szempontjából. Bányai elvtárs felvetette, hogy az eredmé­nyek tudatosítása többé-kevésbbé folyik a termelőszövetkezetekben. Az általános kép azt mutatja, hogy a termelőszövetkezeteken belül személyek re lebontva az eredmények tudatosítása nem megfelelően megy* Itt el­sősorban mi is hibásak vagyunk, mi sem adtunk megfelelő segítséget, me­gyei adatot adtunk ki, nem megfelelően mutattuk azt meg, hogy személy­szerint, konkrétan hogyan történjen a feldolgozás.Nekünk az volna a ja­vaslatunk, hogy mivel az orosházi járásban vannak a legnagyobb problé-

Next

/
Thumbnails
Contents