MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1950. június 10. - 1950. szeptember 26.
1950. július 4.
Jtegyszénási Dózsa tszcs, és a M egyei Tanács versenykihívása után. a verseny első szakaszát győzelemmel zártuk, amikor július 6-a helyett 4-én estig befejeztük az aratást. Az aratás ideje alatt szereztünk egy coomő tapasztalatot, Elmondhatom, amit Szilágyi elvtárs is felhozott,hogy az aratás a régi világban 2-3-4 hétig húzódott el. A dolgozó parasztok nem hitték Volna,hogy ilyen munkát 1 hét alatt el lehet végezni és a r árt megi:utatta,hogy ezt a munkát igy is el lehet végezni. E z t köszönhetjük a dolgozó parasztságnak is,mert hallgattak a Pártra és gyorsan végezték el a jó munkát, ^"enetközben találkoztunk rengeteg szabótázsklsérlettel is.Most amikor lényegében a nyári munkák másik szakaszára térünk át, pillanatnyilag semmi okunk arra,kegy lazítsunk, ellenkezőleg még szorosabbra kell fűznünk az öszsegogást a párttagok között. Agitációs munkánk javult, de még tovább kell javitani, A két lemutóbbi kisgyüléeok tanulsága azt mutatja,hogy szűnik a klerikális reakció bátorsága a rémhírterjesztésben. Egyetlen nap, egyetlen óra, amikor mi lazítunk elegendő lenne nekik arra,hogy gyűjtsék erejüket ellenünk, hegközelebbi feladat a hordás.Keresztjeink kinn vannak a tarlókon. A hordás érdekében már van előzetes szervezési ténykedés,A hordást is a versenyben kitűzött határidőre el kell vég znnk,Ezért ezt még az Operatív Bizottság gyűlésén át fogjuk tekinteni, A oséplési verseny megjavítása érdekében a Népi Tanács Végrehajtó Bizottsága elhatározta,hogy a 3 legjobb cséplőgépet, illetve azoknak munkásait dijazázban fogja részesíteni. A dijak igen szépek. Az első gépnél minden munkás loo Ft, a másodiknál 8o Ft, a harmadiknál 5o Pt, jutalmat kap, ^zideig a gépek 15 #-a vállalta a versenyt. El akarjuk érni,hogy a cséplőgépeknek legalább 3o á-a álljon versenyben, igy legalább 34o gépet szeretnénk versenyben látni. Ellenőrizni kell,hogy a cséplőgépeknél meg vannak-e a népnevelők. Az agit, prop. ^jztály a járási titkárokon keresztül vegye fel a kapc30lataot a községi titkár elvtársakkal,hogy minden községben vasárnap 9 órára hívják össze a népnevelőket, ott beszéljük meg velük pontosan,hogyan fogunk két naponként velük érintkésni,hogyan fogjuk eljuttatni hozzájuk a Szabad Ilépot, Viharsarok líépét és a különböző brossurakat. A cséplés ideje alatt minden vasárnap 9 órakor találkozni fogunk a népnevelőkkel, A Megyebizottság részéről még senki 3em volt a szocialista szektorok, tsses-k és állami ga zdaságok ünnepélyes gabonabeadásánál, -^zzel szinte lebegsüljük ünnepségüket. Pedig a tszcs-k örömünnepe nagy agitációs lehetőség szamunkra. As agit. prop. osztály éa a szervezési osztály vegye fel a kapcsolatot a Szövosssax és tudják meg,hogy a gabonamagtárak átvvői kommunisták-e ?Diszitsék fel a raktárakat, folytassanak agitáoiót a dolgozók között. A tszcs-k learatott gabonájának átlaga felülmúlja a körülöttük lévő önállóan dolgozó parasktok termésátlagát,-^zzel óriási agitáoiőa eszközt kaptunk,hegy a t3zcn-k felé fordítsuk a dolgozók figyelmét, A sajtó utján is hirdessük a $őtkomíóai Viharsarok, a *örösladányi Dózsa és a többi kiváló tszcs, magas termésátlagát. A tsze-k dicsérete olyan legyen,hogy azzal e becsülj k le önállóan dolgozó parasztságunkat. Elmondjuk,hogy ók is dolgoztak becsülettel, de, ha nem önállóan, hanem ösizefogva termeltek-volna, akkor még ezt a termést is fel tudják volna emelni magasabbra, T.int a tszc8, tertaése. II • */*