MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. június 1. - 1953. július 27.
1953. június 22.
f leket aratni, utasítom, hogy azonnal fogynak: hozzá. Kevésbbé történt az meg, hogy konkrétan megszerveznék, biztosítanák párt vonalon az ellenőrzést, tanács vonalán a konkrét munka szervezését. Ilyen szempontból ha van is fordulat, de van egy sor olyan jelenség, amit ki kell küszöbölni. Milyen problémák mutatkoznak pártbizottságaink, pártszervezeteink munkájában? Mindenek előtt a mi pártbizottságainknál felvetődik - amin változtatni kell - az, hogy közvetlen vették pártbizottságaink kezükbe a növényápolási munka végzésével, az aratás, cséplésre való felkészülés, szénabetakaritással kapcsolatos mindennapi közvetlen szervezeti problémákat. Nem az a jellemző, hogy a munkát nagyobb politikai munkára helyeznék, mozgósítanának politikailag ezeknek a feladatoknak, végrehajtására, hanem közvetlen maguk intézkednek. Háttérbe szorult a pártszervezetekre való támaszkodás, a pártszervezetek mozgósitása, elsősorban a termelőszövetkezeteknél, de a gépállomásnál is. Nem lett megfelelően felvetve a kommunisták példamutatástnak, kommunisták harcos helytállásának a kérdése. Ezen kell elsősorban az elkövetkezendő napok során változtatni. A soronlévő munkák végzését illetően psrspektivikusan.mérják fel a területet, az intézkedések a holnapnak a problémájából is induljanak ki, ne csak közvetlen szervezeti problémákat oldjanak meg, hanem elsősorban tekintsék fő feladatnak * a politikai munkát. Az olyan ellenséges megnyilvánulásokat vissza kell verni, mint pl. "legyengültek a termelőszövetkezeti tagok, nem tudják a munkát végezni." közvetlen vették a kezükben a mi elvtársaink a növényápolási munka konkrét irányítását, ezzel párhuzamban foganatosítanak operatív intézkedéseket. Nem eléggé szabták meg még mindig a tanácsoknak a konkrét feladataikat. Nem eléggé szabtak meg a növényápolás, az aratás, cséplésre való felkészülést illetően, hogy mik azok a konkrét feladatok, amit a tanácsszerveinknek kell végrehajtani, ennek alapján nem követelték meg és nem vonják felelőségre megfelelően a ta- • nácsot, hogy hogyan állnak neki ennek a munkának. Azzal lenne meg-oldható, ha a mi pártszervezeteink, pártbizottságaink, de a megyei pártbizottság is konkrétan beszámoltatná szinte 2 naponként a tanácselnököket, hogy a növényápolási munkák r végzésének meggyorsítása érdekében^ az aratás gyors végzését illetően, a csóplésre való felkészülést illetően mik azok a konkrét intézkedések, amit eddig tettek, mit nem hajtottak végre, ennek alapján feleloségrevonást alkalmazni, meghatározni azokat a közvetlen tennivalókat, amelyek a lemaradás behozását biztosítják. Ami a tanácsok vonalán vetődik fel T Klaukó elvtárs eléggé alaposan felvetette. Blsősorban ott van a baj, hogy maga a megyei tanács nem érzi a felelőséget, nem kiséri^megfelelően figyelemmel az eseményeket, nem irányit, nem ellenőriz megfelelően, hogy a minisztertaMcs határozata alapján a feladatok végrehajtása biztositva legyen. A mezőgazdasági osztály nem létezik, egyetemi vizsgákra készülnek az elvtársak. Helyes, hogy felelőséget éreznek a tanulás iránt az elvcársct, azonban azt kérjak, hogy ugyanilyen mértékben érezzenek felelőséget a növény ápolási munkák végzése iránt is. Az osztályon a vezető elvtársak hetek óta nem vesznek részt konkrétan a munka végzésében. Mindenek előtt ezen kell változtatni. Nem azt vetjük fel, hogy ne tanuljanak az elvtársak, azonban emellett végezni kell a munkát és ugy kell megszervezni a munkájukat, hogy az ne menjen a tanulás, vizsga rovására. Tapasztalható az, hogy a megyei tanácsnál is délután 4-5 órakor abbahagyják a munkát, ez sorozatosan le-lett ellenőrizve. Délután 5 órakor abbahagyják a munkát, vagy kimennek a bérelt földre, vagy más munkát végeznek. A járási tanácsok hasonló a helyzet, a községi tanácsoknál szintén. Arra hivatkoznak az elvtársak, hogy a szakszervezet szigorúan kiadta utasításba, hogy 8 órán tul nem lehet dolgozni, ők felelőséget éreznek és nem akarják,hogy felelőségre vonják őket. Amikor azt kérdezzük, hogy a növényápolásért kik a felelősek, akkor hallgatnak a mi elvtársaink.