MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1949. szeptember 6. - 1950. február 21.
1949. november 29.
A megyében a Békéscsabai Villamosom, az István malom, a Gyulai 'tejporgyár és a békési Seprűkétőüzem fejeste be a Hároméves 'Tervet. Eredményeink mellett vanns k azonban hibák is. Nem vettünk komoly irányt a brigádok versenymunkájának kiszélesité séie . A brigádok működnek ugyan, de nincsenne k kézbentartva. A pártmunkások és bizalmiak munkája sem teljes. Az egyes üzemi pártszervezetek nem állnak hivatásuk magaslatán, a dolgozóKát nem irányit jak kellőképpen, AZ üzemek látogatása alkalmával megállapítottuk, hogy sok üzemnél vannak hibák a bérezés és a no ima körül. A Rokk&ban pl. a 15of -on tul teljesített munkát nem fizetik a munkásoknak. A laza^és helytelen normákra félhivtuk a szakszervezeti központ figyelme t.-Be je le ntem továbbá, b.037 a Défosz vonalán nem sok javulás van. Anynit tudtunk tenni, hogy szervezetileg tökéletesíteni próbáljuk a munkát." A felajánlások és a verseny igen rossz állású. Nem látják még konkréten a felajánlások és a verseny kérdését. Mezőgazdasági vonalon inkább tavasszal fog megmutatkozni a Défosz munkjának ere dmén/ e. Most inkább a szervezeti élet megjavítására tudjuk a súlyt helyezni. Bejelentem, hogy a Défosz központból a káder és a szervezési osztály vezetőo© lent volt. Áttárgyaltuk, kiértékeltük a Défosz helyzetét. Befejezésül bejelentem, hogy megyénkben is megszületett az első sztahanovista munkánk, ami igen nagy jelentőséggel bir, továbbá javasolom, hogy a megya legjobb üzemének szánt vándorzássztot az M.B. rövidesen csináltassa meg, amely zászlót az arra érdemes üaemeknél felváltva kiállitva még nagyobb ütemet és erőt adnánk a versenynek. Hozzászólások ! Bassa elvtárs: Vizsnyiczai elvtárs beszámolójában nem voltak benn azok a szempontok, amelyeket Frisch elvtárs a "Szabad Nép" vasárnapi vezércikkében megadott. Ezekkel a kérdésekkel a továbbiakban igen komolyan kell foglalkoznunk, hiszen most a magyar sztahanovisták szárnypróbál gátasáról van 3ZÓ*kí;ddigi eredményeink mellett is megállapítást nyert ez év nyaren, hogy a munka termelékenysége nem nő olyan ütemben, ahogy azt a szocializmus épitése megkivánja. A Párt kezdeményezésére a Nagybudape ati Part bizottsági ülésen Rákosi és Kovács elvtárs felfedték az alapvető hibákat és taegnutatták az utat, amelyen haladni kell.A termelés emelésének a következő fő akadályai vannak: az egyéni munka ve rsany hiánya, az egyéni felelősség hiánya, a normák korüli viszassag, a műszaki értelmi1 seggel való elégtelen foglalkozás. A Békés Megyei Pártbizottság is hozzáfogott a hiányosságok kijavításához. Komoly eredmények is mutatkoznak, ahogy Vizsnyiczai elvtárs beszámolójából látjuk. Ujabb lendületet adott munkKánknak a sztálini munkafelajánlás mozgalom, amely kibontotta a sztahanovista mozgalmat. Felhasználva Sztálin elvtárs születésnapját .lendületbe kell hogy vigyük a magyar munkásosztályt, tudatosítva benne, a Szovjetunió és Sztálin elvtárs iránti szeretetet, egyben megragadva az alkalmat, hogy a Hároméves Terv idő előtti teljesítését és eddig nem látott emelkedést érjünk el az egyéni termelés terén, AZ elmúlt két hónap óta kiváló eredményeket tapasztalunk. Ma már világosan áll a dolgozók előtt, hogy az évszázadokon ke ie azt ül idegeneknek végzett munka, kizsákmányolás után megnyílt a lehetőség arra, hogy a munkás saját magmának dolgozik. Ma már a munka valóban hősiesség, becsület és dicsőség dolga ke zd lenni. Ezen alapulnak munkásoszt él yunk kiváló eredményei. \ munkában élen járók a sztahanovisták, akik lehetővé teszik társadalmunk szocializmus felé való haladását. Legközelebbi feladataink: tudatosítani kell az M.B.tagjai között, a vezető funkcionáriusok között a ver— seny - mozgalom jelentőségé t.2.Az üzemi pártszervezeteken belül ismertetni xell a mozgalom jelentőségét és rá kell vezetni őket, hogy ennek a mozgalomnak támogatása az üzemi pártszervezetek faladata. El kell érnünk, hogy ne legyen egy párttag, vagy aktivista sem, aki nem versenyez és nem igyekszik azon, ho^y az élen járó sztahanovisták nyomába kerüljön, sőt azokat esetleg tul is szárnyalja. A* üzemi pártszervezetekben és a szakszervezetekben minden egyéb feladattal összekötő jelleget kell nyerni ennek a kérdésnek. El kell érnünk, hogy minden párttagunk példát rau-