Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)

3. Az új Martinacélmű korszaka

Az acéltermelő kapacitás a 20. század első évtizedének második felében kevésnek bizonyult. A Hadügyminisztériumtól kapott nagyobb rendelések és a helyi érdekű vasutak kiépülése következtében tartósnak mutatkozó kereslet kielégítésére 1907-ben elhatározták, 1908-ban végrehajtották az új martinkohó bővítését egy 88,1 m hosszú és 33,1 m széles csarnokkal, 1 db 12 tonnás és 2 db 25 tonnás martinkemencével, 50/20 tonnás öntődaruval, adagolóés futódaruval, hulladéktérrel (a 31. és 32. ábra a bővített Martin Acélgyár fényképe). 32. ábra A bővített Martin Acélgyár (2) 1909-ben döntés született az elektroacélgyártás bevezetésére, és 1911-ben üzembe is helyezik a francia Girod-cégtől vásárolt 1.500 kg-os elektrokemencét a tégelykemencés üzemben (33. ábra).

38 A Girod-kemence fenékelektródával, egyfázisú árammal dolgozott. A transzformátor teljesítménye 400 kV A volt, 3.000 V primer- és 60-70 V szekunderoídali feszültséggel. Energiafelhasználása 1.200-1.300 kWh/t; elektródafogyasztása 13 kg/t.

39 Ismeretlen szerző: Diósgyőri Magyar Királyi Vas és Acélgyár története 1765-1910. Jung János: Műszaki feljegyzések az Acélműről. Magániratok