Boros Árpád: A diósgyőri kohászat Csavar- és Húzottáru Gyárának története 1770-2007 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 19. (Miskolc, 2007)

A Salgótarjáni Acélárugyár története 1868-2007

tést kívánnak megvalósítani - tudtuk meg Szabó Antaltól, a gyár fej­lesztési osztályának vezetőjétől. Ennek az összegnek majdnem a fele környezetvédelmi beruházás lesz, másik része a technológia fejleszté­sét, a választék és a kapacitás bővítését szolgálja. Az e célú munkála­tok már megkezdődtek. Új termék lesz a vékony, fényes huzal, mely­nek gyártási feltételeit jelenleg készítik elő, öt berendezés szolgálja majd a mechanikus revétlenítést, közülük egy már üzemel. A horgany­zási technológia korszerűsítése, energiatakarékos és környezetkímélő megoldások bevezetése szintén szerepel terveik között. Környezetvédelmi célt szolgál majd a jelenlegi sósavas felülettisz­títás megszüntetése és helyette a mechanikus revétlenítés bevezetése. Jelentős összegeket szánnak a csőgyártás fejlesztésére, a darabolás, sorjázás, csomagolás kapacitásának növelésére, a fényezés és tovább­húzás bevezetésére, a marketing és az informatikai infrastruktúra fej­lesztésére is. Szabó Antal elmondta: a fejlesztésre tervezett 870 millió forintból 600 millió, egy európai uniós programból származna, erre irányuló pályázatukat már benyújtották. Megtudtuk azt is, hogy a két év alatt megvalósuló fejlesztések eredményeként 10-12 ezer tonna többlet­termeléssel, 20 százalékos termelékenységnöveléssel számol az rt. vezetése. Várható, hogy a korszerű termékszerkezet, párosulva a pri­vatizációs törekvésekkel, gyorsítja majd az ipari szerkezetátalakítást. A nagy területen fekvő gyár telephelye már most ipari park jellegű: három társaság működik ott, s összesen évi hétmilliárd forintos terme­lési értéket produkálnak. A fejlesztés eredményeként bevételeik 2002­re meghaladják a tízmilliárd forintot." 156 A privatizáció, 2002 utáni változások Az előzőekben megismertek utáni időszakról forrásanyagként leginkább egy magánirattárban őrzött újságcikk kínálkozott. Ez Romhányi Tamás 2003. január 11-én a Népszabadságban „Maradék­gyár" címmel megjelent írása, amely a gyár új tulajdonos vezérigazga­tója „Szálai úr kapitalista észrevételei a salgótarjáni kohászatról" való Sz. Gy. S.: Népszabadság-Észak-Magyarország. 2000. május 22.

Next

/
Thumbnails
Contents