MDP Békés Megyei választmányi és pártbizottsági ülései 1954. május 5. - 1956. június 9.
1954. augusztus 4.
akar vetni. Mi javasoltuk a begyűjtési szervnek, hogy az illetővel Írassanak egy nyilatkoz-atot, hogy ő gondoskodik a vetőmag beszerzésről. Másik ilyen kérdés a járásunk területén, hogy a kenyérgyár nem süt megfelelő mennyiségű kenyeret akkor, amikor már az uj gabona őrlése is megindult, Itt is politikai munkával kell megmagyarázni a dolgozd parasztoknak, hogy ne csak felvásárolják a kenyeret, hanem süssenek is, hisz már van uj gabona. Sok olyan kérdés van, amit jő politikai munkával meg tudjuk értetni a dolgozókkal, pl. a kenyérgyár kapacitása nem olyan nagy, hogy a járást ellássa kenyérrel. Mi szombaton fogjuk megtárgyalni a párt politikai tömegmunkát, s remélyjük, hogy a vita során elmondják az elvtáreak a javaslatukat, birálatokat, s bizünk abban, hogy járásunk területén ezzel komoly lépés tudunk előre tenni. Badar elvtárs: /Gádoros községi titk./ Ha értékeljük a politikai munkáhkat az elmúlt év június 27-28-i határozat óta ós a III. Pártkongresszus óta megállapíthatjuk, hogy a politikai munkánkban van eredmény, de nem az az eredmény aminek meg kellene lenni, mert a politikai munkát egy szükE csoport viszi, ami helytelen, ezért irányt vettünk arra, hogy a legfejlettebb elvtársak legyenek a politikai munka zászlóvivői. Ázok nem mernek politikai munkát végezni, akik .nem mennek a dolgozók közzé, nem ismerik az uj szakasz politikáját, nem látják a napi feladatok mellett a dolgozók millió problémáját, elvannak temetkezve a saját munkájukban, nem veszik észre, hogy a dolgozók mennyire várják a mi felvilágosító munkánkat. Mi a cséplési munkára nem nagy ágyúval tudtunk felkészülni, népnevelő munkánkat kampányszerűen inditattuk be. Mi túlnyomó részben kisgyüléseket szoktunk tartani, de szoktunk egyéni agitációt is végezni. A kisgyüléseket ugy rendszeresítettük, hogy héiyhez kötöttünk egy-egy elvtársat é's mindig oda megy ki. A dolgozókat pedig ráneveltük, hogy firkálják meg az előadókat, rakják meg őket kérdésekkel és másik esetben mikor kimegy az legyen az első, hogy kérjék számon tőle, hogy hogyan végezte el, illetve intézte el a felvetett kérdéseket. Ennek jelentőségét abban látjuk, hogy igy a kisgyűlés előadók jobban érzik a súlyát annak, hogy el kell intézni a dolgozók által felvetett problémát, mint ha mi számoltatnánk be, s ezzel a módszerrel nem kell kérni, hogy jöjjön számoljon be, mert anélkül is "jejön elmondani mi a helyzet. Tehát ennek a módezernek kettős eredménye van, igy a kisgyűlés előadók ellenőrizve vannak, másrészt pedig a cséplési munkára felkészítettük-a népnevelőket, s ennek ere elmenve ként az fbosépelt 3oo dolgozó közül csak egy nem teljesítette beadását. Annak,ellenére, hogy most alacsonyabb a termésátlag a dolgozóknak még is más a véleményük, mint tavaj, nagyra értékelik azt, hogy kormányunk most elsősorban biztosítja a vetőmagot, csak az azon felülit kell besdni. 35 dolgozó van, akiknek a beadása, de vetőmagja sincs biztosítva, igy át kellett ütemezni más terményből a beadást, amit nagy megelégedéssel fogadtak. De dunius óta sok változás volt a politikai munkánkban, tavaly még megbüntették azokat a dolgozó parasztokat, akik nem állatorvossal heróltették ki csikójukat, pedig az állatorvos nem értett ugy hozzá, most mi az igazságtalanságot nem engedtük meg, s nem lett megbüntetve a dolgozó paraszt. Ezt nagy örömmel fogadták a dolgozók és mostmér látják, hogy valóban mi az ők ügyüket képviseljük