MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1948. június 17. - 1949. március 29.

1948. július 20.

nak a legjobban, mert kulák akar lenni. Figyelmeztetni kell ők ejj^faft gy ne feledte zenek meg róla, kitál kapták, amijük van. Bal kó elvtárs: beszámol, hogy itt voltak a központi ellenőrző bizottsá g részéről és kint voltak Körösladányban é3 Mezőberényben. A hibák nemcsak ; az egyesülés óta vannak, mint azt mondották a mezőberényiek, hanem jóval előbb, mert különböző frakciók vannak. Madarászokat a kastélyból ki kell pakolni, a pártszervezet gondnokát le kell váltani.- A titkér nem tudja ellátni feladatát. A KEB figyelmeztette a három frakciót - mely nem el­vi, hanem személyi hogy hagyjon fel a tevékenységével. Köröslad^nyban kihallgattunk eg; egész csomó embert és kiderültaz, hogy a megyebizott­ság tévedett a Manusek-egyben, mikor a kizárást megváltoztatta. Manusek egy határtalan nagy csirkefogó, aki valóságos diktatúrát gyakorolt a la­kosságra, Manuseket a rendőrség letartóztatja, ÜZ elvtársak beszámolójá­ból azt tapasztaljuk, hogy kint az elvtárs k nincaenek tisztában a párt vezetőszerepével, , Bába elvtár s:számol be tapasztalatairól. Békésen vett részt, ahol a ku­lákok azt hiresztelik, hogy á szegény parasztságnak a legrosszabb ez a beszolgáltstási rendelet. Mejoros elvtárs: mult hét folyamán Gyulán, eleken és Gy U i av áriban volt. Mindhárom helyen foglalkozott a lo-es csoportok újjászervezésével. A szer­vezetek elég jó munkát végeznek. Nem tartja helyesnek, amit Birkás elv­társ javasolt, hogy egy MB. tag 5-6 községet látogasson. Tóth elvtárs: a körösladányi hangultról számol be. Tartott egy pártnapot a beszolgáltatás kérdésében nagy vita volt, hogy xxKXSzzsm&kKXk miért nincs fejadagja az 1 éven aluli gyerekeknek. Kelet i elvtárs: Bejelenti, hogy kizárták a Pártból 3&ftái-r iu agdát a Vihar­sarok egyik munkatársát, pártsae rütlen magatartás miatt. Két munkatársat pedig tagjelöltté min 'sitették vissza. Szarvason is volt két fegyelmi ügy melyet letárgyaltak. Majd beszámol kiutazásairól. Nagyszénáson volt, ahol elég jó a hangulat és Gádorosom, ahol a gyűlést helyesléssel fogadták, csak egy felszólaló volt. aki az 1 éven aluli gyerekek fejadagja miatt ­mivel azoknak nincs megállapítva semmi - zúgolódott. Feladatunk: az UFOSZ-t nagy figyelemmel kell kisérni. Keleti elvtárs:, ismerteti a következő napirendi pontot , mely a pártmun­kás és pártbizalmi értekezletek megszervezésének módszere. Kifejti, hogy az egyesüléssel felszaporodott tagságunk még erősebb legyen, mint volt, majd az elkövetkezendő feladatokról szólott. B ába elvtárs: szerint a pártmunkás gárdák összefogásának az az egyik a­kadálya, hogy a tömegszervezetek nem egyeztetik össze a programmot a párt programjával, egyszerre vannak értekezletek. Azt javasolja, hogy a párt­munkásgárdán belül is alakitsunk olyan lo-es csoportokat, hogy jobban tudjanak foglalkozni velük, mert a titkárnak nincs annyi ideje, minden egyes pártmunkással foglalkozni. M ajoros elvtárs: két helyen nézte meg, hogya n dolgozik a pártmunkás ­gárda Gyulaváriban és ^leken. Gyulaváriban ugy van megszervezve, ahogy Bá>a elvtárs mondja. Az a baj, hogy nem tudunk résztvenni a pártmunkás értekezleteken, csakha rendkívülit csinálnak. Tud.cmésukra kell hozni, hogy csak szerdán tul legyenek a vezetőségi ülések is és a pártmunkás­értekezletek is akkor legyenek. F rcska elvtárs: azt javasolja, hogy akol decentralizálva vannak a szerve­zetek, ott alapszervezetenként tartsanak összejövetelt. fia j ki elvtárs: beszámol az eleki pártmunkás-gárda tevékenységéről, ^-megala­kulás után mindjárt azt csinálták, hogy összegyeztették programmjukat a tömegszervezetekkel. Kilenc csoportot lótesitettek, amelynek élés 9 ve­zető áll.'A csoport övezet ők a gyűlés előtt értekezletet tartanak, akik vagy szóban, vagy Írásban megkapják az utasitást. A csoportvezetők fel­adata, megtudni, kik dolgoznak a prttagokból, kik hogyan vélekednek bi­zonyos kérdésekről, milyen a hangulat, amiről az értekezleten beszámol­nak, bejelenti, hogy a pártmunk. s-gárdán belül megindujt egy levelezés, mely óriási segitséget jelent, mert olyan problémákat oldanak meg, mely-

Next

/
Thumbnails
Contents