MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. augusztus 3. - 1953. szeptember 21.

1953. szeptember 7.

vetem a minőségileg való elintézésnek a kérdését, ami abban mutatkozik meg, hogy sak a tévedés a dolgozók beadása területén, a vízkár terüle­tén, az adórendezés területén, ami azt jelenti, hogy nem alaposan és nem körültekintően nézzük meg, intézzük el. Másik hiba, hogy tanácsaink nem töltik meg politikai tartalommal azokat a kormányproferamm által ki­jött rendeleteket, és ebből is adódik, hogy bürokratikusán, adminiszt­ratívan intézik el a tanácsok a kormányrendeleteket és a dolgozók prob­lémáit. Azzal teljesegészében egyetértek, hogy az állandó bizottságaink munkája el van hanyagolva. Az utóbbi időben az állandó bizottságok nem dolgoznak megfelelően, holott soha annyi kedvezményes rendelet nem jelent meg, mint most., amivel kitudnának menni az állandó bizottság tagjai a tömegek közé. Tehát az állandó bizottsági tagoknak sem azért kellene ki­menni, hogy kérjenek, hanem azzal, hogy mit adott a kormány. Bgyetértek a Frank elvtárssal a szemléltető agitáció kérdésével kapcsolatban. Ez is elhanyagolt terület, végtelenül elhanyagolt a rendeletek ismerteté­se. s Geszten, amikor már egy hete megnelent a lo. százalékos kedvezmény, azonban a tanácsháza előtt lévő táblán azt nem tudatosították. A dol­gozók bementek a tanácshoz, hogy hallották, hogy ven ilyen rendelet, de ok nem hiszik el. Mindezek a hibák elsősorban a bürokratikus vezetésből adódnak. Megmutatkozik az magánál a megyei tanácsnál és lefelé, az appa­rátusban, hogy kritikátlanul végzik az elvtársak a munkájukat, nem bírál­ják egymás munkáját, munkamódszerét, nem vetik fel megfelelően az elköé vetett hibákat. A megyei tanácsnál, de az alsóbb szerveknél is jellemző, hogy nemcsak hogy nem merik feltárni, hanem nem merik beismerni azokat a hibákat, amelyet a tanács vezetői elkövettek. Nem határozottak, párt­ó s kormányhatározatokat nem tudják a területükre megfelelően alkalmazni, konkretizálni, az vaa meg, hogy ezeket a rendeleteket, határozatokat ál­talában bürokratikusán igyekeznek tanácsaink végrehajtani. Nagy elvtárs felvetette a végrehajtás ellenőrzésének a kérdését, mi ezt megnéztük, hogy hogyan néz ki a megyei tanácstól lefele. A megyei tanács­nál egyáltalán nem kielégitő, parancsolgatás van meg az elvtársak részé­ről. Egy sor tervet csináltak járási tanácsaink, községi tanácsaink, de ez a terv nincs megfelelően végrehajtva. Napokat ülnek bent gyártsák so­rozatosan a tervet, sokkal többet, mint a kormányprogramm előtt, ami nem viszi előre a munkát, különösen, ha nem tolyik megfelelő harc azok vég­rehajtásáért. Hogy nincs komolyabb változás a tanács munkájában a kormányé programm után a megyében engem is felelőség terhel. Különösen abban kell sokkal több és alaposabb segitséget adni a tanácsok felé, hogy a tömeg­kapcsolatot szilárdítsák, munkamódszerüket megjavítsák, sbkkal fokozottab­ban kell nevelni a tanácsapparátusban dolgozókat, hogy képesek legyenek a feladatok végrehajtására. Ugy érzem, hogy én sem adtam meg a megfelelő segitséget ehhez a tanácsnak. A jelentés elkészítéséhez sem adtam segit­séget, akkor néztem meg a jelentest, amikor készen volt. Fel vetem a megyei pártbizottság egészének a felelőségét a tanács munkájával kapcso­latban, a megyei pártbizottság egésze is felelős a tanács munkájáért. Azt látom, hogy a megyei pártbizottság nem fordította kellően pártszerveze­teink figyelmét a tanács-vezetés elvi-politikai irányitás felé. Nem se­gítette hozzá a megyei pártbizottság a lenti pártszervezeteket, hogy va­lóban a tanácsoknak a megfelelő segítséget megadják. Sok pártvezetó le­becsüli a tanácsfunkcionáriusokat, nem azt látják, hogy azokat éppen a Párt állitotta arra a területre és a Párt amig megbizzik bennük felada­ta, hogy segitse és ellenőrizze a tanács munkáját. Olyan jelenségek is vannak ? hogy nem vesznek részt tanács VB. ülésen párttitkáraink. Nem el­lenőrzik a tanácsokat^ nem,számoltatják be. Eléggé rossz a módszere a szarvasi járási pártbizottságnak a tanács felé. Marik elvtárs Hegedűsei elvtársat nagyon kevésbe tekinti. Nem számoltatja be mindenkor, az ilyen bánásmód kedvét veszi a tanácselnöknek. De megtalálhatjuk ezt a szarvasi járáson kivül is.

Next

/
Thumbnails
Contents