MDP Békés Megyei pártértekezletei 1950. június 11. - 1954. március 8.
1951. január 28.
kettőn 6*6 hallgatóval, iiarmadik .4ba az egyéni tanulás terén nu átkozik. Á legutóbbi közapfoku és felsőbb fokú kádert anfoly anion való ellen * őrzés alkalmával is megállapítóttuk azt. ho$ aok elvtárs nem tanul megfelelően. Azt hiszem az elvtársak nem kívánják, hogy névszerint elmondjam azt hiszem, hogy ezen a tárén általában mindnyájan követtünk el hii* Dákat, amelyeket a legsürgősebben kell kiküszöbölni. A Megyebizottság, városi bizottság ás jármai bizottsági elvtársak sokkel többet foglalkozzanak a propaganda munkával. A politikai iskolákon móg mindig előfordulnak igen súlyos elvi hibák* Pl. Battonyán a vasút főnök elvtárs a paraszt kard ásnál tárgyalva erősen kiállt amellett, hogy nem egyformák a kulákok és vannak jő és rossz kulákok is. Uurony küzsogban pedig megállapitotték azt, hogy a béke tá-borban csak az üzemi dolgozókat és tszcs tagokat lehet felvenni, a többi nip nem alkalmas a békéért folytatott harsba való bekapcsolásra. Csak a járási bizottság, ál al kiküldött ellenőr elvtárs világította meg ez ket a sul-os elvi hibákat. Tan tehát elóg feladatunk az oktatás megjavítása terén, a legfontosabb hogy akadályozzuk meg továbbra a lemorzsolódást és ezen a téren a legnaé g"Obb fegyelm zettfógre kell nevelni párttagjainkat. Feladatunk, hófjy elsősorban saját magunk,a tömegszervezeti vezetők, pártfunkcionáriusoF, pártaktkvák pontosan sminól jobban sajátítsuk el a szét munkra megszabott anyagokat. Elsősorban a megyeoizottsági, városibizottségi, jórásibizottsági funkcionáriusok fektessünk nagyobb súlyt a minőségre. Az eddiginél sokkal több támogatást kell adni a propaeundiote. szemináriumoknak, A p^irtkongrassnziB el'készit'aé vei kapcsolatban is jobbsai ki kell domborítani a párt ideológiai megerősödését. Hogyan állunk az agitációs munka területén: Rákoni elvtárs 195o. okt. 27-én a Központi Vezetőség üléHcn rámutatott pártmunkánlaiak ama hibájára, hogy elsorvad benne az agitáció, A Politikai Bizotteág 195o. nov. 21.-Í határozata ugyancsak megállapította, az agitáció pártmunkank eddig legaiJaaradottapo területe. Az agitácionak ily en súlyos hibája me„ KTOnkeDen is fennáll, melyet különösen x Vikosi elvtárs beszéde óta MBvB-JB SEX.alapszervezeti vezetőségi ülésen,aktivá értekezleten, taggyűlésen, népnevelő értekezleten és más alkalmakkor megvitattuk. A párttagek Rákosi elvtárs beszédét elolvasva megállapíthatjuk, hogy mutatkoznak mar eredraénvsk ezen a tárén. Saámos nem megxeleő népnevelőt leváltottak alap szervezeteink mint pl. a mezőhagyssi Alföldi szövőgyárban, ahol 12 népnevelőt váltottak le, Többek között volsbundisták is voltak közöttük, helyükbe olyanok kerültek, akik ugy a termelós mint a felvilágosító munkában is élen jártak és példát mutattak. Eredmények mutatkoznak a mindennapi feladatok végrehajtása terén is. Pl. a Kongresszusi felajánlásoknál, vagy a Szabad Nép kampánynál, ahol az előirányzott CdOo előfizetőből már is több mint lo.ooo előfizetőt gyűjtöttünk, ahol jól vették át a fiolitikai Bizottság határozatát ott még nagyobbak az eredmények. Pl. Enorőd 13o *» ben teljösitette előirányzatét. Amit ugy értek el, hogy elsősorban 65 népneveL3 fizetett elő ás igy indultak^felvilágosító munkát végezni. Bucsa legutóbbi jelentése alapján 14-ről 161-re emelte az előfizetői számát. &z azt jelenti, hogy bizonyos területeken értünk el eredményeket, hogy pártszervezeteink megértették a Politikai Bizot ság határozatát s igy az eredmények meg is mutatkoztak. Megállapíthatjuk azt, hocy az agitációs munkával sokszor pártvezetőségi tagjaink sem foglalkozni*: elé.^ge, mint pl. asarkadi cukorgyárban, pedig itt komoly hiányosságok vannak a népnevelő munka terén. Hibája agitációs munknak az, hogy sokszor felcseréljük a szervezéssel. Legfontosabb feladatunk, hogy agitációs munkákkal S6gitsük és javitsuk meg a tag éa tagielölt felvételit, A párttag népnevelők neveljék a pártonkivüli dolgosokat, hogy ezáltalta azok pártunk tagjai lehessenek. • . I