150 év a kertészettudományi élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában 1853-2003 (Budapest, 2003)
Zsidi Vilmos: Az egyetemi rangú Kertészeti és Szőlészeti Főiskola, 1953-1968
Okályi Iván evangélikus lelkészcsaládból származott. 1924- ben szerzett oklevelet a Kertészeti Tanintézetben, 1925- 1927 között FM-ösztöndíjasként Franciaországban és Németországban tett tanulmányutat. Később Olaszországban, Ausztriában, Svájcban, Csehszlovákiában és Lengyelországban járva tanulmányozta a gyümölcstermesztést. Mohácsy Mátyás mellett, az ő meghívására gyakorlatvezetőként kezdett dolgozni a Gyümölcstermesztési Tanszéken. Majd 1940-1957 között a tanszéket vezette. Több szakmai tisztséget is betöltött: az 1929-ben alakult Országos Pomológiai Bizottság titkárává választották, 1936-tól a Balatoni Kertészeti Felügyelőség vezetője lett. A filoxéravészben kipusztult szőlők helyére mandulát telepített. (Az elképzelés maradandóságát igazolja, hogy az 1950-es években kipusztult mandulást napjainkban újratelepítik a Tihanyi félszigeten.) Tudományos munkája nagyban hozzájárult a hazai gyümölcstermesztő körzetek kijelöléséhez, a tájfajták rendszerezéséhez, valamint az árugyümölcsösök fejlesztéséhez. Politikai felfogása a baloldalon jelölte ki a helyét: 1919-ben harcolt a Vörös Hadseregben, később a Nemzeti Parasztpárt tagjai közé lépett. Természetesnek tekinthető, hogy 1945 után jelentős szerepet játszott a felsőfokú kertészeti szakoktatás átszervezésében, a tananyag-korszerűsítésben, valamint a tangazdaságok kiépítésében. Az ötvenes években azonban politikai támadások kereszttüzébe került, mert helytelenítette a szovjet típusú kollektivizálást, a tanárok között zajló politikai tisztogatást. Szembekerült a hivatalos politikai irányvonallal, ezért 1954-ben leváltották. 1956-ban azonban ismét visszatért a főiskolai közéletbe, a Forradalmi Bizottság elnöke lett. A megtorlás idején felfüggesztették, a kiliántelepi kutatóintézetbe száműzték, 1960-ban innen ment nyugállományba. 1968-ban hatvannyolc éves korában hunyt el Budapesten. A rendszerváltoztatás után 1992-ben a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem poszthumusz rehabilitálta. Okályi Iván három évvel fiatalabb pályatársa és kollégája Ormos Imre, szegény anyagi körülmények között felnőve, 1926-ban lett okleveles műkertész. Tanulmányai befejezése után Törökországban, 1929-1932 között pedig Bécsben dolgozott. Külföldi tartózkodása idején nemcsak szakmai ismereteit fejlesztette, széleskörű nyelvtudásra is szert tett. Ormos Imrét Mohácsy Mátyás igazgató kérte fel 1932-ben, Rerrich Béla halála után, a kerttervezés tanítására. Ettől kezdve egészen 1976-ig dolgozott ugyanazon a tanszéken. A tanítás mellett is folytatta az önképzést: 1934-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán doktorátust szerzett. Több évtizedes munkával megteremtette a magyar táj- és kertépítészet oktatási rendszerét és gyakorlatát. Alapvető műve „A kerttervezés elmélete és gyakorlata” című könyv, ami nemzedékek sorának tankönyve lett. Pályafutása alatt több mint 300 kertet tervezett, amelyek közül a legtöbb meg is valósult. Ilyen, sokak által ismert munkája például a budai várkertek, vagy a keszthelyi kikötő és környéke. Magas színvonalú munkásságának elismerését jelentette a Kossuth-díj 1962-ben, továbbá az, hogy a Tájrendezők Nemzetközi Szövetsége Nagytanácsa tagjai közé választotta. Ormos professzor nemzetközi hírű szakemberként halt meg 1979-ben Budapesten. 64 Okályi Iván
