MDP Békés Megyei pártértekezletei 1950. június 11. - 1954. március 8.
1954. március 8.
Komoly hibák vannak még a minőség és az önköltség, a takarékosság terén is. Az elmúlt hónapban, - 1954 februárban - visszaesés van a békéscsabai Ruhagyár termékeinek a minőségében. A gyártott termékeknek csak 79 százaléka felelt meg az I. osztályú követelményeknek, vagy például a békésmegyei TqJ.agyári BS-nél csupán február hónapban több mint 2Jo ezer égetett tégla nem felelt meg az X, osztálynak, stb. Továbbra is mutatkozik egyes üzemeknél a népvagyonnal való felelőtlen gazdálkodás ls, ami különösen a béralap túllépésekben jelentkezik. Csupán a minisztériumi Iparban február hónap során több, mint 4o7 ezer forint béralaptullépés történt. Ehhez döntően hozzájárult a gyulai Harisnyagyár, a mezőberényi Szövőgyár, a békéscsabai Téglagyár, a békésmegyei Malomipar ES, stb, vállalatok nem megfelelő gazdálkodás, illetve béralap-túllépései. Pártbizottságaink és pártszervezeteink előtt mindezekből adódóan most az a feladat áll, hogy a dolgozókkal szoros egységben harcot indítsanak e hibák kijavításira. Mozgósítsák pártszervezeteink a kommunistákat, a szakszervezeteket, az üzemi Disz szervezeteken keresztül lelkes ifjúságunkat, egész munkásoszt, ályunkat a termelés fokozására, a januári és februári lemaradás gyorsütemű behozására. Mozgósítsunk mindene lelőtt a politikai meggyőzés, a nevelés, a kommunista példamutatással és a termelés pártellenorzé -ének javításán keresztül a fogyasztási javak és a mezőgazdaság szükségletének kielégítésére, vállalt kötelezettségünk teljesítésére, és túlteljesítésére. Szálljanak sikra a szigorú takarékosság megvalósításáért ugy a termelés, mint az igazgatás, műszak területén. He tűrjék meg a bérfegyelem es látszámra vonatkozó rendelkezések benem tartásából ilyen súlyos károk keletkezzenek, mint ahogy azt az előzőek során váaltuk. Mindezek betartása mellett nagyobb gondot kell fordítanunk különösen az elkövetkező két-három esztendő során az iparban elért eredmények megszilárdítására is, »eg javítani üzemeinkben a belső szervezettséget, amelni kell a vezetés színvonalát ugy a mozgalmi, mint a gazdasági és műszaki vezetés terén egyaránt. Pártunk gazdasági politikájának uj irányvonala csak ugy valósulhat meg. ha mindezt megértik, s magukévá teszik a dolgozók, s a párt vezetése alatt harcba szállnak érte. Ezért elsőrendű feladata üzemi pártszervezeteinknek, pártbizottságainknak, a dolgozókkal való rendszeres foglalkozás, azok nevelése és a róluk való megfelelő gondoskodás, törődés, hogy a termelés, a számok mögött az embert lássák, a sajátos, sokrétű problémáival és nagy szeretettel foglalkozzanak problémaival, A szocializmus építésének eddigi szakaszán is, amikor nehezebb anyagi viszonyok között kellett termelni, munkásosztályunk túlnyomó többségét magával ragadta a szocialista munkaverseny lendülete. Most, az uj szakaszon, amikor a munkásosztály életszínvonala emelése a közvetlen feladatunk, nincs kétség abban, hogy munkásaink és műszaki értelmiségünk még nagyobb lelkesedéssel fognak harcolni a termelési tervek megvalósításáért, a szocialista munkaverseny, s ezen belül most a kongresszusi verseny még hatalmasabb fellendüléséért, és használják fel az április 11-től 18-ig tartó kongresszusi hetet is a lemaradás behozására.