MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1950. március 7. - 1950. május 31.

1950. április 25.

A pedagógus Szakszervezet sem figyelt fel a hibákra. Javaslatom; 1./ A holnapi titkársági ülésen foglalkzsonk a kérdéssel a K.V. határozata alapján. 2./ A VKH. által elkövetett hibák leleplezése érdekében be kell in­dítanunk népnevelőinket. A Tankerületi i ;, ő igazgat óság gondoskodjon megfelelő számú sokszorosított brossuráról. Szelei elvtársi A jelentés egész komoly hiányosságokkal készült el. tó em adtunk ki olyan Írást, amely leleplezte volna a nehézségeket a diákkizárásokkal kapcsolatban. A 12 kizárt diák közül a 2 leggaz­dagabbat még mindig menteni akarták. Hagy baj volt a ¥KH-nél.hogy a minisztériumba bekerült munkáakádere­ket elszeparálták a tömegektől. Amikor láttuk,hogy a minisztériumban nem ugy mennek a dolgok mint kellene, akkor próbáltunk ebben az ügyben intézkedni. Például a közgazdasági Gimnázium igazgatóját is leváltottuk. Hem olyan határozottan lptünk fel a minisztériumban meghúzódott reakcióval szemben, mint kellstt volna.Mi ki adtunk egy intézkedést arra vonatkozólag,hogy amelyik tanító mellékesen kántor is, és ez az elfoglaltsága hátráltatjamunkájóban, mondjon le a kántorságról. Erre a minisztériumból Ortutay aláírásával jött egy rendelet, amely kimondotta,hogy ilyen utasítást nem lehet kiadni. Hőst már a minisztériumban megtörtént az átszervezés és kaptunk igen jó szempontokat .De még nem mondhat juk, hogy most már jó a helyzet. Olyan haladó értelmiség, aki látja a munka megjavításának szükséges­ségét, még kevés van. Sajnálkoznak egyesek mág most is,hogy a minisztériumokból kitették a reakciósokat. 5oo-al több VIII. osztályos gyerek van, aki középiskolába akar menni, mint tavaly volt.^s még nem kaptunk utasítást,hogy mennyit iskoláz­hatunk be. A lemorzsolódás az V. osztályban és a gimnázium I. osztályában van. Ennek egyik oka az,hogy az általános iskolában vannak loo-llo lét­számú osztályok. A nevelő képtelen helyesen foglalkozni ilyen nagy létszámú osztállyal. A gyerekek egyrésze megbukik, visszanarad. 2-3 bukás után sokkal idősebb, mint a többi osztályabeliek. Bkkor már a szülők is szőgyenlik a dolgot és inkább azt mondják,hogy nincs ruhája a gyereknek, nem mehet iskolába. Most irányt vettünk arra^ hogy az osztályokban meg kell nézni, ki áll bukásra, milyen tantárgyból és a hátra lévő 2 hónap alatt abból a tárgyból külön kell foglalkozni a gyerekkel. "evelo hiányunk is van. Sokáig nem kaptunk kinevezést.Csak most a mult hónapban kaptunk 12 nevelőt. A fodagőgus szakszervezet viszonya hozzánk nem volt rossz. De volt olyan helytelen nézet kialakulva,hogy nem lehet a szakszervezetnek együtt dolgozni a FŐigazgatósággal, mert a Főigazgatóság munkaadó, a Szakszervezet tagjai munka vállalók. m>st irányt vettunk az u.n. ugrató osztályok megszervezésére.Hogy a letoaradott tul koros gyerekek a nyár folyamán letennének még egy osztályt. Keleti elvtárs i A Főigazgatóság jelenlegi összetétele msgfelel-e az előtte álló feladatoknak. Vannak-e munkáskáderek ? Saslei elvtárs i Az összetétel megfelel. Ha az aktagyártás osökken. - ha nera lesznek olyan végtelen statisztikai ItíLmutatások.amelyek i ' i/f . •>;•• . •-• '-ff':

Next

/
Thumbnails
Contents