MDP Békés Megyei választmányi és pártbizottsági ülései 1953. március 13. - 1954. április 2.
1953. március 13.
A tanácsok munkájában nem kis mértékű bürokratikus intézkedés van, a párt pélitikájától idegen, helytelen módszerek vannak. Indokolatlanul zaklatják a dolgozó parasztokat beidézgetéssel, barátságtalanul, durván bánnak velük, ami helytelen. Az előkészítő politikai munka egyik legfontosabb láncszeme a tömeg kapcsolat, ami azt jelenti, hogy a tömegek egyemberként velünk vannak, de ezt csak ugy tudjuk biztositami, ha a vezetés részéről, a tanács részéről ezeket a túlkapásokat felszámoljak, s a törvények betartása mellett a dolgozók jogos sérelmeire gyorsan reagáljanak, intézzék el. Fel kell készíteni a mi elvtársainkat arra, hogy az ütemes fejlődés következtében is jelentkeznek nehézségek. Mindenekelőtt abban mutatkenik meg ezek a nehézségek, hogy az ipar és mezőgazdaság fejlődése nem arányos, az ipar nagyobb mértékben fejlődik, mint a mezőgazdaság, Az aránytalanság abból adódik, hogy a mezőgazdaság nem tudja kielégíteni az ipart, a dolgozók szükségleteit. Itt meg kell értetni, hogy a termelési, beadási tervek teljesítése, az ellenség kiszorítása az ipar és mezőgazdaság terén egyaránt biztosítja a nehézségek kiküszöbölését. A feladat megoldása érdekében a kommunisták, pártonkivüliek, aktivisták mozgósításával egyéni agltációt folytassanak. A feladatok végrehajtása a pártszervezetek, a kommunisták maximális mozgósítása mellett, jő politikai munÍ ája mellett az állami és tömegszervezetek alapos, körültekintő jő munkáját s igényi}., a Disz, MNDSZ, szakszervezet, medosz, földmüvesszövetkezet, MSZT MSZHSZ, békebizottság, sport és kulturális szervek alapos jő munkáját. Mi k ezeknek a szervezeteknek azonos feladatai? Mindenekelőtt az, hogy a legjobb aktivistáikat, a legjobb tagjaikat adják át ap 7 párt által összefogott agitációs kollektívához, segítsék, a pártot azzal, hogy a legjobb erejüket adják agitációs munkára. Ezek kiválogatása körültekintést igényel, hogy valóban a legjobbak legyenek, hogy egy-két napos kiképzés alapján megfelelő politikai munkát tudjanak végezni. Március 25-ig ezeket az aktivistákat át kell adni, Emellett a tömegszervezetek feladata, hogy saját tömegeit, tagságát győzzék meg, hogy egyemberként álljanak a választások sikeres lebonyolításához. Konkrét feladata lesz a tanácsnak, aki lényegileg a választások technikai szervezeti lebonyolítását végzi, ezenbelül nagyon komoly politikai munkát kell végezni, különösképpen a tömeg kapcsolat #av megjavítása terén. Azonban szervezeti előkészítést illetően jelentős az a feladat, amit a pártszervezeteink irányításéval végre kell, hogy hajtsanak, elő kell készíteni a választási bizottságok járási, városi községi választási bizottságok megválasztását. A járási székhelyen lévő választási bizottság egyben a járási választó bizottság is. Elő kell késziteni a szavazó körzeti bizottságokat, elő kell készíteni a Szavazatszedő bizottságokat. Emellett feladatunk a szavazőhelyek biztosítása, az urnák biztosítása. Tehát összességében ugy politikai,, mint szervezeti előkészítése terén jelentős feladat hárul a tanácsra. Különösen nagy segítséget vár a párt a Disz-tői, mint a párt legközvetlenebb segédcsapatától. A mi törvényünk 18 évkortól ad lehetőséget a választható és választó jogihoz, ez a legdöntőbb. A párt azt várja a Disz-szervezetfől, hogy a 6 korosztályban lévő fiatalokkal ne csak ugy foglalkozzanak, mint a tagsággal, hanem mint szavazókkal. Ismertetni kell ezekkel a fiatalokkal a megváltozott életüket, gyönyörű jövőjüket. Ugy szervezzék meg a munkát, hogy lényegileg mindenegyes fiatalhoz legalább kétszer személyesen lejussanak és különböző módszerekkel biztosítani tudják a fiatalok mozgósítását. Emellett a Disz politikai oktatásban is 3 hétig alaposan bedolgozva fel kell dolgozni az agitációs érveket, hogy felkészített agitátorokkal tudjunk dolf ozni. A Disz-szervezetet meg lehet bizni, hegy külön területér legyen feleős, főleg tanyákon. A Dísz-szervezet legjobbjait a párt részére át kell adni.