MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1950. június 10. - 1950. szeptember 26.
1950. június 20.
kérdés, s egyéni elbirálás alapj-n vonja be az elvtársakat, a nekik megfelelő oktatási formába. Ugyanakkor kitűztük a határidőt ennek befejezésére, amikor ujabb osztályértekezleten tárgyaljuk meg az átszervezés eredményeit és hibáit. Az átszervezést, a hozott határozatok szollemében, eléggé megfelelően vé^re tudtuk hajtani, utólag kiértékelve az oktatás-felelős elvtarsakkal,- ők maguk elmondottak, hogy valóban egész mostanig nem látták tisztán a feladataikat, s lényedében nem tudták, hogy hogyan vigyék a munkát, AZ ujjonan bevont elvtársak is szivesen vették, hogy törődünk velük és látják most még jobban a tanulás jelentőségét. Megbeszéltük velük és kiértuk.véleményüket, hogy ők, hogy látják, hogy mii,,enformában tudnak tanulni és a beosztásnál figyelembe vettük ezt, Minazoknak az elvtársaknak, akiket az oktatásba különböző fokon beosztottunk, elkértük gs adatait, igy most statisztailag tudtuk tisztázni középkádereink és magántanulóink szociális és kor összetételét, ugyancsak tisztázódott az elvtársaknak az eddi_i előképzettsége, / A sztatisztikai kimutatás mellékelv^./ gz az átszervezés szükséges volt azért is, mért az oktatás beindulása óta i^en sok változás, helycsere történt és csak a mostani felülvizsgál., snál láttuk, hogy hány olyan elvtárs van, akiknek okvetlen .kell tanulni / állami gazdaság politikai felelősei, gépállomás vezetői, üzem vezetők stD,/ Széknek a beosztása most megtörtént, igy a szervezési kérdések nagyjából rendezettnek tekintnetok, H aromlionapos köz é^, káderek; Jelenleg 3 hónapos, középkaderoktatásban 165 elvtárs van beosztva, Ezekkel mi, vagy a Jg. valamennyivel személy szerint beszéltünk. A beosztottak túlnyomó többsége jarasi vezető funkcionáriusokból tevődik össze. Politikai képzettségük általában megfelelő, ami biztositék arra, hogy jobuan kézben tartott irányítás mellett komolyeredmeiryeket tudunk elérni. Oktatásunknak ebben a formájában igen komoly idő lemaradásunk van a mar fentebb émlitett hiányosságok miatt. Jelenleg a harmadik havi anyagot vesszük at, amiből a konferenciát jun. 25-én fogjuk megtartani, AZ átszervezés óta itten is, mint az öthónapos középkádereknél ket hetenként csoportmegbeszélést tartmik, ami fokozott segítséget jelent az elvtársak számára. Ezeket a csoportmegbeszéléseket a járásokban a ./.