MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. szeptember 1. - 1952. november 3.
1952. szeptember 15.
Helyes az, amit a Bányai elvtárs felvetett, hogy kisgyülésetet tartsunk, azonban ezek a kisgyülések ne külön, legyenek megtartva az egyéb feladatoktól, az őszi mezőgazdasági munkák mellett a többi aoroalévő feladatokkal is foglalkozzunk a kisgyüléseken. A szemléltető agitáoión keresztül is mozgósítani kell az Őszi mezőgazdasági munkák végzésére. Ezzel a munkával kapcsolatosan felvetődik a tanács feladata is, jelennek meg ugyan cikkek az őszi mezőgazdasági munkákkal kapcsolatban, azonban ezek többé-kevésbbé levelek. Ninds benne egy olyan értékelés, amely rádöbbentené a lemaradásra a dolgozó parasztokat, tanácsokat. Mutason rá a sató, hogy mennyivel előnyösebb korán vetni. Klaukó elvtárs: Bányai elvtárs a beszámolójában a munkatervből indult ki, melynek alapján sokkal jobban megtudta mutatni azt, hogy a feladatok megoldásával hol állunk. Hiányosságként vetném fel azt, hogy a Megyerizottságon hozott határozatok, illetve azok .végrehajtásának az értékelése kissé elmaradt. Igen fontos az, hogy az őszé tályok részéről megfelelően támaszkodjunk a Megyebizottság által hozott határozatoknak a végrehaj tá sár a* Mely azt a célt szolgálja, hogy az előttünk álló feladatokat eredményesen, időben, jól tudjuk végrehajtani. Komoly hiányosság mutatkozik a munkafegyelem terén, a kommunisták példamutatása terén a tszcs-kben. Elsősorban az a feladat, hogy a pártszervezeteket megszilárdítsuk, ez az egyik feltétele annak, hogy a meglévő hibákat és hiányosságokat rövid időn belül megszüntessük. Az egyénileg dolgozó parasztok területén a lemaradás a munkálatokkal kapcsolatban azt mutatja, hogy az eddiginél jobban kell az ellenérzést végezni a megyei tanács mezőgazdasági osztályának. A jővöhónapban a termelőesoportjainknál fog menni az elszámolás, egy mozgalmat kellene indítani, mely javitaná a munkafegyelmet, kommunista példamutatást, mely megteremtené annak alapját, hogy sokkal jobb eredményeket tudjunk elérni. Pártszervezeteink jó politikai, felvilágositó munkával elsősorban a kommunistákat nyerjék meg, hogy legyenek kezdeményezői annak a munkának, hogy tegyenek munkaielajánlást, hogy pl. 1951 októberétől 1952 októberéig mennyi munkaegységet fognak teljesíteni. Ezt a csoport összegezze, melyen keresztül kap egy képet, hogy mennyi az a munkaegység, amellyel rendelkezik. Melyet fel kell bontani, hogy mennyi munkaegység szükséges egy-egy munkaelvégzéséhez. Ez a felajánlás serkentő hatással lenne á tszcs tagságra, ez kötelezné arra, hogy nap nap után menjen ki dolgozni, mert van egy felajánlása, melyet teljesíteni kell, A többtermelésnek az alapját már most az őszi mezőgazdasági munkák végzésénél vessük el. Amikor a munkaegység felajánlás megtörténik, egyben vessék fel azt is, hogy hogyan és miképpen fogja egy-egy brigád a saját területén alkalmazni a szovjet agrotechnikát, hogy hogyan fogják az egyes munkákat elvégezni. Ez az 53-as évben a tszcs eredményeit fogja biztosítani. Itt az szükséges, hogy a mezőgazdasági osztály ezt alaposan dolgozza ki, küldje meg a járási pártbizottságoknak, a járási pártbizottságok annak alapján inditsák meg ezt a mozgalmat a tszcs-kben. A Szafead Népben többször olvassuk egy-egy üzem felhívását. Helyes lenne nálunk is meginditani ilyen mozgalmat, egy jó tszcs tenne felajánlást «ákosi elvtársnak, hogy november tiszteletére az őszi mezőgazdasági munkákat hogyan es miképpen fogják végrehajtani, ezt kellően népszerűsítenénk, menyhez csatlakozna a többi termelőszövetkezet is. Leimetter elvtárs: Felvetődött a gépállomásnak a kérdése. Itt különösen felvetődik a munkafegyelemnek a kérdése. A vezetés szempont-