MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. június 1. - 1953. július 27.
1953. június 22.
.mint a "gyere velem mozgalom" általánosítása, a belső erők mozgósitását illetően. Ahol ezt megcsinálták, - a békési járásban tapasztaltuk, ahol tegnap magam beszéltem jól dolgozó termelőszövetkezeti tagokkal azt bizonyítja, hogy ez a mozgalom alkalmas arra, hogy fordulat legyen etekintetben. Úgy, hogy a jól dolgozók felosztják maguk között azokat, akik nem járnak ki dolgozni, vállalják, hogy kiviszik őket a munkába. Ennek a szervezése, széleskörű általánositása egyik legfontosabb feladat. A belső erők mozgósításánál tovább kell vinni azt a helyes módszert, amivel találkoztunk Kondoroson, hogy a területi felosztást ugy végezték el, hogy figyelembe vették aá családtagokon kivül még a hozzátartozók mozgósitását is. Emellett szervezettebbé kell tenni, illetve jobban kordinalni kell a társadalmi munka szervezését, pl. Békéscsabán a rendőrségnek van területe az egyik termelőszövetkezetbea, ahol már kétszer elvégezték a kapálást, ugyanakkor még jelentős területek vannak, melyhez még hozzá sem nyúltak. Van 25-5o termelőszövetkezetünk, ahol nagy lemaradás van, ugy kordináljuk a munkát, hogy elsősorban a legjobban lemaradt területeket vegyük figyelembe, oda vigyük a munkaerőt^: ahol legnagyobb szükség van ra. A tanács vonalán nyugodtan meglehet azt oldani, kezdjék reggel 6 órakor és tartsák délig a hivatalt, és délután kimennek a legjobban elmaradt területekre dolgozni. Másik probléma a munkanapnak a kihasználása. Eléggé jellemző még mindig - bár nem tudtuk még eléggé lemérni péntek óta történő változást,hogy nincs megfelelően kihasználva a munkanap, sem a korán kezdéssel, sem a későn végzéssel. Ezt meg lehet csinálni, elsősorban politikai munkával, pártszervezetek munkájával, kommunisták példamutatásával, valamint a tanács, tömegszervezetek aktivistáinak bevonásával, a megyében minimálisan 2-25oo felelős elvtárs van. Helyes volna,ha annál a termelőszövetkezetnél, amely legjobban le van maradva, a mi elvtársaink, akik Dévámnak oda osztva együtt ménének ki reggel az emberekkel, nap közben elintézné a saját munkáját, utánna ismét kint a területen, az emberek között végezné a munkáját, segitene, hogy a munkanap teljesen kilegyen használva. Ezt meglehetne oldani, az sem ártana", ..ha közben ő magae is kapálna, nagyon jó hatással lenne. Harmadik problémaként vetődik fel a gépi munka fokozottabb bevonásának a kérdése. Biztositani kell a gépek teljes kihasználását, egyrészt visszaverni azt a helytelen megnyilvánulást, hogy nagyon gazos a föld és nem lehet géppel megművelni. Probléma van a gépállomások részéről is, általában nem harcolnak azért, hogy a növényápolási munkából kivegyék megfelelően a részüket, nincs megkövetelve megfelelően tőlük, nem követelik meg azt, hogy a gépek tényleg végezzék a munkájukat. A gépállomások részéről adandó napi jelentéseken keresztül sokkal nagyobb figyelemmel kell kisérni a gépi munkát. Eel kell vetni az aratás meggyorsitásának a kérdését. Elsősorban a tanácsod de a pártszervezetek, tömegszervezetek ne csak utasitgátassal, hanem konkrétan, azonnali intézkedésekkel biztositani kell, hogy"az aratást kezdjék meg. Összetorlódik a munka, a növényápolás az aratással, már előre lehet látni, ha mi időben nem végezzük el az árpaaratást, a buza afatásának a rovására megy. Biztositani kell azt, hogy a kaszaérett árpák azonnal aratásra kerüljenek, elsősorban a beütemezett gépierők maximális kihasználásával, másrészt a termelőszövetkezeti tagság mozgósításán keresztül. Ugy néz ki, hogy a kombájnok tudnak árpát aratni éjjel is, maximálisan ki kell használni a lehetőségeket, meg kell szervezni a váltott műszakot. Már most fel kell figyelni a feketecséplésnek a problémájára. Tapasztalni lehet azt, hogy a piacokon megjelentek az ősziárpák. Pl. Békéscsabán a piacon T szombaton 8 forintért lehetett venni.