Boros Árpád: A diósgyőri acélgyártás és energiaellátás története 1770-2006 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 18. (Miskolc, 2007)

I. Történelmi előzmények

alatt tisztították meg a salaktól és forrasztották tömör forrasztott vassá (acéllá). A bucakemencét pedig megmagasították, a fújtatás áramát megnövelték, és a bucakemencéből nagyolvasztó lett. A XIX. század elején a frisstüzeknél fejlettebb, új frissítő berendezések is megjelentek: a kavarókemencék. Ezekben nagyobb teljesítménnyel tudtak a nyersvasból acélt frissíteni, de ezek terméke is csak buca volt, amit megkülönböztetésül vaskenyérnek szokás nevezni, és természetesen pöröly alatt lett belőle forrasztott vas, ill. forrasztott acél. Az egyetemes vaskohászat története folyamán csak a XIX. század közepén sikerült ipari körülmények között olyan magas hőmérsékletet elérni, hogy a nyersvasból frissített acél folyékony állapotban, salakmentesen csapolható lett: formába (kokillába) önthető volt, és ebben tömör tömbbé, önteccsé kristályosodott. Ez meleg állapotban előnyújtható, majd melegen vagy hidegen készáruvá alakítható. Az ilyen acélt - akkor - „folytacél" („folytvas") elnevezéssel illették; ma már egyszerűen csak acélnak nevezzük. Az első folytacélgyártó berendezések a bessemerkonverterek és a martinkemencék voltak. A folytacél megjelenése - noha dátumhoz köthető - évtizedeken át tartó kísérletezések eredménye volt, és technikatörténeti fordulatot hozott, mely az emberiség számára mással össze nem vethető nagy műszaki és gazdasági előnyöket eredményezett. Igaz, hogy a forrasztott acélok és folytacélok még évtizedekig (50-60 évig) megfértek egymás mellett, de közben a folytacélok átalakították a vaskohászat teljes technológiai arculatát, és utat nyitottak az acélipar és a technika szinte határtalan fejlődéséhez. A forrasztott acélok folyamatos fejlődéssel - hatezer éven át szolgálták az emberiséget, és még a nagy ipari forradalom gépeinek, berendezéseinek, gyárainak, kémiaitechnológiai üzemeinek szerkezeti anyagát és a technológiák szerszám anyagát is adták. Nem vitatható, hogy amikor a bucakemencék nagyolvasztókká fejlődtek és az acélt már nem közvetlenül a sok meddőt tartalmazó vasércből, hanem a meddőmentes, fémes nyersvasból lehetett gyártani, az acélgyártók kezébe került a vaskohászat termelésének és technológiai fejlődésének kulcsa. Ezt szemlélteti a túloldali ábra is, mely ránézésre ugyan bonyolult lehet, de valójában egyszerű eszközökkel törekszik bemutatni az egyetemes vaskohászat fejlődését.