MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. szeptember 1. - 1952. november 3.

1952. szeptember 29.

cionáriusok magatartása hogyan alakult, azonban a Megyebizottság csak ezideig^ részfeepeket lát. Ami helytelen, neheziti a munka irányí­tását es & munka értékelését. Ami a tömegszervezeteket illeti az a tapasztalat, hogy az első na­pok fokozódó lendülete után most a szombat, vasárnapi nap némi visz­szaeéést mutataeck a pvirtaak, átadott jegyzésgyüjtők szamát illetően is. Különösképpen a Disz-nél mutatkozik meg, a tegnapi tapasztala­tok azt mutatják, nogy nem tudta mozgósítani azokat a fiatalok, Jskik előzőleg is résztvettek a muncCxba. Az MNDSZ-nél is mutatkozik visszaesés. A földmüvesszövetkezet nem tudta az előirányzott számo­kat sem biztositani. Nagyobb probléma a tömegszervezeteken belüli munkánál vetődik fel. Az a tapasztalat, hogy nem értették meg kie­légitően a tömegszérvezetek annak jelentőségét - talán a szakszer­vezet értette meg legjobban -hagy a saját szervezetükön belül, a sa­ját tagságukkal ilyen szempontból foglalkozzanak. Amely módszerében azt igényli, hogy nézzék meg. hogy az alapszervezet tagsága hogyan jegyzett le, beszéljenek velük, biztosítsak azt, hogy lejegyezzenek. Külön területet adni a tömegszervezeteknek e munkával kapcsolatban nem helyes, a part jegyzésgyüjtői, népnevelői fogják át az egész te­rületet. Pl. a földmüvesszövetkezet azontúl, hogy átadta a p rtnak az aktivákat, feladata az, hogy biztositsa,. hogy a tagsága megfelelő­en lejegyezzen, úgyszintén a többi tömegszervezetek is. < Az a tapasztalat, hogy általában a békekölcsönjegyzés lebonyolítása ugy a py.rt, mint az állami szervek, de a tömegszervezetek figyelmét is elterelte a soronlévő fontos feladatok végrehajtásáról. Az üzemek a békekölcsönjegyzéssel kapcsolatban - bár itt-ott vannak jó tapasz­talatok, hogy emelkedett a termelés, íoglalkoznak a Mf» negyedévre va­ló felkészüléssel- általában afegmutatkozik az, hogy nem foglalkoznak megfelelően a 3. negyedéves terv teljesítésével, 4.negyedéves tervre való felkészüléssel. . Siányosság mutatkozik a száncás—vetés területén, a vetőmagnak a prob­lémáját vetik fel. Az a tapasztalat, hogy még mindig csak 3o-25 |>-os a vetószántás, nem foglalkoznak ezzel megfelelően. A békekölcsönjegy­zést ugy kell végezni, hogy elősegitse ezeknek a feladatoknak a végrehajtását. Fokozottabb mértékben kell, hogy ráirányítsuk a fi­gyelmet e munkák végzésére. Biztositani kell azt, hogy a termelési ter vekeg ugy az iparban, mint a mezőgazdaságban teljesíteni tudjuk. A sajtónak is sokrétűbben kell, hogy segitse a népnevelők munkáját, közölje a tapasztalatokat, melyhez nekünk anyagot kell adni. Másrészt a, versenyt élőbbé kell, hogy tegyük. Egyetértek azzal, amit a Lipták elvtársnő felvetett, hogy kevés ter­melőmunkát végző kapcsolódik be a jegyzésgyüjtésbe.Kasuba elvtárs fel­vetette, hogy általában a fiatalok példamutatóak voltak, ezzel egyet­értek. Azonban a 31oo fiatalnak a mozgósitása, amelyet Kasuba elv­társ felvetett, nem nagyon mutatkozik meg. Amit Őze elvtárs felvetett elvileg^és gyakorlatilag helytelen módszer, hogy felemelték a pen­zumot, Sz egyrészt azt veti fel, hogy nem bisunk mi a dolgozóinkban, be akarjuk csapni a dolgozóinkat, de a pártot is becsapjuk. Másrészt opportunizmus húzódik meg mögötte, Ü-Z állami gazdaságok között a leg­jobb a. mezőhegyesi állami gazdaság, azonban itt az mutatkozik meg, hogy itt nem elsősorban a politikai munka eredményeként tudtuk biz­tosítani ezeket az eredményeket, amit a jövőben helyes, hogy ha fel­számolunk. Itt felvetették azc, hogy mindenkinek az egy havi fizeté­sét le kell jegyezni. Felvetődött a példamutatásnak a kérdése pártbizottságoknál, pártszer­vezeteknél biztositani kell azt, hogy felmérjék, hogy minden egyes kommunista lejegyezetc-e.Ezt számba kell venni, hogy legyen egy tisz­ta kép alapszervezeteinknél a kommunisták jegyzésével kapcsolatban, hogy énnek alapján konkrétan tudjanak, személy szerint foglalkozni ezekkel az elvtársakkal.

Next

/
Thumbnails
Contents