Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)
5. Diósgyőri acélgyártás a tervgazdálkodás időszakában
5.5. Az Elektroacélmű nehéz évei Az 1953 júniusában közzétett új kormányprogram nyomán az Elektroacélmű fejlesztési programja is lényesen módosult, de 1951-ben és 1953-ban mégis megépült egy-egy névlegesen 10 tonnás Tagliaferri-ívkemence. A kemencetestek hidraulikával mozgatott kocsikon álltak. Az adagolás kosárral történt. A transz-formátorok 4,8 MW teljesítmény leadására voltak képesek. A transzformátorok, a szabályozók és a mechanikus szerkezetek egyaránt korszerűek voltak. A kemencék mellett gyorselemző laboratórium létesült (Stehlik László tervei szerint). Az Elektroacélmű történetébe 1950-es évek „rendkívüli időszak" jelzővel írhatják be magukat. A rendkívüliség a külső és az üzemi belső körülményekre egyaránt ráillik. Kimagasló termelési eredmények születtek; úgy, hogy az acélgyártók, olvasztárbrigádok, hulladéktéri bekészítő és öntőcsarnoki brigádok, a karbantartók, a kohókőművesek - ma már alig elképzelhető, s ma már meg nem ismételhető - emberfeletti munkát áldoztak az üzem és a gyár boldogulásáért. Ha szükség volt rá, akkor az irodák dolgozói és az üzem vezetői is lapátot, csákányt és kézibőrt fogtak, hogy segítsenek. Az Elektroacélmű dolgozói közös családias kirándulásokon, vacsorákon, sörmeccseken kovácsolódtak igazi kollektívába. 54 Erre szükség is volt, mert természetesen az Elektroacélműben is akadtak - a korra jellemző - konfliktusok és műszaki-technológiai problémák. Hiszen itt is voltak a bölcs tisztán látó társadalmi aktivisták mellett olyan - bár jó szándékú, de szűk látókörű - aktivisták, akik csak termelési eredményekkel és tonnák számaival mértek, könyveltek, és minősítettek munkásokat, vezetőket, brigádokat, üzemeket és vállalatokat. A hidegháború és a nagyarányú hadianyaggyártás eme nyomasztó éveiben az Elektroacélműben, mint speciális gyártási feladatokkal megbízott üzemben, aktív és passzív (megfélemlített) besúgók is voltak, akiknek produkálni kellett „ellenséges" eseményeket és személyeket. Sok vizsgálat is folyt, de a vizsgálók tárgyilagosságára jellemző, hogy „ellenséget" nem találtak. Persze nem is volt. A minőség, gazdaságosság és technológiai fegyelem nemcsak a jutalmak és kitüntetések odaítélésekor, hanem a bérek és prémiumok elosztásakor is háttérbe szorult. Behatolt ide is a társadalmi szervezetek ama veszélyes munkaszervezési felfogása, miszerint a termelés mennyisége a munkások ügye, a minőség és a gazdaságosság biztosítása meg a vezetők feladata. Ilyen nézetből eredően gyakran támadtak feszültségek, hiszen az elektroacél-gyártásban a fém és salak közti folyamatok nagyon időigényesek, a diffúzió gyorsítása és a fürdő homogenizálása gyakori tartós kavarást követel, de a hozzá nem értők mindezt felesleges időráfordításnak és szándékos időhúzásnak minősítették. Nem egy esetben ijesztgettek „szabotázs" vádjával Sziklavári János: A diósgyőri elektroacélmű az 1945-1985 években. BKL Kohászat, 1987. 250-256. p.
