MDP Békés Megyei pártértekezletei 1950. június 11. - 1954. március 8.

1951. január 28.

A mai *ff*T«*»* nemzetközi helyzet is megkívánja a káderekkel való foko­zott foglalkozást. Kiss Károly elvtárs a azabad Képen keresztül rá­világított azokra a problémákra, esélyek a káderekkel valófoglalkozáa területén fennálnak. A kádemcvelés nemcsak a párttagságra vonatkozik, hanem a pártonkívüli dolgozók nevelésére la kiterjed. Hogy mennyire meg van az eredménye, hogy fogdalkozuuk a káderekkel, nem egy példa mutatja. Az a 12 holdas középparaszt, aki ma itt Üdvözölte a konferenciát bizo­nyltja, hogy ahol megbecsülik a kádereket, foglalkoznak velük ott tud­nak eredményt elérni. Az egyik kö é.paraszt feleaége egyéni beszélgetés Idején mondotta az egyik járási bizottsági tagnak, hogy azért szeretne tagjelölt lenni, hogy a J?árt aegitaégével azeretné férjét me.gydzni a azovetkezeti gazdáik kodáa előnyeiről. Azt kell elérnünk, hogy az egész dolgozó nép ugy érez­ze, hogy ünnepe lesz a 11. Kongreaazua. A mezőgazdaság továbbfejlesz- • téae tekintetében ia értünk el eredményeket. 3 előkészítő bizottságot szerveztünk meg. A Pártkongreaazuara oda fogunk hatni,hogy még több termelőszövetkezetet szervezzünk a járásunk területén. A aarkadi jb. nevében Ígérem, hogy járásunk területén a meglévő hiányo3aágokat a legmes8zebbmdnokJL felszámoljuk. I'ovább erősítjük a céketábort, mely­nek élén a Szovjetunió éa a nagy öztálin áll. Llptákné elvtáranő /X&hoz.megyei titkár/ Bókóamegye aa3zonyainak har­ooa üdvözletét tolmácsolom. Mi dolgozó aaszonyok jó munkával, felada­taink jobb végzésével készülünk pártunk Il.kongreaazuaára.Hogy mi nők a férfiakkal együtt dolgozhatunk, kivehetjük részünket,minden munkaterü­leten egyenlő joguak vagyunk a Partnak köszönhetjük. deanapi munkárikat jobbá, eredményesebbé teszük, hogy e.zel segítsük a értkor.^reaszust. Kereaate p ^^hájv elvtárs \yKözpontl Vezetőség-tői/ Pártunk Il.kongraaz— azusára ugy készülünk fel, hogy munkánkat sokkal jobban végezzük, el. ­A máalk pedig, hogy felkészítsük pártazervezetelnkét a feladatok jobb elvégzésére. íelkészítsük a fartőnkresszus határozatainak végrehajtóaára. illőre lehet látni, hogy a kongresszua anyagának központi kérdése a falu szocialista építésének fokozása lesz. Az a feladat kerül központi kér­déssé, hogy meggyorsítsuk falun a azoc.épitkezéaek munkáját, a tszcs, szervezést áll.gazda8ágok fejlesztését éa a gépállomáaok munkáját. Orazágunk szocialista építésen belül elértünk addig, hogy a mezőgazdaság többségében továbbra is kiaáru termelő gazdaság maradna, akkor a vá­rost, a dolgozd népet nem tudnák kellő mennyiségű áruval ellátni. A dolgozók életszínvonala állandóan növekszik. A dolgozók igényei a kapi­talista kisüzemi mezőgazdaságban termelt áruval kielégíteni nem lehet. Kekünk feladatunk, hogy falun a ezocializmua építésének fokozására part­szervezeteinket erőteljeaen felkészítsük. Kekünk ezt a feladatot ugy , kell végrehajtani, hogy nem járhat a termelés caökkenéeével, aem a növény termeaztéa, aem az állattenyésztés területén. Irányadó a két miniszter­tanácsi határozat, amelynek végrehajtáaáárt kell felsorakoztatni, nemoask a tszcs.-ket és áll.gazdasagokat, hanem az egyéni parasztokat is. Ha mi azokat az alapelemeket veaazük éa azokat, amelyek ennek a végrehaj*, táaának a feltételét képezik már most ekőteljeaen fogjuk szilárdítani, akkor munkánk sikered lesz. Ilyen alap elem a már meglévő tazca.-knek a szilárdítása éa erősítése, hogy ezen keresztül mindjobban fejlesszük nálunk a gazdálkodás eredményeit, hogy termelőszövetkezeteinkben jó munkaszervezés legyen, harcos szellem legyen, hogy a családtagoknak is minél nagyobb róazo vegyen részt az aktív termelő munkában. A munka a termelőszövetkezetek fejlesztése területén akkor leaz eredményes, ha az agitáció tartalommal lesz megtöltve, a tartalom pedig a tények,ame­lyeket, ezen a területen már az eddig elért eredményekből fel lehet so­rolni. Ugyancsak alapelem az áll.gazdaságok rendbehozáaa. Sapaaztal­hattuk, hogy áll.gazdaságaink az őaz folyamán nem aokkal hamarabb vé­gezték be a munkát,mint az egyéni parasztok, sőt sok helyen az áll.gaz­daságok maradtak le. Munkájuk nem olyan volt, hogy példamutató lett volna

Next

/
Thumbnails
Contents