Boros Árpád: A diósgyőri acélgyártás és energiaellátás története 1770-2006 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 18. (Miskolc, 2007)
IV. A diósgyőri kohászat fejlődése az energiaellátás tükrében
lalat alapításával, kezdettől fogva támogatja azt. Ennek alapján a jelenlévők kérték, hogy a társulási szerződést a Városi Tanács egyetértő záradékával lássa el. A továbbiakban az LKM vezérigazgatója és a Megyei Tanács képviselője kijelölte az érintett vállalatoktól az Igazgató Tanács tagjait. Ezek a következők: LKM részéről: Boros Árpád gazdasági igazgatóhelyettes, Takács János főenergetikus, BORSODTÁVHŐ részéről: Hőnigh Mihály igazgató, Balogh Árpád gazdasági igazgatóhelyettes. A kijelölés után az Igazgató Tanács tagjai közül az 1988. gazdasági évre megválasztásra került a soros elnök is, Hőnigh Mihály, a BORSODTÁVHŐ igazgató személyében. Ezt követően került sor a közös vállalat vezetőinek kinevezésével kapcsolatos kérdésekre, előzetes egyeztetés alapján, az alábbiak szerint: Dr. Barkai Barnabás igazgató, Józsa Lajos fémérnök, Kerekesné Kiss Rita főkönyvelő. Nevezettek kinevezésével mind az alapító vállalatok vezetői, mind az Igazgató Tanács tagjai maximálisan egyetértettek, miután ezek előzetesen és szükség szerint egyeztetve lettek. A jelenlévők rögzítették, hogy a közös vállalat igazgatói kinevezéséhez Párt VB. egyetértés is szükséges, ezért ez esetben személyi előterjesztést az Igazgató Tanács elnöke vigye az illetékes testület elé. A főmérnök és a főkönyvelő esetében a munkáltatói jogok az igazgató hatáskörébe kerülnek. Fenti elhatározásokról, a közös vállalat alapításának fényéről az érintett dolgozókat január első napjaiban megbeszélésen kell tájékoztatni... k.m.f. Igazgató Tanács nevében: Hőnigh Mihály sk. Igazgató Tanács elnöke. " 78 A jegyzőkönyvben foglaltak alapján a Társaság 1988. január l-jével 379 546 337 Ft induló tőkével - Miskolc, Tatár úti székhellyel meg is alakult, melynek tevékenységi köreként: Boros Árpád: A Miskolci Fűtőmű Közös Vállalat volt ig. tanácstag, ill. elnök iratanyaga