MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. november 10. - 1952. december 29.
1952. november 17.
Az a tervünk, hogy a vallásos asszonyokat, és a szervezeten kivül álló asszonyokat jobban befogjuk vonni az olvasókörökre, mint tavaly. Általában a függetlenített apparátusnak megvan a 2-3 hónapos pártiskolája, amely munkatársaknak nincs iskolijuk folyamatosan visszük őket iskolára* Nagy elvtárs kérdezi, hogy a szervezeti élet megszilárdításával kapcsolatban milyen elgondolásaink vannak: sz-ndékunk van a vezetőségek részére tanfolyamokat tartani - azoknál a csoportoknál, ahol még nem volt - hogy a reszortfelelősök lássák azt, hogy kinek mi a feladata. Az utóbbi időben jöttünk rá arra, hogy nem isiéggé kollektiv a munka pl. a gazdasági felelős csak a bélyegekkel törődik. Hiányosság az, hogy én magam sem vettem ít azt a módszert, hogy magammellé vegyek egy-egy munkatársat ós kimenjek veié a területre. A politikai irányitas területén még komoly hiányosságaink vannak, még sok állami feladatot hajtunk végre. Hiányosság az, hogy a járási titkárok amellett, hogy nagyon sokat mennek, nagyon kevés előadást tartanak. Kibővített megyevezetőségi ülésen egy-egy elvi kérdést megfogunk tárgyalni. 0 Z Z á szó l ások: Polyák elvtársnö: Azt kell megállapitani, hogy az MÍTOSZ munkája az utóbbi időben javult, mutatja ezt az, hogy a vezetőségek, alapszervezeti vezetőségek stabilabbak, mint ezelőtt 1-2 évvel. Sikerült olyan asszonyokat is bevonni a munkába, akik nem vettek részt az MNDSZ munkájában. Azonban megmutatkozik még az az MNDSZ munkájában, hogy kampányszerű, a kampány feladatok végrehajtására igyekszik aktivizálni az asszonyokat. Felvetődik a politikai tartalomnak a kérdése, Mint egyétlen szervezet sem, az MNDSZ sem öncélú, az MNDSZ feladata a pártós kormányhatározatok végrehajtását elősegíteni, pártpolitikaj>t alátámasztani. Ezen a területen feltétlenül szükseg«,alaposabb politikai munkát végezni, hogy ne vetődjön fel olyan kérdés, mint a békési párásban, a járási titkár elvtársnő elhallgatta, hogy a tejbeadás kérdésénél az asszonyok összeakartak szervezkedni. Itt elsősorban vetődik fel a politikai munkának a kérdése az MNDSZ szervezeten belül. Szükséges a szervezeti élet megjavítása, el kell érni azt, hogy az MNDSZ taggyűléseket rendszeresen meglétesen tartani. Élesen felvetődik a tagdíjfizetésnek a kérdése, politikai kérdésnek kell az MNDSZ-n belül a tagdíjfizetést nézni, nem gazdasági kérdésről van szóm hanem fontos politikai kérdésről. Felvetődik a taggyűléseknek a kérdése, sokkal alaposabban fel kell készülni az MNDSZ titkárokejaí a beszámolók megtartására.Azt kell*- látni, hogy az asszonyoknak nőnek az igérgeik és nem elégszenek meg azzal, &ogy felolvassuk nekik a semmitmondó beszámolókat. Tehát a titkár elvtársnótanek alaposabb segitséget kell, hogy adjunk. A jelentésben felvetett javaslat 3, pontja eléggé általános, nem veti fel konkrétan a feladatokat, hogy mit csinál az MNDSZ annak érdekében, hogy megjavítsa ugy a szervezeti, mint a politikai munkát az MNDöZ-n belül, Zsuppos elvtársnő: Mi a megye munkáját ugy értékeljük, hogy a szervezeti élet az utóbbi hónapikban megjavult. Azt a birálatot, melyet kaptak az elvtársak megszívlelték. Az a tény, hogy a szeptemberi hónapban 59 rendezvényt tudtak ellenőrizni - komoly eredmény. A kádermunka terén látunk a Megyebizottságnál komoly javulást, a fluktuációt megtudtuk állitani a függetlenített apparátus terén, az elvtársak ismerik munka jukat. A megyevezetőség tagjai sokkal többet foglalkoznak a járási titkárokkal, ügy értékeljük, hogy a megye munkája országos viszonylatban az első megyék között van.