Boros Árpád: A diósgyőri acélgyártás és energiaellátás története 1770-2006 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 18. (Miskolc, 2007)

I. Történelmi előzmények

A jelentősebb folytacélgyártó berendezések (Bessemer- és Thomas-konverterek, Siemens-Martin-kemencék és elektrokemencék) az 1850-es évektől az 1950-es évekig voltak uralkodó technológiák és szolgálták az egyetemes fejlődést. 1950 után az oxigénes konverterek és elektrokemencék, a folyamatos-öntőgépekkel együtt átvették és felgyorsították a fejlesztést nem csak az acél mennyiségének növelésével, hanem választékának bővítésével, minőségénekjavításával, a gyártás fajlagos anyag-, energia- és munkaóra felhasználásának csökkentésével és a környezeti ártalom mérséklésével. A felső harmad képlékenyalakító berendezéseinek elsődleges feladata a forrasztott vas korszakában a bucák és gomolyák salaktalanító-forrasztó művelete volt, és azt követte az alakító művelet. A folytacélok belépése óta viszont az alakító művelet már magában elvégzi az esetleges porozitások öszszeforrasztását is. Az ábrán a vastag diagram vonal az évenkénti acéltermelés idealizált görbéje a vízszintes időtengely és a millió tonnában mérő jobb oldali függőleges tengely rendszerében. Jól érzékelhető, hogy az 1850 táján belépő folytacélgyártás első 100 évében a világ évenkénti acéltermelése néhány millió tonnáról 200 millió tonnára nőtt. Ez az utóbbi 55 évben (1950 és 2005 között) közel hatszorosára ugrott (1132 millió tonnára),

2 köszönhetően az igen termelékeny oxigénes konvertereknek és a folyamatos öntő-kristályosító gépeknek.

3 2 Tardy Pál - Zámbó József: Az Európai és a hazai acélipar szerkezeti változásai, BKL. 139. évf. 5. szám. 2006. 7-11. p. (1 tábla) 3 Sziklavári János: A forrasztott vasgyártás korszaka Diósgyőrben 1170-1880, 2005. 13-19.p.