MDP Békés Megyei választmányi és pártbizottsági ülései 1953. március 13. - 1954. április 2.

1954. január 16.

ayiJ.vánulásokat, szektánságokat. De tervszerű, hatékony intézkedéseket nem foganatositott azok felszámolására. Nem neveltük eléggé a pártappa­rátust, a párttagságot a párt politikájának szellemében és nem biztosítot­tuk tervszerűen, hogy. ezek a zavaros, helytelen nézetek, azok okai és következményei.világosan álljanak a mi elvtársaink előtt, hogy a megértés alapján azokat felszámolva helyesen .hajtsuk végre a párt határozatait. Es bár felvetődött, de nem tanítottuk eléggé a mi elvtársainkat, partfunk­cionáriusokat arra, hogy Pártunk Központi Vezetőségének határozatai alap­ján megértsék az uj módon való dolgozás jelentőségét és módszereit. Az is hiba, hogy október után lezártnak tekintettük a termelőszövetkezetek megvédéséért folyó harcot, hogy a későbbi idők során nem kisértük meg­felelő figyelemmel a munkájukat, sőt esetenként a termelőszövetkezetek helytelen megnyilvánulásainak uszályába es^ve /a mindenáron való megvédés -jelszava alatt/'elnéztük ezeket a túlzásokat, amelyeket a kilépőkkel szem­ébe tanúsítottak. Nem láttuk, hogy ez a magatartás éppúgy-árt a termelő­szövetkezetek tekintélyének és megszilárdulásának, mint a kilépőknek. Nem dolgoztuk fel megfelelően a mi elvtársaink között, hogy a termelőszö­vetkezetekből kilépett tagok a holnap szövetkezeti tagjai.'Hogy okos po­litikával ne az ellentétek, hanem az együttműködés, a barátság mélyüljön. Hogy ne sértődöttséggel és mély.sebekkel, hanem rokonszenvvel váljanak el a termelőszövetkezettől. Hisz a kilépettek.aszáz és százai mondják el, hogy nem azért léptek ki a terme lősz öve tke zetekből, mert nem értenek egyet a termelőszövetkezeti gazdálkodással. Hanem azért, mert vagy nem voltak megelégedve a szövetkezet vezetésével, gazdálkodásával, vagy mert egyéb konk­rét sérelmeik voltak, vagy jórészük az árral sodródott. Ott is súlyos hibát követett el a megyei pártbizottság, hogy nem alkal­mazta pártszerüen ezeknek a súlyos hibáknak az elkövetőivel szembe a fe­lelóságrevonást párt-, állami és tömegszervezeti vonalon egyaránt. Aminek következtében alakult ki ijyen általánosan, hogy büntetlenül, felelőségre­|vonás nélkül lehet elkövetni ilyen súlyos csalárd törvényellenes cseleké­üdéteket. Ilyen durva módon meg lehet sérteni a párt politikáját, JBs most mindezeket látva az a feladatunk, hogy összpontosítva erőinket párt-, állami és tanács vonalon egyaránt vigyük harcba a mi elvtársainkat ezeknek a hibáknak a gyors, következetes felszámolására. Ehhez mindenek­előtt a megyei pártbizottság munkáját kell megjavítani. Ehhez az kell,. hogy a megyei pártbizottság vezetése, a megyei pártbizottság irányítása sokkal tartalmasabb, mélyebb, előremutatóbb legyen, sokkal elmélyedtebben és nagyobb felelőségérzettel harcoljon a feladatok helyes végrehajtásá­r ért. Arra van szükség, hogy tervszerű, SZÍVÓS munkával a konkrétan fel­vetődő hibák gyors felszámolása mellett perspektivikusan biztosítsa min­denekelőtt a politikai munka előtérbe helyeaésével, a tömegkapcsolatainak megjavításával a párt parasztpolitikájának a helyes alkalmazását,Mert­hisz látnunk kell, hogy nem 1-2 hetes, vagy 1-2 hónapos feladatokról van szó. Hosszú,- minden túlzás nélkül állithatjuk 1-2 éves megfeszített, kemény munka szükséges ahhoz, hogy az elkövetett hibákat maradéktalanul leszámol­juk. Következetesebben kell, hogy biztosítsa a megyei pártbizottság, hogy . ne csak határozatokat hozzon, hanem segítse elő és ellenőrizze azok végre­hajtását, Ne csak a hibák elkövetése után, hanem azt megelőzően jelen­ségekből vonjon le következtetéseket és biztosítsa, hogy ilyen hibákat ne kövesen el, Es ahhoz, hogy mi a hibákat feltudjuk számolni mindenekelőtt az szükséges, hogy újból és újból vegyük elő, vitassuk meg és magyarázzuk . meg a párt Központi Vezetőségének határozatait. Ennek alapján neveljük a mi elvtársainkat, tudatosítsuk az egész pártban. Elvileg tisztázzuk a pártban és a párton kivül azokat a kérdéseket, amelyeknél megnemértés, vagy zavar mutatkozik, mint pl. a tcöz épp araszthoz való helyes viszony, vagy ál­talában • a kisárutermelés kérdése és a termelőszövetkezetek megszilárdítá­sának a problémái hogyan függ össze. Mert csak ha világosan, félreérthetetlenül tisztázzuk, igy i'ogjuk tud­ni biztosítani, hogy az egész parttagokat harcbavigyük ezek végrehajtásá­ért. Mert, ha mi nem tisztázzuk és nem tudatosítjuk, nem értik a párt- • funkcionáriusok, az alapszervezeti titkárok, rezetőségi tagok, hogy nit

Next

/
Thumbnails
Contents