Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)

Bevezető

veszteséget - huzavonával és alkuval ugyan - megtéríti, de a gyártól mielőbb meg akar „szabadulni". A történeti részletek országosan jól ismertek. 1991-ben a kormány a szerencsétlen gyárat egy „titkos" (inkább tragikomikus) privatizációs szerződéssel külföldi kézbe adta, és ezzel a „spontán leépülés" lejtőjére tette. A privát tulajdonos nem szerzett, hanem vesztett piacot, nem kezdett szerkezetátalakítást, csak leépített, és rövid idő alatt csődbe vitte a vállalatot. Sokba került az álamnak ez a kísérlet; a gyárat visszavásárolta. 1996-ban úgy tűnt, hogy fordulat következik be a gyár életében: a kormány kormánybiztost nevezett ki a szerkezetátalakítás végrehajtására. Ez a szerkezetátalakítás azonban csak a nagyolvasztó és konverter leállításában nyilvánult meg, ami - sajnos - nem volt több, mint a "spontán leépülés" felgyorsítása. A gyár nyersvas bázisát anélkül állították le, hogy előzőleg a maradó vertikumra legalább középtávra kitekintő és opponált műszaki-gazdasági koncepciót dolgozott volna ki. Ennek tartalmaznia kellett volna a minőségiés nemesacélgyártás számára még megmaradt technikai lehetőség teljes kihasználásához a piaci tervet, ahhoz tiszta betétanyag bázist, műszaki fejlesztési programot és a költségráfordítás garantált forrását. Számításba véve természetesen azt is, hogy tisztán kereskedelmi acél programmal Diósgyőr technológiai és telepítési adottságai miatt - csupán igen kedvező külső körülmények esetén lehet versenyképes miniacélmű. Ilyen mélységű számvetés elmaradt, sem a gyárvezetés, sem a kormánybiztos nem készített, a kormány meg nem hiányolta. A veszteségtérítés továbbra is alku alapján folytatódott, mígnem 1997-ben újabb külföldi tulajdonos akadt. Piacot ő sem hozott, hanem vesztett, szerkezetátalakítást ő sem kezdett, csak leépített, rövid idő alatt ő is csődbe vitte a gyárat. A következő új tulajdonos ugyanezt folytatta. Sajnálatos, de a gyár eddigi privát tulajdonosai csak a termelés megtartáshoz szükséges működési költség előteremtésének távlatáig gondolkodtak. A tőkeigényes vaskohászati iparágban mind eddig nem volt olyan befektető, aki hosszú távú stratégiájával tervezett és az ehhez szükséges gazdasági hátteret is megteremtette volna. A gyár most áll; felszámolás alatt van. A felszámoló keresi azt a tőkeerős szakmai befektetőt, aki megfelelő biztonságot tud nyújtani a Diósgyőri Kohászatnak. A kérdés maradt: megveszi-e valaki a gyárat? Ezek után mit írhatunk a jövőről? Diósgyőr műszaki-gazdasági leépülése ma ott tart, hogy nincsenek saját érdekeltségű tovább feldolgozó egységei. Hiába rendelkezik színvonalas - és az utóbbi esztendőben már igen szigorú követelményeket is magas fokon kielégítő nemesacélgyártó acélművel, mert nemesacélra épülő gyár meleghen-