Sziklavári János: A forrasztott vasgyártás korszaka Diósgyőrben 1770-1880 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 16. (Miskolc, 2005)

Bevezetés

A jelentősebb folytacélgyártó berendezések (Bessemer- és Thomaskon verterek, Siemens-Martin-kemencék és elektrokemencék) az 1850-es évektől az 1950-es évekig voltak uralkodó technológiák és szolgálták az egyetemes fejlődést. 1950 után az oxigénes konverterek és elektrokemencék, a folyamatos-öntőgépekkel együtt átvették és felgyorsították a fejlesztést nem csak az acél mennyiségének növelésével, hanem választékának bővítésével, minőségének javításával, a gyártás fajlagos anyag-, energia- és munkaóra felhasználásának csökkentésével és a környezeti ártalom mérséklésével. A felső harmad képlékenyalakító berendezéseinek elsődleges feladata a forrasztottvas korszakában a bucák és gornolyák salaktalanító-forrasztó művelete volt, és azt követte az alakító müvelet. A folytacélok belépése óta viszont az alakítómüvelet már magában elvégzi az esetleges porozitások összeforrasztását is. Az ábrán a vastag diagramvonal az évenkénti acéltermelés idealizált görbéje a vízszintes időtengely és a millió tonnában mérő jobb oldali függőleges tengely rendszerében. Jól érzékelhető, hogy az 1850 táján belépő folytacélgyártás első 100 évében a világ évenkénti acéltermelése néhány millió tonnáról 200 millió tonnára nőtt. Ez az utóbbi 50 évben (1950 és 2000 között) több mint négyszeresére ugrott (kereken 850 millió tonnára), köszönhetően az igen termelékeny oxigénes konvertereknek és a folyamatos öntőkristályosító gépeknek. Az első diósgyőri üzemet, a hámori vasművet 1770-ben Fazola Henrik kezdeményezésére és közreműködésével a bécsi kamara alapította, Mária Terézia leirata szerint azzal a gazdasági célkitűzéssel, hogy: „Kincstárunk hasznát és édes magyar hazánk javát vasbánya kiaknázásával óhajtjuk előmozdítani." Az alapítás idején ismert acélgyártó berendezések a bucakemencék és frisstüzek voltak. A korszerűbb és termelékenyebb frisstüzet választották, amihez Ómassán saját nagyolvasztót építettek. A második diósgyőri üzemet, a diósgyőri vasgyárat a kiegyezés utáni felelős magyar minisztérium 1867-ben alapította: „Évi 200000 mázsa vaspályasín termelésére". Az acélgyártás technológiájának megválasztására három lehetőség volt: a kavarókemencés forrasztottvasgyártás, ill. a Bessemer-konverteres vagy Martin-kemencés folytacélgyártás. A kavarókemence virágkorát élte, a Bessemer-konverter új volt, de már bizonyított, a Martin-kemence