Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)

3. Az új Martinacélmű korszaka

Kerpely előadását - számos külföldi szakember jelenlétében - így fejezte be: „Igaz ugyan, hogy azon szaktársainkra, kik az iparországok tízszer­te és húszszorta nagyobb évi termeléseihez hozzá vannak szokva, mint tisztelt vendégeink nagyobb része, az itt közölt magyarországi termelések nem fognak valami nagy benyomást gyakorolni; de ha felhívom becses figyelmüket azon haladásra, melyeket csak az utol­só 10 év alatt tettünk, lehetetlen, hogy még közönyösek maradjanak fejtegetéseimmel szemben. Az 1885. évi kiállítás idején Magyarország nyersvas termelése 2,400.000 q, a hengerelt vas termelése 1,600.000 q volt. Azóta a nyersvas termelése tehát 1,100.000 q-val, a hengerelt áruké 1,292.639 q-val növekedett. És itt nyomban hangsúlyoznom kell, hogy nyersvas termelésünk növekedését nem az olvasztók számának szaporításával értük el, sőt ellenkezőleg, a régi olvasztók száma jóval csökkent; hanem egy­részt nagyobb méretű, jól szerkesztett faszénolvasztók épültek, erős, gazdaságos működésű fúvógépekkel és kőszerkezetű léghevítőkkel felszerelve. Másrészt koksszal fűtő, mintaszerűen berendezett nagyolvasztók keletkeztek: Likéren, Resiczán, Vajda-Hunyadon és mindezeknek összműködése eredményezte nyersvastermelésünk oly nagy emel­kedését. Finomító és hengermüveinket pedig a folytvasnak általánossá vált alkalmazása fejlesztette naggyá. Terjedelmük a fokozott fogyasztás arányában nőtt és minden újabb terjeszkedés újabb és tökéletesebb berendezésekkel gazdagította gyárainkat. És így akarunk haladni ezután is, uraim, a művelődés magas fokán álló nyugati iparországok példájára, hogy hazánknak a korral hala­dó földmívelésével - hiszen hazánk födmívelő ország - iparunk is lépést tartson és saját erőnkből, saját gazdag anyagforrásainkból elégíthessük ki szükségletünket vasban és mindenben, ami vasból való. Kérjük, hogy kollegiális, szaktársi jóindulatukkal támogassa­nak e törekvéseinkben." Kerpely előadása hűen tükrözi a feltörekvő hazai vaskohászatot. Maga az 1900. év Diósgyőr számára - sajnos - nem volt kedvező. Erről a korabeli beszámoló így ír: 36 „Az 1899. évben a vasútépítés terén beállott Ismeretlen szerző: Diósgyőri Magyar Királyi Vas és Acélgyár története 1765-1910. Magánkézben

Next

/
Thumbnails
Contents