150 év a kertészettudományi élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában 1853-2003 (Budapest, 2003)
Jámbor Imre: A táj építészeti oktatás múltja és jelene
rendszernek megfelelő - képzési struktúra. A Kertészeti Akadémia ugyanis így oktatás-szervezeti leg szorosan összekapcsolódott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, ami biztosította az Akadémiára belépőknek a folyamatos tanulmányokkal az egyetemi oklevél megszerzését, sőt a doktorálás lehetőségét is. Ormos Imre vezetésével 1939-ben alakult meg a Kertművészeti és Kerttervezési Tanszék, amely később 1943-ban, az Akadémiából létrejött Magyar Királyi Kertészeti és Szőlészeti Főiskola keretében Kertművészeti Tanszékként működött tovább. A 30-as évek a kertművészetben is változásokat hoztak. A mértani kert szabályos architektúrájával szemben a festői hatásokra törekvő, oldott, laza térformálású - Ormos Imre szavaival: „/eszesség nélküli" - kertalakítás terjedt el Európa-szerte. Ormos Imre ennek a formálási módnak és a „növényföldrajzi elvek alapján megválasztott növényzetre alapozott” kertalakításnak a híve, oktatója és hazai elterjesztője volt. Míg Rerrich Béla kertjeinek feszes és tiszta alaprajzú geometriáját az alkalmazott növényzet foglalja egységes, architektonikus térformákba, Ormos Imre vérbö, színes növény-tér kompozíciókat tervezett, amelyek mintegy feloldják az alaprajzi elrendezés szabályosságát. Ebben az időben még minden növendék tanulta a kerttervezési és a kertművészeti tárgyakat, minden hallgató készített kertépítészeti terveket és vizsgázott az elméleti ismeretekből (1935-ben 45, 1938-ban 41 hallgató iratkozott be). Ormos Imre munkáját ebben az időszakban két (!) rajztanár segítette, de a szaktárgyakat (Kerttervezés, Földméréstan, Kulturtechnika, Építészettan) egyedül oktatta. Rövidesen világossá vált, hogy a már Rerrich Béla által is szorgalmazott városrendezési és építészeti-művészettörténeti tantárgyak megfelelő óraszámban történő oktatása nem fér be az ekkor 4 és fél éves főiskolai képzés általános tantervi kereteibe. Ekkor hirdette meg Ormos Imre az érdeklődő hallgatók részére a kerttervezési szakszemináriumot, amelyet 1943-tól vehettek fel. Számos diplomamunka készült irányításával kerttervezési-zöldfelületrendezési témában. A tájépítész szakma ezt a momentumot tekinti a szakterületi végzettség első hazai megjelenésének. Ezért a Magyar Építész Kamara táj- és kertépítészeti tagozata a legkorábbról azokat fogadja be és azoknak biztosít tervezési jogosultságot, akik Ormos Imre szakszemináriumának hallgatói voltak. De az önálló kertépítészeti képzés lehetőségének a megteremtése is ebben az időben merült fel először. 1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletével létrejött az Agrártudományi Egyetem, amelybe Kert- és Szőlőgazdaságtudományi Karként betagozódott az addig önálló Kertészeti és Szőlészeti Főiskola. 1947-ig egyetemi és főiskolai tagozaton párhuzamosan folyt a képzés. A kertészmérnök képzésben a szakterületi tárgyak oktatását a Kerttervezési Tanszék és Intézet látta el, amelynek Ormos Imre volt a vezetője. Ormos Imre ekkor széleskörű tananyagfejlesztő munkába kezdett. 1945 és 1970 között mintegy félszáz jelentős tankönyve, jegyzete, szakcikke látott napvilágot, amelyek közül legfontosabb és máig meghatározó szerepet játszó munkái a „Földméréstan és kerttechnika” (1947), valamint a „Kerttervezés elmélete és gyakorlata”(1955) c. tankönyvek. Mindkettő több (módosított, kiegészített) kiadást megélt alapmű. Több mint 300 jelentősebb kerttervet készített és terveit az oktatás anyagaként használta fel. 135
