MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1950. június 10. - 1950. szeptember 26.

1950. július 18.

c. / ftinkcionáriuaaink, aktíváink és az egyházi reakció . A békéscsabai kötöttáru BV, pártszervezetének elnöke a templomból visszajövet azt mondta, hogy a templomban Irim atya kijelentette, hogy már 6 sem sokéig lesz itt, mert már őt is rövidesen elviszik, A békéscsabai Pamutszövő BV-ben egyes párt és szakszervezeti funk­cionáriusok gyakori templomjárók / ;>zot jelentése erre névszerint nem tárt ki,/ Kétegyházán a legutóbbi körmeneten a MÁV. üzemi pártszervezet ve­zetőségének e^yik ta^ja vitte'a pap feletti sátrat, gcaegfalván Ádamik Gábor Dófosz elnök elnök a legutóbbi paraszigyu­lóaen azt hangoztatta, hogy ő biblia olvasó, felemiitette a bibliai Lázár tanait, arról, hogy kik nyerhetnek malasztott. főbben helyeselték beszédét a hallgatóság kosul. d. / Jtottl* reakció és a ^.vereicekt A mezőkovácsházi járásban az iskolás gyermekek üözül 5o-6o->-ban csatlakoztak be hittanra. Almáskamaráson jul 2-án 4 gyerek volt beírva, ill. beiratva. iveken a párttagság 4-/*-nak gyerekét Íratták be hittanra. Dévaványán 74-^-ban jelentkeztek hittan oktatásra, A ne-pnevelő mun­„ka folytán 2í?o pereket Írattak ki a szülők a vallásoktatásból, It**' fileken a papok azt mondjákt nem érdemes tanulni, most nem veszik í>"' komolyan hiszen senttfc sem buktatnak meg, olyan minden tud-e valaki \ vagy sem Jétákesen a tavalyi Öo-jí-al szemben most 45-jÉ-ot jelentettek be val­lásoktatásra, m Nagykamaráson a pap kidoboltatta, hogy mikor lehet a hittanra való feliratkozást elintézni, acsegfalván a ref pap kérte a bírót és a jegyzőt, hogy doboltassa ki, hogy a szülők jelentsék oe hittantanltásra gyerekeiket, a kérel­met elutasították, A gyulai reí egyház a vár'oseraőben nyaralási akSiót szervezett is­icoxás gyerekeit részére és biblia órákat tartottak nekik, A városi tisztiorvos beszüntette, mert egészségtelen körülmények között tartották a gyermekeket, istállóban szalmán aludtak.

Next

/
Thumbnails
Contents