MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. március 2. - 1953. május 25.

1953. március 9.

A tömegekkel való képeseiét kiszélesítése érdekében ezt a határozatot hoz­tuk, mivel eddig sem az MB, JB, tagek keveset jártak ki a tszcs-hez pártna­pot tartani, hogy ezentúl sokkal többet veszünk részt a tszcs-ék pártjapja­in és ott helyszínen segítjük munkájukat, A pártvezetőségben az alkalmazottak száma azokban a községekben növekedett meg, amelyik tszcs község lett* A delgosd parasztok kimentek a tszcs-be, Így az alapszervezetekben csak az alkalmazottak maradtak, és a vezetőség kiegé­szítésnél nem figyeltek fel a szociális összetételre* Hezzászőlásokt őze elvtárs: A tömegekkel valő gyenge kapcsolatot mutatja az, hegy Mezőhe­gyesen a pártbizottság nem segíti eléggé a nőbizottságok megerősítését, ugyan ugy a Dis z-s sorvezetőt som* Nem mennek ol a tömegszervezetek értekez­leteire, ebből adódott, hegy a Medess olyan vesetőket állított be, akik er­kölcstelenek, részegesek, volt nyilasok* így elszakadtunk a tömegektől Me­zőhegyesen* A Mezőbegyesi pártbizottság részéről megmutatkozik, hegy nem igyekeznek as alulről jövő bírálat és önbírálat^ baftsaalatanak kifejlesztésén. Ezt mutat­ja az, hogy két év óta agpzer sem bírálták a párttitkárt, pártvezetőséget, az esetleges hiányos munkájáért* Llptákné elvtársnő: Rákosi elvtárs beszéde óta Van javulás, A ml elvtársaink sokkal jobban foglalkoznak a tömegszervezetekkel, amin keresztül javul a tömegekkel való kapcsolat. Helyesnek tartanám, ha az MB osztályvezetői, po­litikai munkatársai, valamint a tömegszervezetek vezetői, sókkal többet len­nének kinn a tömegek között, előadásokat tartanának* Nem használunk ki min­dent, hogy a tömegek még közelebb kerüljenek a párthoz pl. a pao nélküli temetés szervezése, vagy a papnőikül1 eskü a régi szokásokkal. A nők bevonásánál komoly javulás van, tegnap a gyászgyülésen olyan asszo­nyok jelentek meg, akit tavaly még nem lehetett megmozgatni egy-egy gyűlés­re, Lipták elvtárs: Rákosi elvtárs beszéde óta, ha nem Is minden területem, de túlnyomó többségben a pártdemokrácia betartása a jellemző, s a párttagok is jobban tisztába vannak vele* Ml is keveset foglalkozunk a kevésbbé poli­tikailag fejlett egyszerű párttagokkal* A párttagok nevelése területén vaa tenni valónk* Tapasztalható, hegy az üzemi pártszervezetek Vezetőségéhez sok problémával mennek még ha nem rájuk tartoslk is* Fel kell hívni a párt­szervezetek figyelmét, hogy no foglalkozzanak a szakszervezetek feladatával* A pártcsoportokkal, pártbizalmiakkal sokkal jobban kell foglalkozni, hegy jobban mélyítsék el a bírálat használatát* Násztor elvtárs: A mi területünkön is vannak hibák pl* a választmányi ülést 8 hónaponként tartottuk meg. Egyes alapszervezetekben 2-3 hetenként változ­nak a vezetőségi tagek, vagy hónapokig nincs vezetőségi-és taggyűlés. Főleg a szocialista szektorokban lévő Disz-szervezetben kezd kialakulni a faliújságom keresztüli bírálat használata* A megyei választmányi ülésem bí­rálták a vezetőséget /Disz MB./ hogy hónapokig nem mennek ki taggyűlést tar tani, mi ezen javítottunk, mert az utóbbi hónapban 38 helyem tartottunk előadást, gyűlést szocialista szektorban. Tágl elvtárstól félaek Orosházán, est mutatta, hegy egy nyulvacsorán addig nem mertek hozzáfogni ennák mig Tági elvtárs meg nem érkezett. És tapasztal ható, hogy a pártbizottság aktívája általában kisiparosok, kispolgári ele­mek, annál kevesebb a tszcs tag* Molcsáa elvtárs: Rákosi elvtárs beszéde után a bírálat elfolytását nem le­het találni olyan nyíltan, mint addig* A bírálat elfolytása agy nyilvánul meg, hogy as 5 £-et elfogadom, de a választadásban még azt is visszaverte* As önbírálat sablonos. As egyes vezetőket látogatnak a pártonkivüliek

Next

/
Thumbnails
Contents