MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. január 7. - 1952. január 28.
1952. január 28.
hatott feladatok végrehajtására* Büszkék voltak azok a dolgozók, akiket mint jópéldaként hoztak ki a Ludas Matyin, ugyanakkor, akik rossz példaként voltak kihozva, azok igyekeztek, a hibáikat kiküszöbölni. Ezt a községekben is megtudjuk csinálni, a táblák megvannak, meg kell keresni azokat a személyeket, akik ezzel tudnak foglalkozni, Falunk kb, 85-9o A-ban vannak a népnevelők^bevonva az oktatásba, ezek között vannak pártonkívüli népnevelők is, Á népnevelőknek mintegy 2/3 része megjelenik a népnevelő ertekezletén, vannak élénk népnevelő értekezletek, különösen Csórván on. ahol az elvtársak 1-2 esetben alkalmazták azt, hogy a népnevelő értekezleten nem a titkár elvtárs tartott előadást, hanem felvetette a népnevelők felé, hogy először ők mondják el a tapasztalataikat, igy a titkár elvtárs az összefoglalónál ujabb módszereket tudott adni a népnevelők munkájához. arany Joth elvtárs: A jelentés alátámasztja, hogy agitációs munkánknak legdöntőbb feladata megteremteni a közhangulatot a dolgozók körében,Rá kosi elvtárs beszéde óta ezirányban történő munka kevésbé lett felszínen tartva, kevésbé lett ugy tudatositva, felhasználva, mintaliogyan ákosi elvtárs megszabta a feladatokat. Előfordultak esetek az adófizetés gyengén ment Dobozon a különböző értekezleteken kilettek hozva, hogy kik azok, -akik hosszabb idő óta nem fizettek adót, ezeken az értekezleteken egyes dolgozó parasztok felszólaltak és elmondottak azt, hogy miért nem egészséges dolog, ha egyes dolgozók nem teljesitik az állammal szembeni kötelezettségeiket, azonban most már az utóbbi időben elmondhatjuk azt, hogy jelentősen javult az adófizetés Doboz községben, IlOgy a csoportos beszélgetések megfelelőek legyenek a közhangulat kialakítására pártszervezeteinknek fokozottabban kell foglalkozni a népnevelő elvtársakkal, amikor az alapszervezeti titkári értekezleten megtárgyaljuk a problémákat utánna az alapszervezeti titkár elvtársak a saját területükön maguk fogják ősszé a népnevelőket és fog- 1 lalkozzanak az elvtársakkal. Felvetődik az a kérdés, hogy azok a népnevelő elvtársak, akik csoporto beszélgetést folytatnak hogyan és miként számoljanak be a tapasztalata ikról, nem lehet hosszú időre hagyni a beszámoltatást, hanem a csoportos beszélgetést követően másnap,a népnevelő elvtársaknak be kell számolni a pártszervezetnek az itt szerzett tapasztalatokról. Blahut elvtárs: A közhangulat megteremtésével kapcsolatban a tanacs-ta gokat is fel kell használni, hogy minél szélesebbé tudjuk tenni a közhangulat kialakítását, , Pintér elvtárs: A közhangulat kialakításához szükséges, hogy megfele lő erő álljon rendelkezéseinkre. A hiányosságot abban látom, hogy még a népnevelő elvtársak nem ismerik kielégitően a párt- és koermányhatározatokat nem tudnak kielégitően lépést tartani ezeknek a feladatoSnak a végrehajtásával, ennek következtében nem tudnak megfelelően érvelni, nem tudják érvekkel alátámasztani, hogy miért van erre szükség, Mi rendszeresen megtartjuk havonként a titkári értekezletet, a titkár elvtársak többé-kevésbé átveszik azt, amit a Járási bizottságtól kapnak, de az anyagnak a felbontása az alapszervezeti titkárok részéről nem mindig kielégitő, ebből következik az, hogy maguk a népnevelő értekezletek sem mindig olyan szinten mozognak, mint amin kellene, nem megfelelő színvonalúak, ^elyes volna az, ha magák a járási, községi pártbizottságok a tapasztalatcsere mellett havonként egyszer a legjobb népnevelők összevonásával, vagy a járási pártbizottság, vagy pedig a községi pártbizottság tartana egy közvetlen gyakorlati megbeszélést, ahol gyakorlati segítséget nyújtanánk a legjobb népnevelő elv társaknak, melyen keresztül jobban tudnának érvelni az elvtársak, jobban lépést tudnának tartani az eseményekkel.